Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)
2009-02-01 / 1. szám
79. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal PROLONGÁLT KEGYELMI IDŐSZAK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ TÖRTÉNETE 1 956. NOVEMBER 1 -E ÉS 1 958. JÚNIUS 1 7-E KÖZÖTT XVII. RÉSZ: KÜLFÖLDI KAPCSOLATOK — SEGÉLYAKCIÓK Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából cikksorozatban emlékezünk meg azokról az eseményekrá, melyek a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintették azokban az időkben. Hálás köszönetét mondunk a cikksorozat szerzőjének, Nt. dr. Böröcz Enikő ev. lelkésznek, a hazai Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársának. Sz. * Az Ordass-Túróczy korszakban a legfőbb változást a Magyarországi Evangélikus Egyházon (MEE) belül véghezvitt teljes teológiai megújulás és annak az egész egyházat átható belső-egyházi következményei jelentették. A külföldi kapcsolatok a maguk sokféleségével végeredményben ennek a megújulásnak a vonalába álltak bele. Ahhoz, hogy némi képet kaphassunk a külföldi kapcsolatok alakulásáról, előzményként röviden meg kell emlékeznünk arról a tényről, hogy a MEE ezen a téren — 1945-öt követően — kétféle tapasztalatot gyűjtött be. Egyfelől adva volt egy — Ordass 1947-es nagy külföldi útját követő — óriási fellendülés, amely egyszerre jelentett lelki-szellemi-materiális jellegű dialógust és ennek nyomán kézzelfogható segítséget. Az 1948-as Ordass-pert követően ez az alig beindult kapcsolatrendszer szenvedett óriási törést. 1948 és 1956 között a külföldi kapcsolatokat is — a MEE oldaláról nézve — minden téren erős egyházpolitikai meghatározottság jellemezte. Ez azt jelentette, hogy csak a saját személyük és az általuk folytatott vonal legteljesebb elismerése és legitimációja hátterén tudtak kapcsolatokat elképzelni. Dialógusra sem itthon, sem külföldön nem álltak készen. Mivel a nyugaton lévő egyházi világszervezetek, az egyes egyházak, illetve a külföldre került magyarok többsége ezekről a kérdésekről éppen ellenkező módon gondolkodott, ezért még a megmaradt kapcsolatokat is mindvégig egyfajta kötélhúzás jellemezte. Különösen szembetűnő volt ez pl. a segélyek kérdésében. A MEE akkori vezetői igényt tartottak volna a segélyekre, viszont semmiféle kikötést nem fogadtak el. Az Evangélikus Világszövetség (EVSZ) azonban négy feltételhez kötötte a segélyeket: Hivatalos magyarországi dollár-számla; kormányzati engedély; pontos, ellenőrizhető tervezés, valamint amerikai ellenőrzőbizottság Magyarországra jövetele. Ezeknek a feltételeknek a Vető-Túróczy-Szabó- Dezséry vezetés nem tett eleget. Félrevezető adatok közlésére is sor került. Ezért a segélyezés a minimálisra csökkent, és ennek egy része is református csatornákon keresztül érkezett a MEE- hoz. A hivatalos csatornák helyett azonban ugyanebben az időben — 1951 és 1956 között — az EVSZ, az EVSZ egyes tagegyházai, illetve az Egyházak Világtanácsa (EVT) segítségével beindult a háttérben a MEE 2. világháború utáni történetének legnagyobb segélyakciója. Ezt — Pietro álnéven — maga Ordass Lajos irányította egy szűk, megbízható munkatársi gárda segítségével. Külföldről Bruck alias Kegár Mária és férje tartották a kapcsolatot az egyházi világ-szervezetekkel. Az akció elsősorban a kommunista diktatúra áldozatait—kitelepítetteket, deklasszáltakat, keresztyénségük miatt üldözötteket — próbálta segíteni. Ezek az emberek—különösen 1952 után— a Vető-Dezséry korszak idején semmiféle segítségre nem számíthattak. Az Ordass-Túróczy korszakban a Pietro-akció az egész egyházat átkaroló, hivatalos segélyakcióvá terebélyesedett. Mivel a korszak kezdete egybeesett a magyar forradalom és szabadságharc kirobbanásával, majd eltiprásával, ezért a külföldi kapcsolatok nagy része eleinte ún. segélyakció volt. A Magyarországról elmenekültek, illetve az itthonmaradtak megsegítése jó darabig egymás mellett futott. 1956. november 2-a és 1957. június 30-a között érkeztek Magyarországra természetbeni adományok. Részben a Nemzetközi Vöröskereszt útján, részben önálló lobogó alatt történt a behozatal. A Magyar Vöröskereszt segítségét is igénybe vették. Hazai katolikus, református, és más egyházi csatornák is közvetítettek evangélikus adományokat, és fordítva. Az EVSZ, az EVT, a skandináv, amerikai, német, és más egyházak vezetői teljes bizalmukról biztosították az Ordass-Túróczy vonalat. Eleinte több szálon történt a szétosztás. Később — az átláthatóság kedvéért — Kendeh György kelenföldi lelkész és munkatársai vették át a munkát. Az egyházkerületek és egyházmegyék vezetői ún. segélylistákkal segítgették a munkát. Ezek a listák személyre szabottan tartalmazták lelkészek, egyházi alkalmazottak, illetve egyháztagok szükségleteit és adatait. Ilyen módon sikerült az esetek többségében “iskolázott módon” segíteni. A puszta élet fenntartásához szükséges javak, illetve a külső helyreállításhoz szükséges eszközök után a későbbiekben már az egyház konkrét szolgálatát segítő dolgok érkeztek. Papír, járművek, illetve közel négy millió Ft-nak megfelelő pénzsegély biztosította a megfelelő továbblépést. Külön meg kell említeni azt, hogy a keletnémetországi evangélikusok szintén szívükön viselték magyarországi hitsorsosaik helyzetét. Érdeklődésük és segítőkészségük 1947-től, a magyarországi németek kitelepítését követően kezdődött. A Pietro-akció mellett az általuk kiépített kapcsolatrendszer vált rendkívüli jelentőségűvé. Gennrich Paul, a németországi Gusztáv Adolf Szolgálat főtitkára, és egy volt Fébé-diakonissza, Küster Käthe voltak ennek a munkának a fő mozgatói. Lelkészek és laikusok százai részesedtek a kapcsolat eredményeiből. Az anyagi természetű dolgok — elsősorban gyógyszerek — mellett jelentős menynyiségű újság, teológiai irodalom is érkezett be rajtuk keresztül. 1956 karácsonyán négyszázezer márkát gyűjtöttek össze a magyarországi protestáns egyházaknak. Azonban egyházpolitikai okokból sokáig nem volt lehetséges ennek az összegnek a Magyarországra juttatása. ‘Trükkök százait” próbálták bevetni, hogy a segély célba érkezhessen. Sok-sok fáradozásukat akkor koronázta siker, amikor keletnémet és magyar politikai tényezők nyolcezer fényképezőgép behozatalában, és árának megtérítésében megegyeztek. A fennmaradó összegért elsősorban a szeretetotthonok számára vásároltak dolgokat. Az ügy azonban olyan mértékben elhúzódott, hogy amire a dolog rendeződött, Túróczy Zoltán már nem volt püspök. Ordass Lajos pedig már teljes mértékben elszigetelődött. így a köszönőleveleket Vető Lajos és Bereczky Albert írták alá. [Folytatása következik.] Dr. Böröcz Enikő ev. lelkész, egyháztörténész
