Erős Vár, 2006 (76. évfolyam, 1-6. szám)
2006-06-01 / 3. szám
76. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal PROLONGÁLT KEGYELMI IDŐSZAK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZTÖRTÉNETE 1 956. NOVEMBER 1-E ÉS 1 958 JÚNIUS 1 7-E KÖZÖTT I. RÉSZ: BELSŐ EGYHÁZI ÉS POLITIKAI ELŐZMÉNYEK Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából tízrészes cikksorozatban emlékezünk meg azokról az eseményekről, melyek a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintették azokban az időkben. Hálás köszönetét mondunk a cikksorozat szerzőjének, Nt. Böröcz Enikő ev. lelkésznek, a hazai Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársának. Sz. * Az 1956-os esztendő Ordass Lajos “utóda”, Dezséry László püspök számára reménykeltőén kezdődött. A Déli Evangélikus Egyházkerület puskinutcai székházában újévi fogadásra összegyülekezett munkatársai és tisztelői előtt két dologban fogalmazta meg az 1956-os év előttük fekvő legfontosabb feladatait. Az első nagy feladat az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága (EVT KB) Magyarországra — Galyatetőre — tervezett ülésére történő felkészülés, a második pedig a Központi Alapnak (KA) nevezett egyetemes egyházi kezdeményezés megvalósítása. Az első feladat sikeres végrehajtása az akkori egyházvezetésnek és az ő útjuknak a szervezett protestáns világ — Egyházak Világtanácsa, Evangélikus Világszövetség (EVSZ), Református Világszövetség — előtt történő végleges legitimációját jelentette volna. A második feladat megvalósításával a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) egésze számára kívántak olyan pénzügyi alapot teremteni, amellyel egyetemes egyházi, egyházkerületi, egyházmegyei, és gyülekezeti szinteken különféle beruházásokat lehetett volna az egyházvezetés irányításával elvégezni. Érdekes módon a külföld számára megjelentetett közös protestáns újság — Hungarian Church Press — 1956. január 15-i számában Dezséry felcserélte a sorrendet, és a KA létrehozását nevezte a legfontosabb feladatnak, miközben Galyatető a második helyre szorult. A külföld előtt történő legitimáció megteremtését célozta a másik püspöknek, Vető Lajosnak ugyanabban az időben Keletnémetországban kiadásra került munkája, amelynek címe “Vom Aufbau der Kirche in Ungarn” volt. A könyvről Pálfy Miklós, az Evangélikus Teológiai Akadémia (ETA) akkori dékánja írt értékelő sorokat. Az értékelés lényege az volt, hogy a MEE-nak gyönyörű múltja volt, amely a reformácótól a két világháború közötti időkig tartott. A két világháború között viszont megtört ez az örökség, és csak 1945- tól kezdődően nyílt ismét mód arra, hogy a MEE visszanyerje régi kötelességtudatát az egyház és a haza helyes szolgálatában. Dióhéjban összefoglalva, Vető Lajos könyve és Pálfy Miklós értékelése ugyanazt sugallták: Isten teljes egészében megítélte a bűnös múltat, és helyette új lehetőségeket adott. Dezséry László a két fenti cél megjelölése mellett további gyakorlati lépéseket tett a saját és püspöktársa, és ezzel párhuzamosan az általuk és követőik által képviselt egyházi vonal legitimációja érdekében. Ezek közül a gyakorlati lépések közül a legfontosabb az volt, hogy levelet írt az akkori igazságügyminisztemek, és elkérte tőle az Ordass-per teljes dossziéját. Erre a cselekedetre az indította, hogy nagyon jól tudta azt, hogy sem a nyugati, sem a hazai belső-egyházi körök számára nem volt meggyőző sem az Ordass-per, sem pedig Ordassnak az 1950. április 1-én a püspöki hivatalból történt eltávolítása. Az EVSZ- szel folytatott levelezések Michelfelder EVSZ főtitkár, valamint Berggrav norvég püspök komoly figyelmeztetéseit hozták a Vető Lajos - Dezséry László - Túróczy Zoltán - Szabó József - Reök Iván-féle egyházvezetés számára. Amerikában a “Christian Century”-ben publikált cikkek, amelyekben Máté Elek hazai református teológus próbálta bebizonyítani azt, hogy Ordass köztörvényes bűnöző, szintén csak Ordass melletti kiállásokat eredményeztek. Ugyanez történt akkor is, amikor Diem Hermann, egykori német hitvalló lelkész próbálta ugyanezt “eladni” EVSZ és egyéb szinteken. Dezséry ezen a háttéren kérte az Ordass-dossziét, mert ezzel akarta a nyugati egyházi világ és a MEE előtt az Ordass-ügyet végleg lezárni, és a saját ügyét és vonalát mindörökre legitimálni. Az igazságügyminiszter azonban elutasította Dezséry kérését, s ezzel ebben az ügyben magára hagyta nemcsak Dezséryt, hanem az akkori egyházvezetést is. Ami a korabeli magyar politikai helyzetet illette, itt azt lehet mondani, hogy ennek legfőbb jellemzője az a fokozódó belső nyugtalanság volt, mely éppen a galyatetői konferencia idején érte el a maga tetőpontját. A belső nyugtalanság legfőbb oka a Nagy Imre-féle, 1953-ban elkezdett reformkísérlet Rákosiék által 1955-ben történő megbuktatása és ennek következménye volt. Három társadalmi réteg lázadt fel három különböző időpontban. Eőször az újságírók, az értelmiség, ezt követte a diákság, végül pedig a munkások. 1956. március 17- én megújult a Petőfi Kör. Különböző vitaesteket rendeztek, amelyeken a legégetőbb kérdéseket és tabunak számító témákat vetettek fel. Többezer ember hallgatta ezeket a vitákat, és egymás mellett ültek a rendszert belülről bíráló értelmiség, a kommunisták által megkínzott és bebörtönzött baloldaliak, és a kommunizmus megmaradt, jobboldalinak nevezett áldozatai. A Szabad Nép egyre inkább az elégedetlenkedők fórumává vált. Érdekes módon a Magyarországra látogató szovjet személyek egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben érzékelték a veszélyt. Ez elsősorban Andropov Jurij, akkori szovjet nagykövetnek volt köszönhető, aki Rákosi és hatalmának átmentésében, esetleg minimális reformok végrehajtásában gondolkodott. Moszkvában azonban, az ottani külügyminisztériumban már a Rákosi utáni korszakra készültek. Ezen a háttéren került azután sor az Ordass Lajossal folytatott egyházi és állami tárgyalásokra. [Folytatása következik.] Böröcz Enikő ev. lelkész (Budapest) EMLÉKEZZÜNK TRIANONRA! 1920. JÚNIUS 4. NEM FELEJTHETÜNK! MC jelzésű olvasóinktól is szívesen elfogadunk alkalmi lapfenntartó adományt.
