Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)
2005-12-01 / 6. szám
75. évfolyam EROS VAR 3. oldal A KÉT ÁDÁM Olvasd: Róma 5 12-21. Ebben a szent leckében nincsen semmi karácsonyi hangulat. Nincs benne istálló, jászol, síró kisded, hódoló pásztorok, csillagfényes mező, csilinglő angyalének. Kemény, nehéz tanítás az egész. Arról beszél ugyan, hogy mi történt karácsonykor, de a történetet leegyszerűsíti egészen a lényegre. Elhagyja belőle mindazt, ami romantika és történeti dekoráció a karácsonyi történetben, s csak arról beszél, ami számunkra, ma élő emberek számára fontos. Az apostol szerint az emberiség történetében két nagy világfordulat van. Az egyik az ember megjelenése a földön, a másik Isten megjelenése a földön. Az ember Adámban jelent meg e földön, Isten Jézus Krisztusban, a második Ádámban. Az elsőÁdámban úgy jelent meg az ember, mint Isten teremtménye, a második Ádámban úgy jelent meg, mint maga az Isten. Az első Ádámmal betört a világba a bűn, és vele a halál, a második Ádámmal, Jézus Krisztussal betört a bűn és a halál világába a kegyeim és az élet. Az első Ádám világkatasztrófát zúdított az emberiségre, a második Ádám, Jézus Krisztus világszabadulást hozott reá. A két Ádám világtörténeti hátterébe állítja be igénk karácsony történetét, nézzünk mi is így rá! 1. Nézzük az első Ádám művét! Ezt mondja az ige: “Egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott.” Adám műve tehát szörnyű cselekedet; rázúdította az embervilágra a bűn, a nyomorúság, és a halál szennyes áradatát. Az első bűneset előtt is volt bűn, de az embervilágon kívül volt, a Sátán és az ő angyalainak birodalmában. Az emberiséget védte az Isten tilalma, mint valami védőgát. Ádám engedetlensége azonban átszakította ezt a védőgátat, s a gátszakadás helyén beömlött az emberiségre a pokol. Ezóta van irigység, gyűlölet, börtön, és háború, betegség és halál, őrültek háza és temető, fájdalom és könny, és mind nem lenne, ha Ádám nem lett volna engedetlen. A gátszakadás képe azonban nem szemlélteti eléggé a katasztrófát. Több történt, mint valami bűn-árvíz. Az árvíz jön, azután lefolyik. Sokat rombol, de mikor visszatér medrébe a folyam, szorgos emberkéz helyreállíthatja a kárt. Pál azonban azt mondja: “Egynek bűnesete miatt... uralkodott a halál az egy által.” Nem jövő-menő árvizet bocsátott tehát ránk az első Ádám, ellenséget. Olyat csinált, mint várostromkor az áruló, aki a védőseregre ráereszti az ellenséget, kitárva előtte titkon a kaput. Az ellenség pedig nem azért jön, hogy menjen, hanem azért, hogy maradjon s uralkodjék, leigázza a leverteket. Az első Ádám tehát uralomra juttatta fölöttünk a bűnt és a halált. Azt mondod minderre: Azért talán mégsem lehet mindent egy ember számlájára írni? Ha nem elég neked az a tény, hogy egy ember is gátszakadást tud csinálni, s egy áruló rabigába tud hajtani egész népet, akkor figyelj fel a következőkre. A bűn örökölhető. Sok mindent elherdálunk a vagyonúnkból, de ezt az átkos örökséget megsokszorozva adjuk tovább. Pál nem biológiát, hanem teológiát ír, nem élettant, hanem hittant tanít, a biológia pedig nem teológikusan gondolkodik, hanem tények törvényszerűségét kutatja, mégis milyen egyformán beszélnek erről az átkos örökségről. Nem ártatlan gyermekként jövünk e világra, s nem itt ront csupán el minket a többi ember, akitől megtanuljuk a rosszat, hanem már romlottként jövünk erre a világra. Ha egy ma született csecsemőt kitennénk valami lakatlan szigetre s ott valami csoda révén fel tudna nevelkedni úgy, hogy embertől rosszat nem tanulhatna, abból sem lenne angyal, hanem vadállat a vadállatok között. De nem kell a képzelet világába menni bizonyítékért. Melyikünk nem találkozott még megdöbbenve gyermekei életében saját bűnével?! [...] Figyelj arra, hogy a bűn milyen hatalom az ember életében! A bűn kényszere alatt élünk. Uralkodik fölöttünk. Nem tudjuk nem cselekedni a bűnt. A törvényt, mely tiltja, s amelyről igénk beszél, jól tudjuk. Az isteni, meg az emberi