Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)

2005-02-01 / 1. szám

75, évfolyam___________________________ERŐS VÁR_______________________________5. oldal

EMLÉKBESZÉD NT. DR. MURÁNYI GYÖRGY (1906-1978) TISZTELETÉRE

Ünneplő Gyülekezet!

Kedves Murányi Család!

Hálásan köszönöm elsősorban dr Murányi Lászlónak, hogy megbízott azzal a feladattal, hogy édesapja, néhai dr Murányi György portréjából néhány vonást felvillantsak itt ezen az ünnepi alkalmon. Ugyanígy köszönöm a [kiskőrösi ev.] gyülekezetnek, hogy megtisztel azzal, hogy helyet és időt biztosit arra, hogy kutatásaim eredményéből eléjük tárjak néhány dolgot.

Rendkívül izgalmas feladat egy általunk személyesen nem ismert ember alakjának a megrajzolása a rendelkezésünkre álló források segítségével. A források nagy részét a munkahelyemen az Evangélikus Országos Levéltárban gyűjtött anyagokból, más részét viszont emberekkel történő beszélgetések alapján gyűjtöttem. A levéltári forrásaim kétfélék voltak, részben magától Murányi majd dr Murányi Györgytől származtak, részben pedig róla szóltak. A kétféle forrás a levéltári anyagok, és az ún. szóbeli emlékezések a lényeget illetően— bizonyos szubjektív eltéréstől eltekintve —teljesen összhangban voltak egymással. A kutató történész ilyenkor nagyon örül, mert levéltári anyagnak és a szóbeli emlékezésnek ilyen szép egybesimulása szinte teljesen minimalizálja a durva tévedések elkövetésének a lehetőségét.

Murányi György portréját visszafelé — tehát az 1978. július. 28-án Németországban bekövetkezett halálától kezdtem el tanulmányozni. Az “Evangélikus Elef’-ben 1978. augusztus 13-án megjelent nyúlfarknyi tudósítás — ne feledjük, a kommunista diktatúra ún. puha korszakában, és a Káldy Zoltán nevével fémjelzett — diakóniai teológiás és kommunista-kollaboráns- egyházi korszak 21 .évében vagyunk — tehát az ott közölt 12 soros megemlékezés azt mutatta, hogy az egyház akkori vezetői Murányi György személyét és több mint, negyven évig tartó munkásságát — az éppen csak említésre méltó kategóriába sorolta.

Az 1980-as Evangélikus Naptárban az Emlékezés Halottainkra résznél elsőként említik nevét, itt már részletesebb életrajzot is kapunk, és szolgálatának méltatására is sor kerül. Az egész életpályát ismerők számára viszont azonnal szembeszökik a Murányi György után következő egyházi személyiség neve — Ordass Lajos evangélikus hitvalló püspökről van szó, akinek a személyével és munkásságával Murányi György neve mind a békésebb 1945-48, 1956-58, mind pedig a zordabb 1958-78 korszakokban szorosan egybefonódott. A keresztyén egyháztörténész számára az ilyen egybeesések, mivel mi nem hiszünk a véletlenekben, hanem azt valljuk, hogy amit mások véletlennek mondanak, az Isten ítéletét vagy irgalmát közvetíti. Murányi György és Ordass Lajos nevének egymás mellé kerülése ebben az Evangélikus Naptárban egyszerre ítélet és irgalom, ítélet azok számára, akik őket nem érdemeik szerint becsülték, és irgalom és vigasztalás azok számára, akik ha látják őket egymás mellett, még ha a halálukban is, akkor tudják, hogy ezt a két embert összekötötte az evangélium szabadságáért, és az egyház autonómiájáért folytatott harcuk, amelyet halálukig folytattak. Biztos vagyok abban, hogy Isten kinevette gyalázóikat, és rájuk nevetett akkor, amikor őket egymás mellé kerülni engedte.

Murányi Györgytől magától egyik szigorlati dolgozatát találtam meg 1928-ból. Ennek a rendszeres teológiai témát feldolgozó munkának a címe: Hit és erkölcs az evangélikus keresztyénségben. A dolgozat azt a tételt fejtegeti, hogy végeredményben nincs csupán elméleti keresztyénség, hanem ahogyan az isteni kinyilatkoztatásban egymás mellett van Isten szava, cselekedete, a Jézus Krisztusban adott egyetemes amnesztia-ajánlata, ugyanúgy a keresztyén embere számára a szóban megvallott hit gyakorlati és magatartásbeli következményekkel jár.

Az ember gyarló, az Isten Jézus Krisztusban irgalmas, az ember elbukik és feláll, majd naponta újra kezdi, és élete minden pillanatában szint vall atekintetben, hogy autonóm (mindentől és mindenkitől szabad) vagy Istenhez és Jézus Krisztushoz kötött életet akar-e magának. A dolgozat oda fut ki, hogy csak igazság és szeretet (Isten igazsága és szeretete) lehet az az alap, amely az embert gyengeségei mellett és ellenére evilági és örök méretekben képes megőrizni. Ez a 60 oldalas, kézzel írt szigorlati dolgozat arról árulkodik, hogy Murányi György tudta, hogy választott pályáján a legfontosabb dolog hit és erkölcsiség, igazság és szeretet egymásmellettiségének a megőrzése.

Segédlelkészi évek, Soltvadkert és Kecskemét, majd a két parókusi lelkészi állás Gyón és Kiskőrös következnek, ez a kettő 42 évet tesz ki. A gyóni 11 évet tanulmányozva két dolog ötlik az ember szemébe. Az egyik az, hogy tévednek, vagy tudatosan hazudnak azok a történészek, akik azt állítják, hogy a Horthy-korszak szőröstülbőröstül szélsőjobboldali-szimpőatizáns korszak lett volna, anarchiával és a demokrácia teljes hiányával. A másik az, hogy tévednek vagy tudatosan hazudnak azok a történészek, akik azt állítják, hogy a történelmi egyházak — a római katolikus, a református, és az evangélikus — puszta létükkel legitimálták s kadáver engedelmességgel kiszolgálták azt a rendszert.

Olvasgatva, hogy milyen élet jutott egy akkori falusi parókusnak és milyen nehézségekkel kellett akkoriban megküzdeni iskolát, napközi otthont is működtető gyülekezetnek, mindez ráadásul egy nagy szórványban, az ember azt mondja, hogy annak, aki ezt a sorsot ismerve, teljes legitimációról és kadáver engedelmességről beszél, annak vagy a fejével, vagy a szívével van baja.

Murányi Györgyöt 1931 .június 7-én választották meg egyhangúlag, majd 28-án be is iktatták a gyóni állásba. Ugyanebben az évben kerül Dedinszky Gyula Kiskőrösre, Wolf/Ordass Lajos Ceglédre, és pár év múlva ott van mellette Kendeh György, mint segédlelkész. Murányi Györgyöt principálisa, Sárkány Béla iktatja be, és a szokástól eltérően már a beiktatás előtt le kellett mennie Gyónra szolgálni, mert nem volt kit kiküldeni.

A lelkészi munka eredményét, vagy eredménytelenségét pusztán papír-dokumentumok vagy visszaemlékezések alapján nehéz megítélni, mert az elvégzett igeszolgálatok — mint a lelkészi tevékenység legfontosabb részei — gyümölcsei vagy gyümölcstelenségei rejtve maradnak szemeink előtt. Viszont vannak egyéb adatok, amelyek segítenek értékelni. Gyónról azt tudjuk, hogy az előd “ügyetlen és élhetetlen” — ezek Raffay Sándor püspök szavai — pénzügyi kezelése miatt anyagilag teljesen tönkrement gyülekezet képét mutatta. Sok munka — a szórványok Alsó-Dabas kivételével — 1937-ban jelentik be elválási szándékukat, és ez azt jelentette, hogy az új lelkészt mérhetetlen szegénység, és sok munka várta. Mindkettőt vállalta, először egyedül, majd 1932. június 7-től kezdve feleségével, aztán növekvő családjával együtt. Az a tény, hogy megszervezte az Evangélikus Ifjúsági majd Evangélikus Nőegyletet, óvodát szervezett, új orgonát építtetett, új iskolát is, és mindeközben családot nevelt, jogi és államtudományi doktorátust szerzett a kolozsvári egyetemen 1941-ben — mindezek azt mutatják, hogy gyülekezetét és önmagát is igyekezett előbbre juttatni. Az a papi élet, amely előbbre juttat, és előbbre jut, gyümölcstermő élet.

Az 1942. november 2-án kezdődő kiskőrösi szolgálatba jutás — a Jézus által a jó szolgálat egyetlen jutalmaként megjelölt "még nagyobb szolgálat” — következményeként éri el. Sok papos, nagymúltú gyülekezet. Mivel Zoltán László lelkésztársam erről fog beszélni, én csak két vonását emelném ki, 1948-at és 1956-58-at, merte-