Erős Vár, 2003 (73. évfolyam, 1-6. szám)
2003-04-01 / 2. szám
73. ÉVFOLYAM ERŐS® VÁR 5. oldal Idegen nyelvet tanulva az ember először a létigét tanulja meg. Én vagyok, te vagy, ő van ... Aztán jönnek a kérdések. De ezek már nem konkréten az ember személyiségére vonatkoznak. Inkább csak a másik tulajdonságaira tanul meg rákérdezni az ember. Megtanulja mindenki, hogyan kell ismerkedni: Ki vagy te? De nyelvtanilag — értelmetlen volta miatt — szinte szóba sem kerül ez a kérdés: Ki vagyok én? Manapság a pszichológia a legdivatosabb emberrel foglalkozó tudomány. Sokan, sokat költenek pszichológusra. Arra, hogy megtudják, milyen emberek igazán. Arra, hogy megtudják: Milyen vagyok? Mert a pszichológia arra a kérdésre ad választ, hogy milyen az ember. Milyen tulajdonságai vannak, milyen esetlegesen kimutatható fejlődési rendellenességei vannak, milyen múltbeli események és hogyan határozzák meg az ember személyiségét és cselekedeteit. Ezek mind csak arra a kérdésre válaszolnak: Milyen az ember? Még jobban közelítve, a kérdés megválaszolásához azt kell, hogy mondjuk, hogy az antropológia sokkal jobban, sokkal pontosabban megválaszolja az emberről alkotott és felvetett kérdéseinket. Még pontosabban leírja, hogy milyen az ember testi, lelki, szellemi felépítése, hogyan viszonyulnak ezek egymáshoz. De most maradjunk mégis a címben is felvetett kérdésnél: Ki vagyok én? Nem egy önismereti tréning bemelegítésénél vetődött fel ez a mondat. De nem is egy identitászavarban szenvedő szerencsétlen ember tette fel magának a kérdést. És egyáltalán nem költői a kérdés. Dávid király, amikor minden sikerült, amit szeretett volna, amikor Jeruzsálembe vitte a visszaszerzett frigyládát és templomot akart építeni, akkor kérdezte: “Ki vagyok én Uram, ó Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?” Dávid ezen imádságának végkicsengése egyértelműen mutatja azt, ami válasz erre az önvizsgálatot tartó keresztyén számára szinte kötelezően felvetendő kérdésre: Csak Isten által vagyok. Csak Istentől van életem. Csak Tőle kaptam életem, és Tőle kapok életet minden nap. Isten törvényét nézve pedig azt kell, hogy mondjam, bűnös vagyok. Az igazságot nézve azt kell látnom, kárhozatra méltó vagyok. Ki vagyok én? Ember vagyok, bűnös és kárhozatra méltó. Egyszerre igaz és egyszerre bűnös, Luther Márton tanítása szerint. Azonban szemben a pszichológiával és az antropológiával most a teológiáról kell szólni. A teológiáról, Istenről szóló tudományról, amely ezt kérdezi: Kicsoda Isten? A Ki vagyok én kérdést a Ki vagy Te, Istenem kérdés tükrében kell tovább Ki vagyok én? vizsgálnunk. És a létigénél maradva juthat eszünkbe, hogy Mózes előtt így jelentette ki magát Urunk: Vagyok, aki vagyok. És bizony sokszor álltunk értetlenül e kijelentés előtt. Pedig valóban nem tudjuk jobban megismerni Istenünket, mint teremtésének csodáján keresztül. Egészen addig, amíg fel nem fedezzük, hogy a létige egyes szám első személyében megfogalmazott kijelentések az Újszövetségben is vannak. És amikor felfedezzük, örömmel olvassuk egyiket a másik után. “Én vagyok a jó pásztor.” - mondja Jézus. És én ezt kérdezem: Ki vagyok én? Én bizony sokszor vagyok elveszett, elkóborolt juh, akit keresni kell, hogy vissza lehessen vezetni a nyájhoz. “Én vagyok az élet kenyere.” - mondja Jézus. És ki vagyok én? Én vagyok az, aki ezzel a kenyérrel nem elégedett meg, hanem új, más, több kenyeret keresett és talán talált is magának. S csak később jött rá, az nem az élet kenyere. És én vagyok az is, aki a kenyeremet sokszor nem vagyok hajlandó megosztani hiányt szenvedő embertársammal. “Én