Erős Vár, 2009 (79. évfolyam, 1-6. szám)

2009-04-01 / 2. szám

79. évfolyam ERŐS VÁR 7. oldal AZ EGYHÁZ HÍREI OTTHONRÓL • A bp.-deáktéri év. egyházközség az év folyamán “Gyógyító emlékezés” címmel hét nyilvános fórumon foglalkozik az 1945 -1990-es idők egyháztörténete jelentősé­gével. • Bp.-Józsefvárosban Szabó Bertalan Pé­ter., Bakonytamásiban Szakos Csaba az ev. gyülekezet új lelkésze. • A forgalomból kivont egy- és kétforinto­sok gyűjtése, melyet “Apróval az apró­kért” címmel hirdettek meg a Magyaror­szági Evangélikus Egyházban, több mint 1.8 millió forintot eredményezett. Ebből az összegből 15 evangélikus óvoda részesült támogatásban. • Meghalr dr. Gyapay Gábor történész, a Bp.-Fasori Evangélikus Gimnázium újjá­szervezője s az “új korban” első igazga­tója. Ugyancsak elhunyt Görög Zoltán ho­­mokbödöge-csengei ev. lelkész, és Kovács László hosszúfalu—fűrészmezei ny. ev. lelkész. • Védett műemlékké nyilvánította a Kultu­rális Örökségvédelmi Hivatal a tolname­gyei Murga ev. templomát. • Őszre jelenik meg a Magyarországi E- vangélikus Egyházat érintő ügynöki tevé­kenységet bemutató kötet. Az egyház tény­feltáró bizottsága kiadványának tanulmá­nyai elsősorban az élő egyházi személyek­re, valamint az egyház jelenlegi vezetésé­hez kötődő személyekre irányulnak A ku­tatásokat azért kezdik élő személyekkel, hogy az érintettek meg tudják magukat vé­deni, elmondhassák, milyen körülmények között szervezték be őket. Másrészt azt is tisztázni kívánják, hogy vannak-eolyanok közöttük, akik a mostani egyházvezetéssel rokoni, és nem csak névrokoni kapcsolat­ban állnak. • Folyamatban van a kőszegi ev. templom különálló harangtomyának a felújítása. A munkálatok befejeztével “evangélikus to­ronymúzeumot” létesítenek és a tornyot megnyitják látogatóknak, ahonnan a város­ra táruló kilátás túrisztikai élményt nyújt. • A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége szerződést írt alá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának képviselőjével, melynek lényege, hogy az egyház személyei és országos tistzviselői, valamint az Országos Iroda alkalmazottai és a Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség evangélikus szolgálati nyugállományú és közalkalmazotti jogvi­szonyú tagjai részére lehetőség nyílik rendszeres egészségi állapotfelmérésre. • A Magyar Evangélikus [Világ-] Konfe­rencia március 20-22 között tanulmányi ülést rendezett Révfülöpön,. Az előadók hangsúlyosabban a Kárpátmedence álla­maiban élő kisebbségi evangélikusokat é­­rintő problémákkal foglalkoztak. • Március 3-án kedden teljesen megtelt a bp.-deáktéri templomban tartottt Istentisz­telet résztvevőivel, amellyel az ev. egyház “csendesen” adott hangot az erőszakelle­nességnek. Ezen az alkalmon Gáncs Péter püspök prédikált és Prőhle Gergely orszá­gos felügyelő mondott illő méltatást. Az offertóriumot, 114,000 forintot a sárszent­­lőrinci ev. cigánymisszióhoz juttatták. • Honlap indítása, felmérés a gyülekezetek jelenlegi helyzetéről és a teremtett világ megóvása érdekében vállalt feladatairól, hálaadó imahét, és kapcsolódó plakátpá­lyázat meghirdetése — mindezek a tavaly ősszel alakult Ararát nevű ev. teremtésvé­delmi munkacsoport ez évree kitűzött cél­jai. Idén szeptember 27-én Zuglóban kerül sor a teremtés ajándékaiért való hálaadás­ra; az Istentiszteletet a Magyar Televízió is közvetíti. Majd nyolc napo át foglalkoznak teremtés védelmi témákkal. • A Magyar Bibliatársulat Alapítvány gon­dozásában megjelent az Újszövetség gö­rög-magyar párhuzamos szövegű kiadása. • Gyulán is — itt első alkalommal— tar­tottak angolnyelvű Istentiszteletet, melyen Jakab Béla helyi lelkész, az egykori első csikágói vonFuchs ösztöndíjas végezte a szolgálatot • Százéves a az Evangélikus Külmissziói Egyesület, eredeti, 1909-ben történt alaku­lása nevén, Magyarhoni Ágostai Hitval­lású Evangélikus Miszióegyesület. Bre­­bovszky Gyula