Erős Vár, 2002 (72. évfolyam, 1-6. szám)
2002-04-01 / 2. szám
2. oldal ERŐS® VÁR 72. ÉVFOLYAM számunkra is hívás az igében, hogy életünk labirintusában kinek a szavára figyeljünk maradandó értékek tekintetében. Ugyanis Jézus szavai tulajdonképpen nem a halfogás gazdagságára volt kecsegtetés, hanem arra, hogy Őbenne találjuk meg életünk kérdéseire, s ezért földi életünk folytatásának a kihívásaira a megoldást, feleletet. Mert hiába rengeteg a hal, amit kivonni sem tudtak, hiába ez a pillanatnyi nagy eredmény, a táplálék, a megerősítés nem arra épül. Az Urat felismerő, hirtelen lelkesülő, s Hozzá kiúszó Pétert, a hajókból partra lépő tanítványokat már várja a Jézus készítette reggeli, az Ő kenyere és az Ő hala! Ebben a reggeli kis parázstűznél sütött halban és kenyérben nyújtja Jézus feltámadásának csodálatos valóságát. Nem nagy szavak, nem fenyegető kiáltvány, csak falatnyi kenyér és falatnyi hal. Mire kikászálódnak a hajókból, mire kibogoznák a hálókat, mire megszámolnák a fogott halakat, Jézus már ottvan és kész csillapítani éhségüket, ébreszteni lelkűket, s mindnyájukat, akiket elhivott, újra tanítványoknak, apostoloknak, küldötteknek, Isten Országa terjesztőinek tekinteni. Ez a megbocsátó, ez a bűnöket elfedező, ez a megváltó kegyelem és szeretet, mely hozzáigazodik ahhoz a szükséghez, ahhoz a helyzethez, amiből azt hisszük, hogy nincs kiút, amiben azon búslakodunk vagy lázadozunk, hogy nincs reménység, ami közömbösségre kísért, s ami a bűn bilincsét veri ránk. De Jézus megjelent a tanítványoknak, meg még ötszáznak, s bizonyára még sokkal többnek is, hogy hívjon mindnyájunkat hitre, reménységre, szeretetre, szolgálatra az Ő Országában. Ez az Ország ugyan láthatatlan, de az Úr által máris közöttünk van és napról-napra bontakozik ki valósága. A könnyebb, de végzetesebb választás a mai világ nyögései közpette az, amikor a keresztyén emberek felmondanák keresztségi szövetségüket és azt mondanák: “Elmegyünk halászni. Minket mindez nem érdekel, nekünk nincs közünk a dolgokhoz.” De van! Csak merjük képletesen kiverni a hálót, merjünk kiállni hitünk igazságaiért, merjünk színtvallani minden körülményben arról az Úrról, Aki előttünk jár, Aki nem kenyérrel és hallal, hanem testvével és vérével táplál, az Ő igéjével vezet, bátorít, és tanít, s Aki feltámadott, él és uralkodik, hogy Vele mi is éljünk, az Ő nevében szolgáljunk, és az Ő dicsőségében járjunk mindörökké, bb MC jelzésű olvasóinktól is szívesen elfogadunk alkalmi lapfenntartó adományt. A GYÓGYÍTÓ ÚR “Nem bocsátók rád egyet sem azok közül a bajok közül... Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód” (2Mózes 15:26). D. Ordass Lajos püspök egy monori igehirdetésében mondta 1958-ban: “A Megváltó szenvedése szenvedőkhöz szól. Mindannyiunkhoz... S ha nem tévedek, akkor az általunk ismert emberi történelemnek kevés olyan korszaka volt, amelyben anynyira egyetemes kérdéssé lett volna az embereknek a szenvedés, mint ma.” Valóban, a szenvedés mindannyiunk kérdése mai is, az új évezred elején. Bizonyos az is, hogy az új évezred nem fogja megoldani ezt a súlyos kérdésünket. Az orvostudomány fejlődésével lehet könnyíteni a műtétek lefolyását, megrövidíteni a kórházi időt, altatással kikapcsolni a kritikus szakaszt. de a szenvedésből való kijutás, a bajokból való megszabadulás rejtély marad. Több évvel ezelőtt, amikor kórházban betegség gyötört, és a fájdalom enyhítésére több próbálkozás történt gyógyszerrel, injekcióval, és a szenvedés nem szűnt, így szóltam orvosbarátaimhoz: “Hát valóban nem tudtok segíteni?” A közelmúltban egy főorvos hittestvérünk