Erős Vár, 2001 (71. évfolyam, 1-6. szám)
2001-02-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 71. ÉVFOLYAM 2001. FEBRUÁR No. 1 (326), Vol.71, February 2001 USPS 178-560 1. SZÁM A BETELJESEDETT ÍRÁS .. Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak és a vakoknak szemük mnegnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét. .. Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára ” (Lukács 4:17-21). Aki már úgy számit, hogy az ünnepek mögöttünk vannak, karácsonyra meg újévre gondolva, az bizony csak nagyon rövidlátón tekinti át azt az isteni rendet, amelyben élünk és munkálkodhatunk. Valahogy nem hiába mondják, hogy az egyházi esztendőnek két egymástól nagy különböző fél éve van. Az egyikben, mintha nem lennének ünnepek, s a másik, amiben most járunk, szinte másból sem áll csak ünnepek sorozatából. Vitatható ez a felosztás, mert inkább azt kellene mondanunk, hogy a két félévnek másmás a hangsúlya. Az egyikben megismeijük Urunkat, Jézus Krisztust, amint végig kísérjük missziójának útján és azon túl is. A másikban pedig mi teszünk bizonyságot mindarról, amit meg- és felismertünk, vagyis hitünkről ebben a világban. S ez az elválasztás sem áll, mert a két hangsúly magátólértetődően elegyedik össze. Hitünknek mindig szüksége van a Szentlélek eligazítására, s hitünk pedig nem nyugodhatik a bizonyságtételben, a maga gyümölcseinek megtermésében. A karácsonyi ünnepkör kifutásában találjuk tehát magunkat, a vízkereszti ünnepkörben, mely idén január 6-a és február 27-e között egyértelműen mutat a mi Urunk Jézus Krisztusra, Aki a világ világossága, s Aki által fény borul erre a sötétségben botorkáló világra. Micsoda nagyszerű élménye lehetett a három napkeleti bölcsnek az, hogy az ismeretlen csillag vezérlete alatt Betlehembe juthattak, hogy ott találjanak arra, Aki eljövendő volt ebbe a világba Isten ígérete szerint. Nem királyi palotában, nem királyi trónörökösként fénnyel és pompával körülvéve, hanem egyszerű környezetben kell hódolniuk Annak, Akiről csak mennyei megintésből sejtik, hiszik, hogy Benne testesült meg Isten üdvözítő szándéka. Innen válik aztán a vízkereszti ünnepkör Jézus Krisztus dicsősége tanújává, kezdve és befejezve égi szózattal, előbb megkeresztelésekor és végül megdicsőülésekor: “Ez az én szeretett Fiam, Akiben gyönyörködöm: Őt hallgassátok!” E kettő között vezet az út a názáreti zsinagógába, hogy bennünket is próbára tegyen az egyszerű és rövid Ige, amint az élet gondjait viseljük, s életünk problémáin töprengünk. Mekkora izgalom is keletkezhetett azon a szombati imaórán! Híre már Előtte ment, amint tanított, úgyannyira, hogy dicsőítették Őt, lelkesedtek Érette. Érezték, hogy rendkívüli a fellépése és szokatlan küldetéstudat árad Belőle. Vájjon mit mond, vájjon mire bíztatja a názáreti eket? S amint ajkáról felcsendül az ősi prófécia, amit bizonyára mindenki ismert már, s amit oly süketen hallottak évszázadokon át, hiába is idézve kellemetes időket, a babiloni fogság elmúltát, a templomépítést, meg hasonlókat, de egyben tudva arról, hogy körülményeik sokszor mégis keservesek voltak, mintha a Jézus által való felolvasás egészen más jelentőségre mutatott volna, valami szokatlanjelenségre, valami mélyebb értelemre, amely nem egészen tiszta még, nem egészen felfogható, de visszhangja kel a lelkekben, megmozdítja a szíveket, s talán világosabbá, fényesebbé teszi az életet. A prófécia Istennek a világba nyúló szeretetéről beszél, amely megtalálja a nyomorultakat és mindegyiket a maga bajához illően szólítja meg és igazítja el, hogy élete teljesebbé legyen. Nem az emberi követelések, nem az elvárások, nem a perlekedések automatájaként, hanem amikor Neki kedves és alkalmas az ideje, esztendeje, vagy évszázada. Nekünk most kell, azonnal. Ő pedig arra tartogatja a szeretetet, a könyörületet, a megbocsátást, az életre való megszentelést, amikor a helyzetet, a szükséget Ő találja alkalmasnak. A ti gondolataitok nem az Én gondolataim, emlékeztet minket Isten. Kérni kell, keresni kell, zörgetni kell. Kapunk, találunk, s megnyittatik. De ezekben is rejtve van a remélés és várás, az, hogy nem kapunk, nem találunk, s nem nyittatik meg azonnal, hanem csak akkor, amikor amit kapunk, találunk, s azt ami megnyittatik biztosan és hálásan meg is becsüljük. De Jézus szájából a prófécia másként, rendkívülien hangzik. Igehelyünk utolsó mondatán van a nagy hangsúly, az az igazolás, ami felől még nemrégen a karácsonyfa körül érzelmeskedtünk drága szép, szívet melegítő énekeinkkel a Betlehemben született Kisjézus vonatkozásában. Itt az ézsaiási prófécia végéhez illesztett mondat az igazi kinyilatkoztatás. Isten nem hiába hirdettette parancsait, terveit, akaratát a világnak. Abba a nagy teremtő szeretetbe, amelynek még a bűn sem vetett gátat, belefért minduntalan az utalás, hogy valami elképzelhetetlen történik majd. S íme ott, abban a názáreti egy(Folytatás a 2. oldalon)
