Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)
2005-04-01 / 2. szám
75. évfolyam 3. oldal A HÚSVÉTI HIT NAGYSZERŰ MŰHELYTITKAI _______________________ERŐS VÁR_______________________ Olvasd: Lukács 24:36-45 Luther Márton egyik húsvéti igehirdetése elején úgy fogalmazott, hogy ahhoz, hogy személyes örömhírré váljon a számunkra a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló üzenet — ahhoz két dolgot szükséges szemelött tartanunk. Az egyik dolog az, hogy először is, mindenek előtt “magát a történetet kell megértenünk.” A másik dolog viszont az, hogy “meg kell tanulnunk, mi végre történt mindez, és miként fordíthatjuk a magunk hasznára.” Tehát az első dolog magának a történetnek a megértése. Az ember azt gondolja, hogy ez a világ legkönnyebb dolga, pedig nem is olyan egyszerű. Éspedig azért nem, mert az emberek nagy része az elmúlt kétezer év húsvétjain egyszerűen nem vette magának a fáradtságot, hogy végiggondolja a teljes húsvéti történetet. Húsvét ugyanis nem azzal kezdődött, hogy Jézus tanítványai húsvét hajnalán kirohantak az utcára és világgá kiáltották, hogy Jézus feltámadt és él. És, akkor a hír hallatán az egész emberiség kollektív módon elkezdett örvendezni. Ellenkezőleg: Húsvét az üres sír titkával és az angyalok által mondott feltámadáshírrel, s az ezekre adott emberi válaszadásokkal kezdődött. Az emberi reagálás pedig az üres sírra, az angyalok által közvetített üzenetre nem a hit, hanem a teljes elbizonytalanodás, a tökéletes értetlenség, az egymás (ti., az emberi hírhozók) értelmi képességeiben való kételkedés volt. Ezt a hátteret azért kell tudatosítanunk magunkban, mert csak akkor tudjuk a magunk és mások számára is közelebb hozni húsvét titkát, ha őszintén szembenézünk ezekkel az előzményekkel. Sőt, még továbblépve azt is el kell mondanunk, hogy a húsvéti tudósítások tanúságtétele szerint magának a feltámadott Jézus Krisztusnak a megjelenései sem váltottak ki azonnal húsvéti hitet. Igénk is ezt támasztja alá. Az üres sír önmagában, az angyalok, majd emberek által közvetített húsvéti hírek önmagukban nem a hit azonnali feltámadásához, és a húsvéti öröm kitöréséhez, hanem a teljes elbizonytalanodáshoz voltak elegendőek. Éppen nem voltak elegendőek az utcára rohanáshoz, hanem sokkal inkább a teljes el- és bezárkózáshoz. Ez az a helyzet, amellyel húsvét elindul, és ilyen háttérrel sokkal nagyobb az esélye annak, hogy az embereket elgondolkoztassuk, mintha ajtóstul rohannánk a házaikba, és úgy tennénk, mintha nekünk magunknak nem kellene ugyanazt a keresztutat bejárni, amelyen végigmenve megszülethet bennünk a Feltámadottba, és az Ő feltámadásába és a saját feltámadásunkba vetett húsvéti hit. Jézus megjelenése, a zárt ajtókon keresztül történő behatolása, az előbb megrajzolt szellemi és lelkiállapotban lévő tanítványoknak megrázó erejű élmény volt. Azok a kifejezések, amelyek itt hangzanak szinte szó szerint visszaidézik az akkori hangulatot. Aggodalmaskodás, elbizonytalanodás, ijedtség, teljes zűrzavar, kételyek, csodálkozások, nem-hit, hamis magyarázási kísérletek, próbára tételek — ezek mind-mind benne vannak a húsvéti hit születésének a történetében. Azonban pontosan ettől az ábrázolástól hitelesek számunkra az evangéliumi tudósítások. Ellentétben az ún. apokrif evangéliumokkal, amelyekben a szenzációkeltés egyetlen eszközét sem hagyják ki, hogy bemutassák azt, amiről az evangéliumok csökönyösen hallgatnak, ti. azt, hogy Jézus hogyan támadt fel! És ez a hogyan annyira tele van csodás ábrázolásokkal, hogy az ember ezektől a külsőségektől egyszerűen képtelen eljutni oda, hogy itt a lényeg a Jézus feltámadásán van. Húsvéti textusunk azt mondja rendkívüli egyszerűséggel, hogy egyszer csak ott volt, egyszer csak megjelent, a feltámadott Jézus Krisztus maga, Aki azonos volt a Názáreti Jézussal, és — tökéletesen megértve tanítványai páni félelmét, teljes tanácstalanságát — elkezdett azon munkálkodni, hogy tanítványait kihozza a téveszmék