Erős Vár, 2005 (75. évfolyam, 1-6. szám)

2005-02-01 / 1. szám

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 75. ÉVFOLYAM 2005 FEBRUÁR No. I (350). Vol. 75. February2005. VSPS178-560 1. SZÁM SZELÍDEN, CSENDESEN, ÉS TÜRELEMMEL Olvasd: Ézsaiás 42:1-4. Böjt — ádventhez hasonlóan — az ün­nepre készülés időszaka. Tartalmát egyéni adottságaink és örökölt szokásaink hatá­rozzák meg. Ha Jézustól tanulunk bőjtölni, akkor a lelki és szellemi életünk szabja meg a rendjét, és nem a látható, számon­­kérhető cselekvések, illetve azok megtaga­dása. Jézus böjtje a teljes egzisztenciával Isten felé fordulás, Istenre figyelés volt. A böjti felkészülést meghatározza az alá­zat csendje, amelyben megszületik az Is­tenre figyelés áhítata. Ez teremti meg a belső erőforrást, amelyből táplálkozik an­nak a jóakaratnak a cselekvése, amelyet Jézus Krisztus emberré születésének éjsza­káján hirdetett me Isten. Ezt fogalmazták meg a próféták, amikor Isten irgalmassá­got követelő böjtjét tanították a látványos áldozati kultusz aprólékos törvénytisztele­tével szemben. így bőjtölt Ézsaiás is Babi­­lonbanm kényszerlakhelyén élő népének prófétájaként, és ilyen böjtölésre szólítja fel ma is azokat, akik Isten igéjeként az ő vallástételét hallgatják, olvassák. Kiről prófétái Ézsaiás? Ez a kérdés, és a reá adott válasz a prófécia lejegyzésétől kezdve meghatározza aválaszadó hitőt. A legősibb és legtermészetesebb válasz az, hogy maga a próféta az Isten Szolgája, aki az idegen, pogányok uralma alá kényszerí­­tett népének a tagjaként szenved attól, hogy nem térhet meg atyái földjére, és nem áldozhat a mózesi törvények szerint ajeru­­zsálemi templomban. Kortársai ezekkel a szavakkal “imádkoztak” az Úrhoz: “Az atyák ették meg az egrest és a fiák foga vásik bele. ” Ebben a sértődött, jövőkép nélküli közhangulatban hangzott el a pró­fétai igehirdetés arról, hogy Isten nem fe­ledkezett meg népéről, sőt, már elkészítette a szabadulás útját. Elküldi Szolgáját, Aki nem emberi hatalommal és erőszakkal, ha­nem az Úrtól kapott Lélek erejével szaba­dítja meg népét. Munkáját szelíd szóval, csendesen végzi. Maga is együtt szenved népével, és önmaga feláldozásával hajtja végre Isten ítéletét, így érvényesíti az Úr igazságot teremtő törvényét. “Addig nem alszik ki és nem törik össze” amíg külde­tését be nem töltötte. Az igaz próféták sor­sa vár rá, a mártíromság, de ez hűségének pecsétje, ami hitelsíti szolgálatát. Miért nem fogadták kitörő örömmel Ézsaiás igehirdetését kortársai, és miért miért gyűlölték meg annyira, hogy még az életét is elvették, csakhogy elhallgattat­hassák? Azért, mert az Úr szabadságot adó törvényének hatályát azokra a pogányokra (nem zsidókra) is kiterjesztette, akik meg­térnek bálványimádásukból Izrael Istené­hez. Ez a prófécia mélyen sértette a kegyes zsidók kiválasztottság-tudatát, akik az Áb­rahámtól való származáshoz kötötték is­tenhitüket. Azt vallották, hogy Isten min­den népnek és embernek teremtő Ura, de, hogy Isten igéje — a szövetség népén kí­vül — más népeknek is szólna, azt már nem. Azokat a prófétákat, akik ezt taní­tották, minden erejükkel igyekeztek elné­mítani. Ezért arra a kérdésre, hogy kiről prófétái Ézsaiás, azt a választ adták, hogy magáról Izrael népéről. A szövetség népe az Isten szolgája, melynek tagjai arra hi­vattak el, hogy az Úr törvényét hirdessék minden népnek. Ennek a szolgálatnak a hűséges végzése közben önmagát áldozza fel Isten népe, mert a törvény betöltése, az ítélet végrehajtása ezt írja elő. A mi válaszunk az Újszövetségben fogal­mazódik meg. Az evangéliumokban maga Isten tesz bizonyságot, arról, hogy az ézsa­­iási prófécia a názáreti Jézusról jövendői. Elsőízben Jézus megkeresztelésekor hang­zott a bizonyságtétel: “Amikor (Jézus) ki­jött a vízből, íme megnyílt a menny; és lát­ta (KeresztelőJános), hogy Isten Lelke ga­lamb formájában aláereszkedik, és Őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, Akiben gyönyör­ködöm. ” (Máté 3:16-17.) Másodízben ma­ga Jézus idézi önmagára vonatkoztatva ezt a próféciát, amikor a sorvadtkezű embert gyógyítja meg szombatnapon a zsinagógá­ban (Máté 12:18-21). Harmadízben Jézus megdicsőülésekor hangzik el a mennyei bizonyságtétel, ami­kor Mózes, a Törvény közvetítője és Illés, a prófétai ige közvetítője együtt jelennek meg Jézussal a három tanítvány előtt. A szószerint megismételt kijelentés két szó­val bővül: ’’Reá hallgassatok!" (Máté 17:3.) Kiről prófétái tehát Ézsaiás? A bibliai kijelentés egyértelmű válasza: Jézus Krisz­tusról. Ő hozza el Isten országának sza­badságát az emberi bűntől halálosan meg­fertőzött világba. Isten egyszülött Fiakánt szenvedésével és halálával szerez érvényt Isten igazságos törvényének, és messiási szolgálata minden népre és minden ember­re kiterjed. Őbenne gyönyörködik a meny­­nyei Atya. Igénk ezzel a helyes válasszal pontosan megmutatja, hogy mit kell tennünk. Azt, amit a próféta és Jézus tett: Isten jóaka­ratát kell cselekednünk a rosszakaratú em­berek között élve. Szelíden, csendesen, büntetés helyett megbocsátással, és türe­lemmel, amíg szolgálatunk ideje tart. Jé­zusról kell vallanunk úgy, amint a próféták és apostolok tették. Jézusra kell mutatnunk, Aki meggyógyí­totta a betegeket, szabadságot hirdetett a foglyoknak, bűnbocsánatot szerzett a jo­gosan elítélteknek, Aki az elmúlást, a ha­lált legyőzte, Jézust kell imádnunk és kö­vetnünk, Akinek a pislákoló mécses lángja is kedves és nem tör pálcát a vétkes fölött, hanem magára vállalja büntetését. Szelí­den, szótlanul tűri az erőszakot, és Isten békességét adja a nyugtalan, félelmekkel telt embereknek. Prófétai igénk segítsen minket, hogy böj­tölésünk igaz vallástétel legyen Krisztus­tól. Rezessy Miklós ev. lelkész (Vecsés) - e.é. IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Nálad van a bocsánat és a kegyelem bőséggel, hogy féljünk Té­ged. Ezért Hozzád kiáltunk bűneink fogsá­gából: Szabadíts meg minket. Ne engedd, hogy visszaéljünk jóságoddal. Add nekünk Szentlelkedet, hogy megmaradjunk kegyel­medben a Te Szolgád, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom