Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)

2005-02-01 / 1. szám

7. oldal 75. évfolyam ERŐS VAR AZ EGYHÁZ HÍREI OTTHONRÓL • Mádl Ferenc magyar államelnök “ádventi találkozón” fogadta a történelmi keresz­tyén egyházak, s más egyháztestek képvi­selőit. A találkozón D. Szebik Imre evan­gélikus elnök-püspök örvendetesnek ne­vezte, hogy lelkészi állományuk létszámá­ban növekszik, a környező országok egy­házaival szorosabb kapcsolatot építhettek ki, a történelmi egyházak közül elsőként megszervezhették az úgynevezett posztg­raduális lelkészakadémiát. Emellett új templomot adhattak át Budaörsön és Szen­tendrén, s további épül Nyírteleken, En­­csen, Erdőkertesen — tette hozzá. "Ami nehézséget jelent, az a többi történelmi egyházzal osztozva az iskolatörvény körül kialakult vita, a finanszirozások kérdése, bizonytalansága" — mutatott rá. "Már most lehet érezni, hogy bizonyos köröknek az a szándéka, hogy a tanárokat és a diá­kokat elbizonytalanítsák, s megfélemlítsék, némi eredménnyel járt". "Számunkra ez al­kotmány-, vallás-, és lelkiismereti törvényt sértő" — közölte, hozzátéve: “Amennyi­ben az Országgyűlés olyan törvényt fogad el, ami az egyházi iskolák számára hátrá­nyos vagy negatív megkülönböztetéseket tartalmaz, akkor nyilvánvalóan a történel­mi egyházak közösen fordulnak majd az Alkotmánybírósághoz.” • Ebben az évben a “Lelkipásztor” c. ev. lelkészi szakfolyóirat 80., az “Evangélikus Élet” c. országos ev. hetilap 70. évfolya­mában jelenik meg. • Pétfürdőn új parókia-imaház épületét, Sopronban felújított temetői kápolnáját, Vácott új gyülekezeti termét, Budapesten a tót ev. templom felújított orgonáját - dr. Filo Julius tót orsz. ev. püspök és Győ­ri Gábor espres szolgálatával — vette ün­nepélyesen használatba az ev. gyülekezet. • Megválasztották a Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsa új tisztikarát: Elnök, D. Szebik Imre evangélikus elnök­püspök / Alelnökök, dr. Mészáros Kálmán baptista egyházi elnök és Márkus Mihály református püspök / Főtitkár, Bona Zoltán református lelkész / Irodaigazgató, dr. Gö­rög Tibor evangélikus lelkész. Az új tiszti­kar megbízatása három évre szól. Szóba­­került, hogy az eddig csak megfigyelőként résztvevő Magyar Katolikus Egyházat tel­jes tagságra meghívják. f A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei — D. Szebik Imre, Ittzés János, Gáncs Péter — körlevélben foglalkoztak a gyülekezetek úrvacsora ünneplési gyakor­latával. Egységesítés céljából a közös ke­hely mellé az intinkciót (a lelkész adja a borba mártott ostyát) ajánlják, és buzdítják a híveket gyakoribb úrvacsoravételre, va lamint az úrvacsora rendjének az általános istentiszteleti rendbe való méltóbb beil­lesztésére. • A délkeletázsiai rettenetes szökőárral kapcsolatos ínségenyhítő munkában részt vesz a Magyar Ökumenikus Segélyszer­vezet is. • Hatvan éve, 1944. december 26-án halt meg Járosi Andor kolozsvári ev. lelkész, Reményik Sándor “kicsi papja”, az “er­délyi Wallenberg”. Távol otthonától, az oly nagyon szeretett Kolozsvártól, Mag­­nyitogorszban, ahol fogságban is végezte lelkészi szolgálatát. Olyan emberre emlé­kezünk, akinek példája ma is sokatmondó és megszívlelendő. Áldassék érte az Úris­ten neve. • Lelkészek továbbképzésére és teológiai tájékoztatására űn. Lelkészakadémiát szer­veztek a hazai ev. egyházban. A Lelkésza­kadémia első, egyhetes kurzusát novem­berben tartották meg Balatonszárszón. • A hazai evangélikusság trianoni veszte­ségeiül jelent meg hosszabb ismertető. Ebből most csak egyetlen adatot emelünk ki: A Magyarországi Evangélikus Egyház