Erős Vár, 2011 (81. évfolyam, 1-6. szám)
2011-12-01 / 6. szám
81. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal Csendes és szentséges éj Olvasd: János 1:1-14. Lukács 2:1-20. Még folynak az előkészületek, még sürgünk-forgunk, még mindig van elintézni való az utolsó pillanatokra. S ha úgy nézzük, Földünk tovább fordul tengelye körül, bajai, bánatai mintha ír nélkül maradnának, a pusztulás vagy pusztítás igényli áldozatait, ígéretek beváltatlanok, remények nem kecsegtetők, hangos a kardcsörtetés az emberiség újabb meg újabb csonkítására, vagy ha tovább nézünk, a reformok és megújulási lehetőségek mintha zsákutcába tértek volna, s ernyedtek, tehetetlenek az erők, melyek ígéretesen feszültek a jövő felé. Aztán, régmúlt időkből halljuk a tülekedést a népszámlálás parancsának való kelletlen engedelmesség sokféle panaszát, a helynélküli vendégfogadókból az elutasítást... és a nem-váró és nem-is-reménykedő világra mégis leereszkedik a csendes és szentséges éj. Micsoda titka van, milyen sejtelmes az égi boltozat, melyben szokatlan fény kél, s ott, a poros betlehemi mező felett angyali szózat hangzik. Más nem hallja, csak egyszerű pásztoremberek, s talán egyidőben messzi messzi keleti távolban jósok vagy bölcsek vagy királyok meglátnak egy ismeretlen csillagot, amely hívja, készteti, unszolja őket, hogy útrakeljenek. Szegények báránykával, sajtocskával, meg kisködmönnel, s még ami a szívben van. Gazdagok arannyal, tömjénnel, mirrhával. Mind mind igyekeznek a számukra idegen, járatlan környezetben és körülményekben, oda ... nem palotába, nem bíborral takart királyi trónus elé, hanem oda, a betlehemi istállóba, a jászolhoz, hogy hódoljanak a Gyermeknek. A próféták által jövendőit csoda bekövetkezett. Ahogy János apostol jelentette: "Az Ige testté lett." Mi pedig, akik arra áhítozunk, hogy végre is megnyugodjék szívünk, életünk, hogy annyi bajt és keservet igazán váltson fel valami új kor, szintén odazarándokolunk, hogy hitet tegyünk és bizonyosságot nyerjünk arról a mérhetetlen kegyelemről, mely Isten emberré léteiét adja hírül. Reá, erre a Kisdedre, erre az Istenfiúra bízhatunk mindent, hogu vezessen, gyógyítson, hogy megbékéltessen, hogy szeressen, s hogy kiengesztelje irántunk az Atyát, nemcsak megbocsássa bűneinket, hanem el is vegye bűneink terhét mindörökre. Csak halljuk meg — halljuk-e? — az égi szózatot, a mennyek megnyilatkozását a teremtett, Isten által mindig szeretett világ felé, hogy értsük meg az összefüggéseket, e teremtésnek alapvető rendjét, amely azon nyugszik, hogy Istenünké legyen a dicsőség, ne más isteneké, ne bálványoké, ne aranyborjúké, ne kéjé, ne élvezethajhászásé; egyedül, csak egyedül Istené legyen a dicsőség. Neki hódolni, Neki szolgálni, az Ő Nevében élni, Őróla tanúságot tenni, a talentumokkal Neki elszámolni, az elhívástól nem iszonyodni, visszahőkölni, vagy attól éppen elfordulni, hanem a felénk nyújtott, drága mentő kezet megfogni, s menni Vele az Ő nagyszerű életformáló elvei szerint a jövő, az örökkévalóség felé ... ezzel kezdődik. S aztán, akkor békesség lesz a Földön, ember és ember, nép és nép között; akkor majd elgyengül az igazságtalanság, a másokon való hatalmaskodás, a kihasználás és kizsákmányolás, a gyengék eltiprása, néprészlegek és országhatárok elbitorlása és elbitangolása; akkor szent dolog lesz megint a házasság, férj és feleség készséggel alapít családot, a gyermek áldássá válik, s új nemzedékek nőhetnek fel, ki-ki a maga integritásában és egyéniségében. Mindez valahogy Betlehemben kezdődött, s ha a folyamat nem látszik előrehaladni, hanem inkább a visszájárafordultnak tűnik, talán nem hallgattuk jól és figyelmesen és odaadóan azt a szózatot ott, mely Betlehemnek mezején zengett. S nem mertük végigkísérni Őt azon az úton, amely dicsőség mellett alázatot bizonyít, a gyengeség mellett erőt, a vereség ellenére győzelmet. A jászolra keresztet árnyékoltak az istálló gerendái, azt a keresztet, amely megváltja az emberiséget. Olyan Istenfiú, Isten a betlehemben született, Aki az életet, a teremtett életet igenli, Aki utánamegy az egy eltévedt kis barikának, Aki örül a kereső asszonnyal a megtalált garason, Aki a tékozló fiú megtérésén, a bűnös asszonytól vett megkenetésen, a vámszedők közötti vacsorákon mutatja meg megváltói voltát, s Aki majd az érteden és zavarba jött Pilátus előtt királyként áll, és dicsőségét töviskoronája elviselésében, kereszthalálában, s majd feltámadásában bizonyítja meg. Amit próféták, angyalok, pásztorok, királyok, apostolok, és sokan mások bizonnyal hirdettek, azt Máriához hasonlóan zárjuk szívünkbe mi is. Mert most van szükség a jóakaratú, s tegyük hozzá, a jóraigyekvő emberekre. Minden szózatnak, minden felhívásnak, minden hirdetésnek megvan a maga drámája, ahogy beleszólnak a helyzet valóságába. A romlásba, az elkorcsosulásba, a közömbösségbe, a züllésbe, s az egymástól való elidegenedésbe. Márcsak rá se nézünk egymásra, elkerüljük a társalgás, az érintkezés alkalmait, s miről is tartanánk szóval egymást. De tudunk acsarkodni, s ha úgy fordul, a világot is lángba tudjuk borítani. Hát legyen elég! Legyünk megnyüt fül, megnyílt értelem, megnyílt szív: Jön, ittvan a csendes és szentséges éj, mindenfelé, de itt, öt világrészen szétszórt, csonkahazában küzdő, elorzott területeken zaklatott, idegen földön kallódó magyarok felett is. Innen lépjünk reménnyel, bizalommal, Istennek dicsőséget mondón, embernek szeretetet adón a jövő felé. Erre bátorít, effelé irányít az evangélium Lukács írása szerint: "íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész népnek öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus."bb Csendes éj! Szentséges éj! Mindenek nyugta mély, Nincs fenn más, csak a szent szüle pár Drága kisdedük álmainál. Szent Fiú, aludjál, Szent Fiú, aludjál. Csendes éj, szentséges éj! Angyalok hangja kél; Halld a mennyei halleluját, Szerte zengi e drága szavát; Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít. Csendes éj, szentséges éj, Szív örülj, higyj, remélj! Isten szent Fia hinti reád Ajka vigaszadó mosolyát! Krisztus megszületett, Krisztus megszületett! EÉ 105 (Kolozsvár)