ny.ev. lelkész írásában “A Magyar külmissziói Egyesület története” c. könyv ismerteti az egyesület évszázados —1952 és 1990 között hibemálásra kény­­szerített — tevékenységét. • Mi való a templomba?... “Fontos kérdé­seket vet fel a zászlók használata. Liturgi­kus térben nincs helyük a Szentháromság Isten ügyének szolgálatán kívüli jelké­peknek. Még nemzeti jelképeknek sem. Természetesen az egyház feladata, hogy komolyan vegye és élje azt a tényt, hogy Isten ebbe az országba, ebbe a népbe te­remtett, küldött bennünket, itt adott hiva­tást és küldetést. Ezt azonban nem azzal tudjuk kifejezni, hogy a liturgikus térbe nem isteni szimbólumot helyezünk. Ez — sokak számára nem tudottan — az ameri­­kanizálódás egyik jele, hiszen tengerentúli mintákra került hazánkban is sok temp­lomhaj óba zászló. A magyar nemzeti zász­ló helye a templom külső falán, homlokza­tán van. A templom is középület abban az értelemben, hogy egy közösség — Isten szeretete okán—nyitott épülete, amelyben magyar népünkhöz, nemzetünkhöz tartozó emberek élik hivő életüket. Nem kivonul­nak a világból, a nagyobb család (nemze­tünk) életéből, hanem egynek tartj ák magu­kat__A zászlók ugyanis nem egy esetben uralmi jelképek, megosztják az embereket. Az egyház feladata pedig éppen a hídé­pítés, a Krisztusban való egység munkálá­­sa.” Az idézet a Magyarországi Evangéli­kus Egyház püspökei közös körleveléből vett részlet. Ev. Élet, Ev. Portál, et al. GYÜLEKEZETI HÍREK CLEVELAND - NYUGAT Lelkész: Tamásy Éva Templom: West 98th St. és Denison Ave. Lel­készi hivatal: 3245 West 98th Street (44102). Tel.: (216) 961-6895. Istentisztelet minden va­sárnap de. 9:30-kor angolul, 10:45-kor magya­rul, Gyermekistentisztelettelis. Úrvacsoraosztás a hó első vasárnapján és ünnepnapokon. Ne tégy pontot oda, ahová Isten vesszőt rakott! ■ Szeretettel hirdetem alkalmainkat: Az Istentiszteleteken kívül magyar iskola működik gyülekezetünkben hetente két alkalommal; kórus próba csütörtökön este 8-kor; konfirmációi okta­tás csütörtökön este Vi7-kor; havonta egy alka­lommal a fiatal korosztály számára bibliaóra. ■ Március hónapban nagy veszteség érte gyüleke­zetünket, a Jóisten elszólította közülünk Szent Királyi János szeretett, hűséges egyháztagunkat, presbiter testvérünket életének 90. esztende­jében. Az Úristen vigasztaló igéjét hirdettük ko­porsójánál: Jézus mondja, Én vagyok a jó pász­tor. A jó pásztor életét adja a juhokért. (János 10:11.) Jézus, a Feltámadott adjon neki örök éle­tet, feleségének, családjának vigasztalást, re­ménységet! ■ Nagyheti/húsvéti Istentiszteleteink: Nagycsütörtökön este 7:30-kor angolnyelvü Isten­­tisztelet úrvacsoraosztással. Nagypénteken de. 10:45-kor magyarnyelvű Istentisztelet úrvacsora­osztással, este 7:30-kor magyarnyelvű Istentisz­telet passióolvasással és úrvacsoraosztással. Jézus feltámadásának ünnepén reggel 9-kor angolnyel­vű Istentisztelet úrvacsoraosztással, magyar nyel­ven Istentisztelet 10:45-kor úrvacsoraosztással, Kis Kórusunk szolgálatával. A két Istentisztelet között húsvéti reggelire hívjuk testvéreinket, reggel 10-kor! ■ Április 25-én szombaton este 6- kor irodalmi, zenés estet tartunk, vacsorával, utá­na filmvetítés lesz! ■ Évfordulós ebédünk május 17-én lesz, ekkor ünnepeljük gyülekezetünk 74. születésnapját. ■ Június 5-én Trianoni irodalmi összeállítás lesz irodalmi est keretében, majd utána szintén filmvetítés. ■ Konfirmációi vizsga szeptember végén! ■ Beteg, gyengélkedő testvé­reinket mindennapi imáinkba foglaljuk: Sikora Manyit, Szénássy Sándort, Kernes Ilonát, Borhy Júliát, Nagy Máriát, Nagy Ernőt, Szeebach Gusz­távot, Gyarmathy Csabát, Rátonyi Nagy Tamást. A gyógyító Jézus irgalmába ajánljuk őket! ■ Min­den kedves testvérünknek áldott, békességben gazdag ünnepeket kívánunk Jézus feltámadása által. ■ Erős vár a mi Istenünk! Tamásy Éva. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom