Erős Vár, 2007 (77. évfolyam, 1-6. szám)
2007-02-01 / 1. szám
77. évfolyam EROS VAR 3. oldal Olvasd: János 3:1-17. Meg kell kérdeznünk önmagunkat, hogy mit is jelent manapság a böjti idő számunkra. Kűlsőséges szertartást-e? Ódon, elhagyható szokást-e? Vagy netán mégiscsak fegyelmet és így figyelmet is, hogy behatóbban foglalkozzunk hitünk és bizodalmunk mikéntjével? De igazán mennyire van erre időnk ebben a rohanó világban, a maga kolosszális problémáival? Abban a harcban, ami globális méretekben folyik, s nem is terrorcselekményekről, meg a kapcsolatos háborúról lenne szó, éppen a mi hitünket és meggyőződésünket, erkölcsi értékeinket gúnyolják ki, s mi könnyen elveszítjük az alapirányt, hoigy Arra nézzünk, Akinek minden hatalom adatott égen és földön. A közelgő böjti idő arra késztet minket, hogy elcsendesedjünk és így gondoljuk át a mi Krisztus-követésünket. A későesti vagy éjszakai órák nem csak arra valók, hogy fedjék az emberek gyengeségeit, gonoszságait, hogy azokat ne lássa senki. Számtalan ilyen kései órán történtek és történnek mai is vívódások, küzdelmek azért, hogy valami módon megértsük, tisztábban lássuk életünknek folyamatát. A csendes, olykor álomtalan órákon van alkalom, lehetőségnyugodtabb elmélekedésekre is, amikor imádságban és igével igyekszünk rendezni életünk elénk tornyoruló kérdéseit. I lyenkor lehet kedves beszélgetéseket is folytatni, elmélyíteni kapcsolatainkat, talán egy-egy hosszabb levelett is meg lehet írni. Valahogy így, az éjjel csendjében, s nem pedig az éj leple alatt, volt szükságe Nikodémusnak, a nagytanács tagjának, közéleti vezető embernek arra, hogy találkozzék Jézussal. Hallott már Róla, tudott tanításáról és tetteiről, eljutott hozzá annak hirdetése, hogy Jézusban közel van, közöttünk van az Isten országa. Nagy dolog az, hogy Nikodémus keresi az alkalmat a találkozásra, a beszélgetésre. Hányán és hányán hallanak, tudnak Jézus Krisztusról, és az, amit hallanak, amit tudnak, nem kelti fel érdeklődésüket, sőt még el is hessegetik maguktól a kapcsolatos gondolatokat. Nikodémusnak azonban fontos, életbevágóan fontos, hogy tisztában legyen, ki is ez a Rabbi, vagyis Jézus Krisztus, Aki alapvetően, minden csodatételével, minden szavával, mást nem is, csak az újjászületés szükségét hirdeti. Ebben az újjászületésben van a kulcsa az Isten és ember közötti viszonynak, hogy az Ő országában élünk-e vagy sem. Ha pedig ez ilyen különleges hangsúlyt kap, akkor fontos az is, hogy arról annyit tudjunk meg, amennyit csak lehetséges. BÖJTI HETEK FELÉ BŐJTKEZDET FEBRUÁR 21-ÉN N ikodémus ilyen érdeklődéssel keresi fel Jézust. Nem tesz ugyan formálisan vallást, de elismeri a jelekből és tettekből, hogy Jézus az Istenhez tartozik, Isten Vele van. Jézus rögtön belevág az alaptémába, nincs szükség udvariaskodásra, percek csevegéssel való eltöltésére. Nikodémus is a lényeget kívánja, azért tusakodik ezen az éjjeli órán. Valahol valamiben valamiképpen változásnak kell beállnia az ember életében, hogy Istennel rendezett legyen a viszonya. Gyógyító igékben, bűnbocsátó szavakban, vagy éppen szelíd feddésben is, minduntalan ott találjuk Jézustól a hívást a változásra. Kelj fel és járj. Eredj el, és többet ne vétkezzél. Add el mindenedet, és oszdd szét a szegények között. Ezután embereket fogsz halászni. Ti kinek mondtok engem?, és így tovább, hogy hozzáfűzzük azt, amit egyszer a zsinagógában mondott: Az írás ma teljesedett be, tudniillik, Vele, fületek hallatára. Újjá kell születni, mássá kell lenni, meg kell térni. Új és rendkívüli dolog ez nagyon Nikodémus számára és sokan mások számára is. Mert ő olyan Istent látszott ismerni, s ez a felfogás ma is él, Akit ki lehet engesztelni, hogy ne mondjuk, ki lehet fizetni azokkal az állítólagos jócselekedetekkel, amiket az az ember visz véghez, akinek újjá kellene születnie. Hát ezért van az óriási meglepetés. Újjászületni, de hogyan? A kérdésben benne az értetlenség, a kétkedés, hogy Jézus hogyan is mondhat ilyet. Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet-e anyja méhébe és megszülethetik ismét? De itt nem biológiai az ütközés! A feszültséget mindig az okozza, amikor megkíséreljük magunkat a középpontba helyezni, s így vágunk neki, hogy a perifériára kitolt Istennel elintézzük üdvösségünk ügyét. Holott a helyzet teljesen más. Isten van a középpontban és mi mozgunk valahol a széleken. Neki semmit fel nem kínálhatunk, de Ő az, Aki kinyúl értünk és kegyelmesen, szeretettel Magához von minket. A fúvásában és zúgásában felismerhető, de meg nem határozható szélhez hasonlítja Jézus Isten Lelkét, Aki maga az újjászülő Isten - beköltözik a szívekbe és lelkekbe; ott tudatosítja Istennek hozzánk való, kimondhatlan jóságát. S a Léleknek ehhez az újjászülő ténykedéséhez tartozik a víz, a Szentkeresztség vize, amely bizonyítja és valósítja, hogy Isten munkálkodik bennünk, majd általunk is, amikor teljesítjük a krisztusi parancsot, hogy a Szentkeresztséggel tegyünk tanítványokká minden népeket. Méltán mondta Luther, hogy a Szentkeresztség az újjászületés fürdője, abban naponként meghalunk a bűnnek, s abból naponként kelünk új, Istennek tetsző életre. Amint az ember megszületése nem öntudatos, akként az újjászületése em valamiféle elhatározásnak, döntésnek az eredménye, hanem Istennek a cselekedete az Ő Lelke és Szentkeresztség vize által. Elképzelhetjük, hogy Nikodémus alig juthatott szóhoz, de az is igaz, hogy számunkra is forrdalmi gondolatok ezek, még akkor is, amikor Jézus mondanivalójával a Lélektől ihletett hittel szeretnénk megbirkózni. A magyarázat minderre a jézusi dimenzió. Újra meg újra hangoztatni kell Isten kezdeményező szeretetét, azt a ki nem érdemelt, sokszor elutasított, időnként nevetségesnek tartott, sőt meg is tagadott szeretetét. Mert Isten szigorú. ítélő, könyörtelen, parancsolatai teljesíthetetlenek, s Aki ezt a világot magára hagyta. Ha Nikodémus így gondolkozott, méltán lepi meg őt Jézus azzal, amit Istenről mond, azzal, amivel szembesíti Magát Nikodémusszal, hogy Ő nemcsak olyan amilyen, sokakban jártas Rabbi, hanem közvetítője Isten végtelen szeretetének a bűnös ember iránt. Az Atya, Fiú, Lélek egysége itt domborodik ki, s ebből az együttmunkálkodásból az embernek lesz haszna, azaz üdve. Nagy ára van azonban! Igeszakaszunkból a Kereszt magasodik ki. Nikodémusnak és minden embernek a Kereszttel kell szembesülnie. Másként nem érthetjük Isten létét, Isten jóságát, Isten szeretetét, és Isten ígéretét az örök életre. Krisztus keresztje hat vissza reánk. Ezt a Kereszten megnyilvánuló isteni szeretetet kell tudomásulvennünk és hitünk tárgyává tennünk. Minden ide összpontosul. A rövidesen ránkköszöntő böjti idő erre irányítja majd a figyelmet, ilyen elmélkedésre készet, hogy haladásunk célegyenest történjék, igazán elérkezzünk a Golgota hegyére, és érzékeljük az ott lezajló, lezajlott drámát. Miattunk, helyettünk, érettünk vállalta magára Jézus a megváltás szolgálatát, igen a keresztfának a haláláig. Ezen a halálon túl csillan fel a húsvéti áldott nap fénye, a feltámadás diadala, hogy bizonyosak lehessünk és legyünk is üdvösségünk felől. Istennek ez a célja a világgal, ez a célja mindnyájunkkal. Az, hogy újjászületve éljünk az Ő szeretetében, most és mindenkor, s ezt a szeretetet mi, akik hiszünk, éljük, hirdessük, viszonozva Istennek, teljes szívünkből, teljes erőnkből, teljes elménkből, és teljes lelkűnkből, és embertársainkat úgy szeretve, mint magunkat. bb Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. jKor sn