alázatosan kimondta, amikor a fájdalommentesebb műtéti megoldást helyezte kilátásba: “Nem biztos ez sem, mert mi sebészek nem mehetünk a biztos eredmények elé.” Mi keresztyének sem, bibliaismeretünkkel, teológiáknkkal, hittudományunkkal. Mindez csak horgony, amellyel belekapaszkodhatunk a gyógyító Úrba, Aki kiemelhet a bajból. Ara van! A gyógyító Úr Krisztus, Aki sebeivel gyógyít a legnagyobb kínból, a bűn gyötrelméből. Tud Ő más bajból is kiemelni. Nem bocsátja népére az egyiptomiakat ért veszedelmeket. Nem csapnak össze a Vörös-tenger hullámai népe felett, és a viharzó tengeren Jézus lecsendesíti a háborgó habokat.. De a bűnök hullámverésének elnémítása Jézus életébe került. Nagy ára van, melynek nyomában felbuzog a hála. Feltétele van! Figyelni kell a Gyógyító szavára. Nem lehet saját alkotta receptjeinkkel gyógyulni. A közmondás szerint “mindenki saját sorsának kovácsa”, de betegségből való gyógyulásunkban nem vagyunk orvos, aki önmagát meggyógyíthatja. A belgyógyásznak a sebészhez kell mennie, ha műtétre szorul, és hallgat utasításaira. Gyógyulásunknak lelki életünk vonalán is feltétele, hogy hallgassunk Isten törvényére, mely felnyitja, feltárja bűnsebünket, és ezután örülhetünk a bűnbocsánat életünkben megnyilvánuló, gyógyító erővonalainak. Kilátás van! Nem kilátástalan a helyzetünk, mert Urunk közelében maradunk, hogy gyógyultan tudjunk szolgálni azokban a közösségekben, amelyekbe beállított. Vannak, akik a magányban keresnek kiútat, de itt sem találják meg: “Mert már nem ízlett, rosszínyű betegnek, A remény hamujánan sült pogácsa sem.” (Tóth Árpád.) Isten gyermekeinek közösségben és csendes magányban is azért van kilátása, mert megízlelte a “reménység hamujában sült pogácsa” jóízét, amit Ő nyújt gondviselő szeretetének és gygyító szavának erejében! Szimon János, soproni ev. lelkész MÁRCIUSI VISSZATEKINTÉS Március 15-ét ünnepelte a nemzet. Mint mindennek, az ünnepeknek is van színe és visszája. Március 15-nek a színe az, hogy a nemzet egy emelkedő szakaszában jó példát mutatott Európának és az egész világnak. Ifjúsága, de valamennyi nemzedéke felszabadultan ünnepelte, hogy törvénybe iktatták a polgári egyenlőséget. A modem Magyarországnak 1848-ban teremtették meg az alapját. A polgári értékek akkor nyertek jogot széles körben. Az ünnepnek van ugyanakkor visszája is. Hiszen az előbb említett jogok a nemes szándék ellenére nem teljesedhettek ki minden polgár számára. Ez nem a törvényalkotók számlájára írandó, sokkal inkább a törvény alkalmazóira. Igazságtalanok azonban velük szemben sem lehetünk, mert tudjuk, hogy egyetlen törvény sem lehet tökéletes, már csak azért sem, mert emberalkotta művekről van szó. Sokszor és sokan kérdezik, hogy mi az ünnepek értelme. Az olyan ünnepnek, mint a nemzeti ünnep, van-e máig ható üzenete? Mert hiszen a történelem folyamán minden hatalom a maga javára próbálta kiaknázni, kihasználni értelmüket, üzenetüket. Pedig mi sem egyszerűbb annál, hogy megértsük: ünnep csak hétköznapok kiemelkedő teljesítményei után következhet, legalábbis polgári felfogás szerint. 1848. március 15 és ami utána következett, nagy teljesítmények hozadéka. Ha egy ünnepnek íiyen üzenete van, akkor lehet is, kell is rá hivatkozni. Az ünnep egy ember, egy polgár számára mit sem ér. Csak másokkal együtt kap értelmet. A nemzeti ünnepen valamennyi magyarnak joga van ünnepelni, ezerévesnél is nagyobb teljesítményekre gondolni. Jó lenne, ha az ünnep színeihez egyének és közösségek hozzáadnának, nem elvennének. Az ünnep így teljesedhet ki a nemzeti lobogók alatt. Kiss Miklós, mosonmagyaróvári ev. lelkész