Erős Vár, 2010 (80. évfolyam, 1-6. szám)
2010-02-01 / 1. szám
80. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal PROLONGÁLT KEGYELMI IDŐSZAK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1 956. NOVEMBER 1 -E ÉS 1 958. JÚNIUS 1 7-E KÖZÖTT XXIII. RÉSZ: TÁRGYALÁSOK AZ ÁLLAM KÉPVISELŐIVEL, 1957. NOVEMBER 12,15, 25, ÉS 29 MÁSODIK TÉMAKÖR: SZEMÉLYI KÉRDÉSEK Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából cikksorozatban emlékezünk meg azokról az eseményekről, melyek a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintették azokban az időkben. Sz. * A személyi kérdések megtárgyalását Horváth János az egyetemes felügyelői, püspöki illetve kerületi felügyelői tisztségekkel kapcsolatosan vetette fel. A leggyorsabban az egyetemes — Mihályfi Ernő — illetve a Déli Evangélikus Egyházkerület — Darvas József — felügyelői tisztségeinek kérdéseivel végeztek. Horváth János elmondása szerint egyik felügyelő sem óhajt visszatérni hivatalába. Mindössze azt kérte, hogy megfelelő ünnepélyességgel búcsúztassák majd őket. Az Ordass vezette egyházi delegációnak nem volt semmi ellenvetése ezzel kapcsolatosan. Az ÁEH által meghívott személyek sem emeltek kifogást a két személy távozása ellen. Sőt, a tárgyalások másik két pontján már az Ordass Lajos mellett a jövőben dolgozó kerületi illetve egyetemes felügyelő személyével kapcsolatosan konkrét személyek megnevezésére is sor került. Kerületi felügyelőként id. Fasang Árpád neve került szóba az "egyházi" oldal részéről. Abban az időben ő a Művelődésügyi Minisztérium egyik főosztályán dolgozott. Ugyanehhez a minisztériumhoz tartozott az Egyházügyi Főosztály néven működő egykori ÄEH is. Horváth János elfogadhatónak nevezte ezt a megoldást, mert, mint mondta:"... ha ő [ti. Fasang Árpád B.E.] itt a minisztériumban főosztályvezető lehet, akkor az állam részéről meg van az a bizalom, amire az egyháznál betöltött tisztségnél szükség van." Egyetemes felügyelőként viszont Mályusz Elemér a neves történész neve merült fel, ő éveken keresztül az Evangélikus Országos Levéltárat gazdagította hatalmas tudásával. Politikai okokból oda száműzték. A következő kérdés — nagy meglepetésre! — az 1957. évi 22. számú törvényerejű rendeletnek a MEE két püspökére történő alkalmazása volt. A meglepetés oka az volt, hogy a törvényerejű rendelet meghozásának pillanatában, 1957 tavaszán, Horváth János személyesen jelentette ki, hogy a MEE-ban ezen a téren minden rendben van. A két püspök törvényes módon működik, rájuk nem érvényes a rendelet. Most viszont Horváth János két dolgot jelentett ki. Az első kijelentés Ordass Lajos státuszára vonatkozott. "Ami Ordass püspök úr státuszát illeti, itt a formális rész van hátra, az Elnöki Tanácstól a megerősítése. A jövő hét folyamán azt gondolom, készen lesz a szükséges írás." A másik püspök — Túróczy Zoltán — esetében azonban Horváth János a következőket mondta. 1952-es eltávolítása nem volt "megfelelően megalapozva", most viszont majdnem egy évig püspök volt, tehát rehabilitálódott. Ázonban:"... politikai felfogása, és az egy év alatti magatartása olyan volt, hogy megfelelő formák közötti nyugalomba vonulása az egyház és állam viszonya szempontjából is hasznosabb." Ezek a kijelentések Túróczy Zoltán távollétében hangzottak el. Á vita nem azon robbant ki, hogy az államhatalom Túróczy Zoltánt nyugdíjba akarta küldeni, hanem azon, hogy azonnal meg is mondták, hogy hogyan képzelik el az utódlást. Vető Lajost kívánták Túróczy helyére viszszahozni, és egy füst alatt egy harmadik egyházkerületet akartak kreálni, és ennek élére pedig Szabó Józsefet megválasztatni. Ordass Lajos ezen a ponton két dolgot jelentett ki. Az egyik az volt, hogy annak idején Vető Lajos lemondása törvényes volt, ugyanígy Túróczy Zoltán megválasztása is. Nem alkalmazható rá a fent említett törvényerejű rendelet, ha nyugalomba akar vonulni, akkor ezt megteheti. Horváth János erre kissé cinikusan kijelentette, hogy az Elnöki Tanács bármikor dezavuálhatja az ÁEH-t, és akkor Túróczyra alkalmazhatják a rendeletet. A másik, amit mondott az volt, hogy a gyülekezeteknek meg kell kapniuk a szabad választás jogát. Ettől a pillanattól kezdve már Vető visszajöveteléről illetve a harmadik egyházkerület megalakításáról folyt a beszélgetés. Ordass közölte, hogy mind új kerület alapításának, mind pedig a püspökválasztásnak a kérdésében „az egyháznak törvényben biztosított teljes szabadságát kell biztosítani." Az ÁEH vezetője azt sérelmezte, hogy Vetőt az zal, hogy teológiai tanárrá tették — annak idején ez is az ő kérésükre történt! — végeredményben kikapcsolták az egyházpolitikából. Pedig nekik ebben a minőségben van szükségük rá! Ordass kijelentette, hogy azt el tudná fogadni, hogy ne legyen új egyházkerület, hanem Vető és Szabó szálljanak ringbe a Túróczy nyugdíjba menetelével megürülő északi egyházkerületi püspöki székért.Azonban az ÁEH kívánságára jelenlévők azt hangsúlyozták, hogy Vetőt még egyszer nem lehet kitenni az "újraválasztás bonyodalmainak", hanem egyszerűen vissza kell tenni a helyére. Ánnál is inkább, mert, mint Pálfy Miklós hangsúlyozta, Vető annak idején — az ellenforradalom alatt — egy halál-listára is felkerült, és majdnem meggyilkolták! Mindebből egy árva szó nem volt igaz, azonban nagyon jól hangzott, és akadt is, aki el is hitte! Ordass megismételte, hogy Vető lemondása törvényes volt, ugyanígy Túróczy megválasztása. Kijelentette, hogy olyan érzése van, mintha "az egyházon belül lévő ellenzék vallatóóráján" lennének. Ez a kijelentése egy lavinát indított el, mert Horváth János kijelentette, hogy az 56-os események előtt "pozitív szerepet" betöltő személyeket vezető pozíciókba kell visszahozni. Grünvalszky Károly, Friedrich Lajos, Groó Gyula, Ottlyk Ernő, Koren Emil, és mások vezető pozíciókba történő helyezését, ugyanakkor ezzel párhuzamosan Zászkaliczky Pál, Bottá István, Veöreös Imre, és mások eltávolítását követelték. Horváth készséggel elismerte, hogy olyan személyi változásoknak is be kell következni, amelyek az államnak kedvezőek, az egyháznak azonban hátrányosak lesznek. Ordass és az egyházi bizottság ezt nem vállalta. Erre Horváth János megszakította a tárgyalásokat. Kijelentette, hogy Mihályfi és Darvas visszatérnek, az evangélikus egyház nem kaphat nyugati segélyt, és Grnák Károlyt miniszteri biztosként kiküldik az egyetemes egyházhoz, és a két egyházkerülethez. 1957. november 26-án történt mindez. A jövő — legalábbis emberileg nézve — egyszerre bizonytalanná vált. [Folytatása következik.] Dr. Börőcz Enikő ev. lelkész, egyháztörténész