vagyok a világ világossága.” - mondja Jézus. És ki vagyok én? Sokszor az, aki irtózik ettől a világosságtól. Mert a világ világossága előtt nincs rejtegethető bűn, nincs titkolható vétek. A világ világossága mindent átjár, mindent megvilágosít. Csak én vagyok az, aki úgy gondolja, nem kell ez a világosság. Inkább visszamegyünk börtönünkbe, ahol félhomály vagy sötétség van. Én vagyok az, aki olykor árnyékot vet, aki nem engedi, hogy a világ világossága másnak is ragyogjon, hanem elállja az útját a többi ember elől. “Én vagyok az út, az igazság az élet.” - mondja Jézus. Ki vagyok én? Én vagyok az, aki próbálok ezen az úton járni, de mégis sokszor letérek róla. Én vagyok az is, aki megpróbálom félretenni saját vélt igazságaimat és követni az igazságot. És az is, aki vágyom az életre. Arra az életre, amely kiteljesíti a létigének a földi életben meg nem ismerhető távlatát. “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.” - mondja Jézus. Ki vagyok én? És csendben megválaszolom a kérdést. Én senki sem vagyok. Jézus Krisztus nélkül senki sem lehetek és semmim sincsen. De Vele és Általa mégis enyém minden. Amikor kívülről jön a kérdés, valaki más kérdezi tőlem “Ki vagy te?”, azt gondolom, dicsekednem kell valamivel. Akkor is, ha nem tudom azt mondani, hogy milyen jó állásom van, milyen híres lettem, milyen gazdag vagyok. De amikor ez a kérdés, “Ki vagyok én?” őszintén, belülről fakad, akkor tudom a választ. Mert erre a kérdésre: Ki vagyok én, a legjobb válasz az, amit Bonhoeffer Dietrich, az 1945 áprilisában kivégzett német lelkész, teológus adott egyik versének utolsó két sorában: "Ki vagyok én? Váltig faggat, gúnyol a magány, a gyötrelem. Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok, én Istenem!” Nagy Zoltán ev. lelkész (Bakonytamási) A Luther-rózsa jelentése Evangélikus Egyházunk népszerű jelképe a Luther-rózsa. De emlékezünk-e még jelentésére? János Frigyes választófejedelem pecsétgyűrűt ajándékozott Luther Mártonnak. Luther a jegyzőnek írt levelében a következőképpen írta le elképzeléseit a gyűrűvel kapcsolatban: “A kereszt legyen az első, feketén, szívbehelyezve. Ezzel arra akarom magamat emlékeztetni, hogy a Megfeszítettben való hit üdvözít bennünket. Ugyanis csak akkor igazulunk meg, ha szívből hiszünk. Jóllehet a kereszt fekete, mivel megöl, s fájnia is kell, mégis meghagyja a szívet saját színében. Az igaz ember hit által él, mégpedig a Keresztrefeszítettben való hit által. Ez a szív fehér rózsa közepén legyen, annak kifejezéséül, hogy a hit örömmel, vigasztalással, s békességgel ajándékoz meg, és egyenesen egy fehér üde rózsába helyez. Mivel nem olyan békesség és öröm ez, amilyent a világ ad, azért legyen a rózsa fehér és ne piros. A fehér szín ugyanis a lelkek és angyalok színe. Ez a rózsa égszínkék mezőben legyen, mert az ilyen lelki és hitbeli öröm az eljövendő mennyei örömök kezdete. Ez azonban a lélekben és hitben már most megvan, a reménység által előre ízleljük, jóllehet még nem érzékeljük. A mező körül aranygyűrű legyen. Jelezze, hogy ez a mennyei üdvösség örökké tart és nincs vége soha. Emellett ez értékesebb minden örömnél és vagyonnál, amint az arany a legnemesebb és legértékesebb fém.” A Luther-rózsa jelentését legrövidebben egy Luther korabeli vers foglalja össze: “Rózsákon jár Krisztus hive, ha keresztet hordoz szíve.” Egyházunk jelvénye ezt hirdeti: Akkor leszünk igazán boldogok, ha szívünkbe fogadjuk a keresztet. Földi életünk a rózsa szépségéhez hasonlóan múlandó. De vár reánk a mennyei boldogság, amely végtelen, amint a Luther-rózsát körülfogó gyűrű is végtelen. e.é.