törvényt is. Tudjuk jól, hogy mit kellene cselekednünk, csak erőnk nincs hozzá. Minden apró-cseprő győzelmünk csak arra jó, hogy elbízzuk magunkat, s aztán még mélyebre bukjunk. Mindezért az elsőÁdámra toljuk a felelősséget, reá vessünk minden követ? Ő kezdte, de én folytattam. Igaz, hogy egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, de az is meg van írva, hogy mindenek vétkeztek. Én is növelem az átkos örökséget. Az első Ádám műve az én művem is. 2. Nézzük most a második Ádám művét! Ezen a sötét, de igazi háttéren bontakozik ki teljes dicsőségben Jézus Krisztus műve, a karácsony jelentősége. Benne megszakadt az első Ádámtól kiinduló katasztrófák bűvös lánca. Nem úgy jött a világra, mint a többi ember. Szűz Máriától született. Emberré létele Isten külön teremtési ténye. Új teremtés. Erkölcsi tekintetben úgy lép be ebbe a világba, mint egykor az első Ádám; a bűnözés lehetőségével, de nem a bűnözés kényszerével. [...] így tör be a bűn és a halál birodalmába az Atya drága karácsonyi ajándékaképp Jézus Krisztusban a megigazító kegyelem és az élet. Mert amint az első Ádám engedetlensége nem maradt elkülönített, magában álló cselekmény, hanem megfertőzött minden tőle származó embert, úgy száll rá Jézus Krisztus áldott örökségként a kegyelem, élet, és üdvösség minden emberre, aki Tőle származik, aki hitben és lélekben Vele van összeköttetésben, az Ő utóda. így fejezi ki ezt az apostol: “Bizonyára azért miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása. Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.” Jézus tehát megfordította az élet folymát, Az elsőtől Isten-ellenes folyam eredt, a másodiktól Isten felé sodró kegyelem-ár. Az elsőben betört az embervilágba a pokol, a másodikban elérkezett hozzánk Isten országa. Van-e ennek is valami olyan látható jele, mint az első Ádám művének? Van és lesz, mint ahogy az is van és lesz. Az első Ádám örökségének vannak már ma tapasztalható szomorú körülményei, de teljes horderejében lesz csak nyilvánvaló. Az utolsó napon, mikor az első Ádám szülöttei fölött kimondatik a kárhozat ítélete, akkor bontakozik ki teljesen az első Ádám műve. A második Ádám örökségének is vannak már ma tapasztalható áldott következményei. Azóta tud a megromlott, de kegyelem által megtisztított emberi szív gyűlölet helyett szeretni, hatalmaskodás helyett szolgálni, önzés helyett áldozni, jog és igazság helyett békességet keresni. Próbáld meg egyszer elképzelni, hogy mi lenne ebből a világból, ha kivennék belőle mindazt, amit Jézus Krisztus és hivei, az anyaszentegyház hozott bele! Micsoda gátlás nélküli, elvadult világ támadna egyszerre itt, ha karácsonyt és karácsony áldott örökségét ki lehetne szivattyúzni, mint ahogy ki lehet szivatytyúzni a levegőt a búra alól! Teljes horderejében azonban ez is csak akkor lesz nyilvánvaló az utolsó napon, mikor a második Adám lelki gyermekei fölött kimondatik Jézus Krisztus engedelmes áldozatáért a felmentő ítélet, s megnyílik előttük a menny kapuja; akkor látjuk csak meg igazán, hogy mi volt Jézus Krisztus műve. Mindez Pál apostol számára olyan bizonyos, mint a halál. Ahogyan Ádám engedetlensége által mindenkinek számolni kell a halállal, úgy szabad és lehet Jézus Krisztus engedelmessége által minden hívőnek számítani az üdvösségre. Sőt az apostol számára ez a második bizonyosabb, mint az első. “Mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.” Lehet, hogy te karácsonykor mindennek nem tudsz örülni. Talán azért, mert nem tartod magad bűnösnek. Talán azért, mert igen nagy bűnösnek tartod madat. Mindkét esetben kérd a Szentlélek ajándékát. A Szentlélek meg tudja győzni a “bűntelent” arról, hogy a bűn nagy, de a kegyelem nagyobb, s ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem is sokkal inkább bővölködik. Ez történt karácsonykor. A többi mind csak dekoráció. Megtörtént ez benned is? Ha igen, akkor tied a legnagyobb karácsonyi ajándék, a legnagyobb karácsonyi öröm. tD. Túróczy Zoltán ev. püspök. In: “Isten embere.”