világából, és a Feltámadottba és a feltámadásba vetett hit bizonyosságáig juttassa őket. Amikor az evangéliumi tudósításokat hallgatjuk, akkor nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy ezekben tulajdonképpen emberi beismeréseket hallhatunk arról, hogy önmagában az ember, legyen a szó hétköznapi értelmében véve eszesebb vagy butuskább, vagy legyen a szó hétköznapi értelmében véve gonoszabb vagy jobb — tehát az ember pusztán önmagában, a maga puszta emberi adottságaival nem alkalmas arra, hogy feltámadott és feltámadás-képes legyen. A feltámadott Jézus Krisztus nélkül az általa kínált és nyújtott távlat nélkül, mi magunk is, és az életünk is földhöz ragadt élet marad. A Luther által felvetett másik kérdésre itt kaphatjuk meg a megfelelő választ, ti. arra, hogy “mi végre történt mindez, és miként fordíthatjuk azt hasznunkra.” A kérdést Luther egy kettős Jézus-kép elénk helyezésével válaszolja meg. Két ellentétes Jézusképpel. Az egyik Jézus-kép “szomorú, gyötrelmes, gyászos, és véres”, és ezt a Jézusképet azzal a meggyőződéssel kell néznünk, hogy Ö az, ahogy mi vagyunk valójában, mert bűneink büntetését hordozza. Luther azt mondja, hogy elviselhetetlen és rettenetes dolog lenne, ha csak ez a kép, a nagypéntek képe, lebegne a szemünk előtt. Azonban ott van a másik kép “a szép, élő, nyájas, és vidám arcú” Jézus Krisztus képe. Ez a kép azt sugallja, hogy van/lehet kis (földi) és nagy (égi) reménység minden ember számára. Ahogyan a Hiszekegyben — mondja Luther — szorosan egymás mellett vannak nagypéntek és húsvét titkai, az isteni halál és az isteni élet titkai, ugyanúgy az ebbe a halálba (Jézus halálába) és az ebbe az életbe (Jézus Krisztus feltámadott életébe) hittel belekapaszkodó ember számára is egymás mellé kerülnek a földi és örök élet titkai és azok értelme. Jézus halála és feltámadása a mi halálunk és feltámadásunk. Ettől a két történéstől egészen másfajta élet és halál-látás birtokosaivá lehetünk. Azt jelenti ez, hogy jogosulttá váltunk a teljes emberségre. Az élet minden pillanatát azzal a hittel fogadhatjuk, hogy — legyen szó sikerről vagy kudarcról, örömről vagy bánatról, reményről vagy reménytelenségről — mindennek valami magasabb értelme van. A másik oldalon Jézus Krisztus feltámadása a mi örök életünk ígéretét is hordozza olyan formában, hogy nem szabad és nem kell félnünk, mert életutunk vége nem a semmibe történő zuhanást jelenti a számunkra, hanem a múlandó életünkre az örök életet. Húsvét két nagy titka a felemelt emberségű, radikális humanitású földi élet és az örök élet. Ezek azt jelentik, hogy képesítést nyerhetünk arra, hogy a saját létgondjaink és a saját múlandóságunk miatti örök gondunk megszűnjön. Lét- és életszabadság a hívő ember két nagy jellemzője. A létszabadság azt jelenti, hogy ott lehetünk mások mellett és másokért! Részt vehetünk az egyes emberek, népünk, egyházunk, és az egész világ gondjaiban és örömeiben. Az életszabadság azt jelenti, hogy mivel a saját földi és örök életünk felől biztosak lehetünk, ezért segíthetünk másoknak, egyes embereknek és közösségeknek lét- és életszabadsághoz jutni. Ha meggondoljuk azt, hogy Jézus tanítványai milyen messze jutottak azután, hogy maga Jézus győzte meg őket az Ő isteni életének és feltámadásának a titkát illetően, akkor megérthetjük azt is, hogy előttünk is a végtelen lehetőségek világa nyílhat meg. A lehetőségeket megragadva, istenesebb, krisztusibb, felemelt emberségű, radikális humanitású egyház és világ megszületéséért és prolongálódásáért tehetjük meg a magunkét. Ezen a háttéren Jézus két arca — a nagypénteki és a húsvéti — egyszerre üzen nekünk a megigazulásunkról, és evilági, túláradó, és egykor örök életünkről. Ez a legnagyobb vonalú isteni szabadító üzenet — hittel megragadva minden problémánk és gondunk radikális megoldója. Jézus halála és feltámadása hittel megragadva azt jelenti, hogy igazán rendben van minden! Böröcz Enikő ev. lelkész (Budapest) FELTÁMADT! Lukács 24:6
