Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)

2006-02-01 / 1. szám

4. oldal ERŐS VÁR 76. évfolyam JUBILÁLÓ EGYHÁZI LAPJAINK Az új év elején még szívesen tekintünk vissza, ha van örömteli tény, melyben megpihenhet szívünk, amikor az Erős Vár 75 éves múltjára és az Evangélikus Élet 70 éves szolgálatára visszapillantunk. Minde­gyiket úgy ismerem, mint a sirály a tenger vizét, amikor mélyrepülésben egy pár cseppet merít belőle szomjúsága oltására, így merítettem én is sokakkal együtt, hogy lelki szomjúságomat az Ige italával olthas­sam. Örülök, hogy néha, mint igehirdető, bennük “igeíró” is lehettem és talán mások szomjúságát is olthattam. Mi kapcsolta össze a két újságot? 1. A reformációban gyökerező evangé­likus életünk éltetője, az evangélium drága kincse, amely az egyháznak a legdrágább értéke. Ebben tapasztaljuk meg, hogy erős vár a mi Istenünk! 2. Mindkét újság magyar nyelven jelent meg kezdettől fogva. Ez különösen az a­­merikai magyar evangélikus testvérek szá­mára fontos kapcsolópontot nyújtott a ma­gyarnyelvű sajtón keresztül a reformáció életének vérkeringésében együtt maradni. 3. Az egy “Otthon” melege érződik kü­lönösen az Erős Vár-bm, amikor egy külön oldalt fordít ennek ápolására, “Az egyház hírei otthonról” címen. De előfordult, hogy az Evangélikus Élet közölt cikket, átvéve az Erős Vár-ból. Áldásos dolog egymás lapját kibélelni az “Otthon” fészek-melegével, hogy egymás örömében és gondjaiban osz­tozva megtapasztaljuk az emberként, test­ben megjelent Jézus Krisztus vándorú­­tunkat cél felé lendítő szeretetét. így kapcsolódnak be evangélikus magyar lapjaink az egyházi sajtó világméretű szol­gálatába. Nem csökkenti ez az apostol örökérvényű mondatát: “A hit tehát hal­lásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róma 10:17), amely nyilvánvalóan nem a biológiai hallás prioritását hirdeti, hanem a Lélek által munkálta belső, hitre indító hallást ébreszti, melynek adott eset­ben nem a fül, hanem a szem, a látás lesz az eszköze.Talán éppen a szórványban, ahová magyar egyházi szolgálat már nem ér el, vagy idős testvéreknek, mert temp­lomba nem járhatnak, a látás, a betű lesz lassan és egyedül az ige “hallásának”, a hit erősítésének az eszköze. Ott van az éjjeli szekrényünkön a Biblia és énekeskönyv mellett az evangélikus újság, mely erősít és bármikor elővehető. Éljetek vele, szór­ványba került testvérek, éljetek vele idős testvérek, amikor nem mehettek magyar templomba, vagy nem éritek el a templom padjait. De ti, fiatalok is, a hétvégi pi­henés, túrázás útj ain nyissátok ki az egyhá­zi újságot. Olyan lelki impulzusok kapha­tók, melyek erőt adnak a hétköznapokon és netán vágyat az ige hallására. Az elmúlt év végén az Országos Luther Szövetség soproni csoportja havi összejö­vetelén előadást hallott az Evangélikus Élet 70 éves szolgálatáról. Tette ezt azzal a visszapillantással, hogy az újság első kia­dója ez a Szövetség volt és végezte egé­szen addig áldott munkájtá, amíg a II. vi­lágháború után ezt az éltető “bölcsőt” szét nem szedték, fel nem oszlatták a többi egy­házi szövetséggel együtt.. Hazai hetilapunk hét évtizedes munká­járól országos találkozón emlékeztek meg még szeptember 24-én Budapesten temp­lomi szolgálattal, egykori, még élő szer­kesztők bevonásával, zenei, énekkari be­tétekkel, és kiállítással egybekötve. A soproni Luther Szövetság előadásán elhangzott a gyülekezet kapcsolata a 70 éves Evangélikus Élet-tel, de megemlékez­tem az Erős Vár-nak, az amerikai magyar evangélikusok 75 éves lapjának a szolgá­latáról is, melyre jellemző volt az útépítő szolgálat és a döntő szempont, hogy az Úr Jézus Krisztus személyesen érkezzék meg annak az életébe, aki kezébe veszi a lapot. Mert ahogyan a betegnek az orvosnál sze­mélyesen kell megkapnia a diagnózis alap­ján a terápiát testileg, úgy kell személye­sen kézbe venni újságjainkat, hogy abba a “hit-horogba” kapjon bele a lelkivilá­gunkat tápláló “hal”, ami, ill. Aki nemcsak szimbólum, hanem maga Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó (Ichthüsz, görög szó, jelentése hal; a szó betűi adják ki a Jézusra vonatkozást). Megváltónk útját azonban nemcsak építi, hanem egyengeti és tisztítja is sajtószol­gálatunk, miközben Ő hatalommal jön, hogy a betűkön keresztül transzformálja, elhordozhatóvá és felfoghatóvá tegye szá­munkra erejét, miként a transzformátor az áramot szobánkban meleggé, fénnyé ala­kítja. A próféta ezt így fejezi ki: “Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal” (Ézsaiás 40:3,10). Kívánjuk, hogy a jubileumok múltával a jövőben is a magyar evangélikusok lapjai lehessenek olyan eszközök, melyekben Is­ten hatalma szeretetté transzformálódhat a betlehemi jászol Gyermekének felénk ö­­römmel kitárt karjaiban és a kereszten vér­ző Megváltónak odaszegezett kezeiben, Aki nemcsak szenvedésközösségben ölel magához, hanem feltámadása után áldóan emeli fel kar karjait és adja eget-földet összekötő,békességét.. Itt válhat minden betű sajtórikban kapoccsá emberek, népek, földrészek, és egyházak életében. Eközben maradjunk magyar testvérek s a föld bármely részén élve keressük egymás ke­zét és értsük egymás szavát. És maradjunk evangélikus testvérek, akik bár más világ­részeken éljük Krisztus-központú hitünket, együtt megyünk Isten gyermekeiként az örök élet fényeinek irányában. Szimon János ny. ev. lelkész (Sopron) INNEN-ONN AN If Az “Evangelical Lutheran Church in A- merica” egyházban Istentiszteleteket lega­lább 37 nyelven tartanak: 15 európai, 14 ázsiai, 4 afrikai, és 4 amerikai (indiánvagy eszkimó) nyelven. A tíz legtöbbet használt nyelv az angol, spanyol, amerikai jelbe­széd, német, finn, mandarin-kínai, koreai, tót, kantoni-kínai, és a lao nyelv. TI A pennszilvániai Doverben szülők kö­zössége vitte perre az iskolatanácsot, hogy ne tanítsák á fejlődéselmélettel párhuzam­ban a teremtéselméletet is. A bírósági vég­zés szerint a fejlődéstanra vonatkoztatott “elmélet” meghatározás összekeveri a fo­galom tuományos és köznapi értelmezését. A novemberi iskolatanács választáson le­váltották azokat a hitbeli meggyőződésüket hangoztató tanácstagokat, akik a teremtés­elmélet tanítása mellett állottak ki. f Amerikai evangélikus és metodista egy­házkerületekben tőbbhelyütt már gyakor­lati kifejezést is adtak annak a tavalyi dön­tésnek, hogy az “Evangelical Lutheran Church in America” és a “United Metho­dist Church” egyház között kimondták a szószék- és oltárközösségét. Az “ELCA” egyház már régebben ilyen kapcsolatban van az “Episcopal Church USA”, a “Uni­ted Church of Christ”, a “Presbyterian Church USA”, a “Moravian Church in A- merica”, és a “Reformed Churh in Ame­rica” egyházzal. mx ERŐS VAR (USPS 178-560) is published bi-monthly (February, April, June, August, October, December) by the Hungarian Conference in the Evangelical Lutheran Church in America, 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107-4505. Tel.: 216-221-3178. Fax: 216-227-9482. E-mal: AMEvKo@sbcglobal.net. Periodicals postage paid at Cleveland, OH. Editor: The Rev. Béla Bernhardt. Annual subscription: $6 in the USA, USS8 from Canada, US$ 15 from overseas by airmail.—Az ERŐS VÁRaz Amerikai Magyar Evangélikus Konferencialapja. Szerkesztő és kiadó: Bernhardt Béla. Aláirt cikkekért írójuk felel. Előfizetés az Egyesült Államokban évi 6 US dollár, Kanadából 8 US dollár, tengerentiilról légipostán évi 15 US dollár. — Kérjük olvasóinkat, hogy címváltozásokat haladéktalanul bejelenteni szíveskedjenek. — Nyomda/Printers: Adkins & Co. Inc. 14541 Madison Ave., Lakewood, OH 44107.. — Minden levelezés, előfizetés, adomány a feladó pontos címe feltüntetésével a lap alanti címére küldendő: Postmaster, send address changes to: Erős Vár, P. O. Box 770828, Lakewood, OH 44107-0038.

Next

/
Oldalképek
Tartalom