Erős Vár, 2002 (72. évfolyam, 1-6. szám)
2002-02-01 / 1. szám
EROS # VÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 72. ÉVFOLYAM 2002. FEBRUÁR No. 1 (332). Vot.72. February 2002 USPS178-560 SZÁM *0*0 ELHERDÁLT ÉS VISSZANYERT ÉLET **** Olvasd, de igazán: Lukács 15:11-24 Máris benne járunk a böjti időben, s ez a bőjtben-járás bizony szembesít önmagunkkal, hogy vájjon hogyan is töltöttük életünket, s miként töltsük ki ezt a böjti időt, amint majdhogy hirtelenjében bukkanunk ki ÉN VOLTAM! Én voltam Judás, ki Jézust eladtam, És én Péter voltam, aki megtagadtam. Az emlékezés félénk és homályos: Voltam kézmosó, gyáva, gaz Pilátus. S aki ordít az “Ecce Homo”-képen: Én voltam az a csúf, üvöltő némber, Én kiáltottam, hogy feszítse meg, S felbömbölt rá a megvadult tömeg. S ami megront bennem kacagást és álmot, Én mondtam ki a legborzasztóbb átkot, Hogy az Ő vére fiaimon és rajtam! (Ó, be jó most, hogy fiútlan maradtam! így csak engem ér a szörnyű átok, Meg azt, akivel egy életúton járok.) És cédrus voltam büszke Libanonban, Aranyos hajón hozták törzsem onnan, És álmodtam, hogy Isten templomába Belőlem lesz a szent, az új frigyláda. És jaj... szívemben kín emléke reszket: Belőlem ácsolták a keresztet... A szög voltam, mely szent kezét átverte, A vas voltam, mely dárdává meredve Átsuhant fájó, meggyötört szívén - (Ó, szörnyű álom, hogy mi voltam én!) Én voltam ott, feszítve a fán, Bűnös lator, de Jézus oldalán. Csúfolt bolond..., de mégis jobbja mellett! Szíjostor sújtja hátam és a keblem, Csőcselék gúnyja hahotáz felettem, De kacaghatnak rajtam a bolondok, Meggyötört szívem csendes, néma, boldog... Mert, akkoron, a Golgota-hegyén, Jézus szelíden áthajolt felém És nekem súgta mosolyogva, halkan: “Bizony mondom neked, Velem leszel a paradicsomban." V. Berecz Irén ennek a világnak a sűrűjéből ama különleges helyre, arra a helyre, ahol áll Jézus keresztje, s amelyen Ő hozza meg a bűnös világért az életáldozatot, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Könnyen nyerheti valaki a benyomást, hogy a böjtnek bizonyos rituális tudomásulvételén kívül talán nem is sokan törődnek ezzel a különleges egyházi időszakkal, melynek az a jellege, hogy bennünket halandóságunkra, a bűnben való elesettségünkre emlékeztessen. Hol van már az a kor, ha ugyan alkalmilag túlhangsúlyozva, amikor még le lehetett lassulni és elmélkedni arról, hogy mi is történik, mi is történt tulajdonképpen , azon a nevezetes három napon, melyeken Jézus Krisztus megvívta harcát és kereszthalálán át új életre támadva legyőzte a bűnt, megverte a halált, és megnyerte az örök életet. Érdemes feleleveníteni a böjti fegyelem számonkérését, vájjon van-e bennünk igazi bűnbánat, készek vagyunk-e tartózkodni szokásos életrendümk bőségkínálataitól, imádkozunk-e eleget, no nemcsak futólag, hanem abban a bizonyos csendes szobában, hogy valóban Istennel beszélgessünk, és megtaláltuk-e bőkezűen és bőszívűen az ínségesek iránti jótétemények alkalmait. Mert mindezek arra kívánnak segíteni, hogy elmélyüljünk Jézus Krisztus megváltói munkájában, hogy az nem olyan általános, személytelen megváltás, hanem közvetlenül és egyenként érettünk hozott áldozat, amit hinnünk és élnünk is szükséges. A tékozló fiú története annyira ismeretes, talán még a keresztyénség körein kívül is, hogy nehezen érezzük ki belőle azt a drámai történést, aminek ezt Jézus szánta hallgatói számára, vámszedőknek és bűnösöknek. De természetesen minden idők hallgatósága javára is. Ebből a történetből most két mozzanatra figyelünk. Az első ebből az elherdált élet. S ahhoz nem is kell gazdagnak lenni, nagy örökséggel rendelkezőnek. Kisebb-nagyobb fokon mindnyájunkra érvényes az elherdált élet ránkolvasása. Ha nem radikális ez a herdálás, de herdáljuk időnket, egészségünket, s azt a keveset vagy sokat, amiből meg kell élnünk, s herdáljuk az egyenességet, az erkölcsöt, a szeretetet, a békességet. S ez még akkor is így van, ha elkerüljük a törvénnyel való összeütközést. Mert nem arról van szó, hogy valamiféle forgalmi szabályt, vagy éppen etikai szabályt szegnénk meg, hanem arról az annak a bizonyos ügyvédnek mondott kihívásról: Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes telkedből, teljes erődből, s teljes elmédből, és szeresd a felebarátodat mint magadat. Ennél radikálisabb szembefordulást el sem lehet képzelni, s ni, milyen más megvilágításba kerül az emberi élet, bárhol is éljük meg ezt az életet, bármilyen állapotban. Ennek az abszolútságnak az elkívánása mintegy vihar-erővel kap el mindnyájunkat, s rá kell ébrednünk a valóságra — erre jó a böjti idő —, hogy mennyire elherdáltuk kegyelemből kapott, reánkbízott kincseinket. Nem gondolhatjuk egyszerűen, hogy annak a tékozló fiúnak csupán a pénznélküliség és az éhség volt az indítéka a hazatérésre. Hiszen bűnbánata szerint arra ébred rá, hogy a külső körülmények közepette éppen a fiúságát, az odatartozást herdálta el. A latin liturgia non-sum-dignusa, a nem vagyok méltó nem pénze elvesztése, nem rongyai felett való lamentálás, hanem megsiratása annak, nagyobb ívet húzva most, hogy kívül vagyunk az édenkerti kapun. Akit szeretnünk, tisztelnünk, imádnunk keltene mintegy örökké tartó zsolozsmás szertartásban, attól el vagyunk zárva, nekünk, mégha akarnánk is közelebb kerülni, nincs többé hivatkozási jogunk, hogy visszaigényeljük helyünket, legfeljebb tehetünk valamiféle botladozó ajánlatot, hogy meghúzhassuk magunkat a kuckóban, de igazán azt sem. A másik mozzanat persze a teljesértékű élet ajándéka. Többen is tudnának megrázó találkozásokról beszélni. Akik régen nem látták egymást. A mögöttünk lévő háborúk, szabadságharcok forgatagában mennyien voltak kölcsönösen elveszve és csodák