anyagyülekezeteinek 73%-a a határon túl maradt (901 -bői csak 244 maradt a cson­kahazában). Ez jóval nagyobb veszteség volt, mint ami a katolikus (57%) vagy a református egyházat (50%) érte. Ezzel az evangélikus egyház lélekszáma 1920-ban 1.1 millióról több mint a felére, 500 ezerre csökkent. (A jelenlegi lélekszám a csonka­hazában 301,000.) • 225 éve, 1780. január 1-én jelent meg Pozsonyban az első magyarnyelvű újság, a Rát (Ráth) Mátyás evangélikus lelkész ál­tal szerkesztett “Magyar Hírmondó”. A lap első éfolyamának 320 előfizetője volt. • A Délpestmegyei Ev. Egyházmegyében a huszonhét éves Pintér Zsuzsanna sze­mélyében a legfiatalabb egyházmegyei fe­lügyelőt választották meg és iktatták be. • A kőbányai református templomban fela­vatták azoknak az evangélikus és refor­mátus prédikátoroknak az emléktábláját, akiket 1674-ben egész Magyarország terü­letéről felségsértés vádjával a pozsonyi vésztörvényszék elé idéztek, halálra ítél­tek, ítélet felfüggesztés után negyvenegyet Nápolyba hajtottak, s ezeket gályarabok­nak adták el. Később a még huszonhat é­­letbenmaradottat de Ruyter holland admi­rális szabadította ki. Az emléktábla feltün­teti valamennyi gályarab nevét és feleke­­zetét. Az emléktáblát mind az evangélikus, mind a református egyház részéről koszo­rúval díszítették. E\. Élctetal. EZ AZTÁN HALADÁS! Miközben a tavaly novemberi válasz­tások során 11 USA-beli államban alkot­mánymódosítást szavaztak meg a hagyo­mányos férfi/nő házasság kizárólagossága védelmére, Kanadában a szövetségi bíró­ság döntése szerint az egész országban ér­vényesek az azonosnemű házasságok, miu­tán alsóbb szinten már csak Alberta, New Brunswick, Newfoundland/Labrador, és Prince Edward Island tartomány, továbbá a North West Territory és a Nunayut Ter­ritory késlekedett hasonló döntéssel. A törvény azonban kimondja, hogy papokat, lelkészeket ilyen “házasságkötéshez” nem lehet fungálásra kényszeríteni, pd SZEMÉLYI HÍREK Meghalt december 26-án, 84 évesen Ft. dr. Vitéz Ferenc ny. református püspök, az amerikai “Reformátusok Lapja” egykori szerkesztője, a perth-amboyi Magyar Kál­vin János Református Egyház mindvégig aktív lelkésze, több könyvnek a szerzője, az ökumenikus gondolat ápolója. “Erős Vár” lapunknak rendszeres olvasója és bő­kezűtámogatója volt. Nyugodjék békében! “Mostan bocsátód el, Uram, a Te szolgá­dat beszéded szerint békességben, mert látták szemeim a Te üdvösségedet” (Lu­kács 2:29). Dr. Miller Marcus, az Északkeletohio Ev. Egyházkerület püspöke levélben kö­szöntötte Bernhardt Béla ny. ev. lelkészt, az AM EK főesperes-elnökét felszentelé­sének 50. évfordulója alkalmából. A jubi­lánst 1955. január 2-án Sydneyben szen­telte lelkésszé D. Stolz Johannes, az akkori “United Evangelical Lutheran Church in Australia” egyház ny. országos elnöke (püspöke). E lelkészi szolgálat indító igéje volt: “Elég neked az én kegyelmem” (2Ko­­rinthus 12:9). ~ X IMÁDKOZZUNK! Áldunk Téged, Urunk, Jézus Krisztus, hogy jobban szeretsz minket Önmagad­nál és váltságul adtad életedet a világért. Tégy minket szabaddá önmagunktól, hogy ne keressük a magunk hasznát és dicsőségét, hanem szeretettel szolgáljunk egymásnak. Ámen. GYÜLEKEZETI HÍREK folytatás a 8. oldalról gyünk az Istentiszteleteket megtartani. ■ Húsvét­­vasárnap nem lesz Istentisztelet. ■ Közgyűlésünk időpontját április 24-re tervezzük; előtte Istentisz­telet lesz du. 4-kor! ■ Minden kedves Testvé­rünknek áldott böjti elcsendesedést és boldog hús­véti ünnepeket kívánunk lelkipásztor szeretettel, Tamásy Éva és Zoltán ev. lelkészek. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom