Erős Vár, 2000 (70. évfolyam, 1-6. szám)

2000-12-01 / 6. szám

6. oldal ERÖS®VÁR 70. ÉVFOLYAM Az idők mesgyéjén Nehéz nekünk tárgyilagosan foglalkozni az idő fogalmával, hiába tudjuk pontosan, hogy a nap huszonnégy órából áll, az óra pedig hatvan percből, pontosan kiszabott mennyiségben, mely fölött valahol Európá­ban atomtöltetű óramű vigyáz. Ismerjük a greenwichi időt is; ehhez igazodik a föld­kerekség, hogy valamiképpen egyensúlyban legyen időszámításunk itt is, ott is, meg amott is. De mégis egyéni valahogy az idő. Több­nyire nincs belőle elég, szeretnénk a napba legalább huszonöt órát szorítani, vagy töb­bet is. Az ifjúkor azért türelmetlen, mert las­san múlik az idő, az öregkor pedig azért pa­naszkodik, mert gyorsan peregnek az évek. A repülőtéren “sokat” kell várni, s amikor régenlátott kedvesünknek búcsút intünk, fel­sóhajtunk, hogy milyen hamar repült el az idő. S tudjuk, bár talán tagadjuk, hogy földi életünk idejét nem mi szabjuk ki, hiába tu­­sakodunk a mindent gyógyító elikszírért. Különösen megráz egy gyermek vagy ifjú halála, és megondolatlanul mondjuk öreg­embernél, hogy már itt volt az ideje... Karácsony mindig arra figyelmeztet, hogy Isten számítása szerint, Aki az 1000 eszten­­dő/1 nap arányában méri az időt, Krisztus­sal, eljövetelével beteljesedett az idő. Vala­mi nagy kozmikus történés ereszkedett a vi­lágra, minden mássá lett,a Megváltó jött kö­zénk, és ez magában hordja az ígéretet, hogy minden újjá lesz az idők végezetével, s akik hisznek Őbenne, a mennyei időtlenségnek lesznek az örökösei. Miközben pedig karácsony ideje foglal­koztat. bizonyára sokféle gondolattal köze­ledünk az évek mesgyéjéhez. Nem akármi­lyen átkerülés ez az idei az ó évből az új év­be. Ritka és kiváltságos tanúi lehetünk nem­csak év, vagy évtized, hanem még évszázad, sőt évezred váltásának. Van aki aggódással, van aki reménységgel lépi át ezt a mesgyét. Mit is hozhat a jövő? Majd belegabalyodunk megint a múló idő érzékelésébe, hogy abból nincs elég vagy éppen túlságosan sok is. Tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk az idővel szemben. Már aki! Mert bele is lehet illeszkedni az időbe: igyekezettel, imádság­gal, szolgálattal, szeretettel, békességgel, könyörületességgel, egymás felkarolásával, jó példák mutatásával, s mindeneket megha­ladóan Istennek alázatos dicséretével. Mert Ő elégít ki minket minden körülményben, minden időben. Ahogy a zsoltáríróval együtt valljuk (Zs. 31:16): “Életem ideje kezedben van, ó, Uram, hű­séges Isten!”... a harmadik évezredben is ... —t—a Személyi hírek • Nagy szeretettel köszöntjük szórványevan­­gélikusságunk közösségében Nt. Szántó Im­re nvá. lelkésztestvérünket és feleségét, Ka­talin asszonyt, akik október végével a hor­vátországi azaz, az egykori zalamegyei Lég­­rádról hosszabb időre települtek ide leá­nyukhoz, Nt. Rigney Carlosné sz. Szántó Il­dikóhoz a texasi Yoakumba. Ott a Szentke­reszt Ev. Gyülekezet is különös szeretettel fogadta az idős lelkészpárt, s a maguk kö­rében komoly anyagi hozzájárulással tették lehetővé ezt a családi egybekerülést. Isten éltesse az érkezetteket és áldja őket a családi és gyülekezeti szeretetkörben. • A Nyugatclevelandi Magyar Ev. Gyüleke­zetben november 12-én rendezett bensősé­ges ünnepélyen mondott köszönetét Cleve­land magyar társdalma a mindenki által tisz­telt és nagyrabecsült Volosin Lenkének, a Magyar Kultúrkertek elnökének mindazért az áldozatos munkáért, pártfogásért, támo­gatásért, melyekkel éveken át karolt fel min­den érdemes magyar ügyet, kezdeménye­zést, vagy vállalkozást. Az ünnepeknek díszoklevéllel Böjtös László tb. főkonzul, méltatással dr. Palasics János az Egyesült Magyar Egyletek részéről, s köszöntéssel többek közök a Nyugatoldali Magyar Refor­mátus Gyülekezet és a Magyar Klub is kife­jezte hálás elismerését. Az Amerikai Ma­gyar Evangélikus Konferencia és az Erős Vár részéről készségesen és szeretettel csat­lakozunk azokhoz, akik Volosin Lenke szol­gálatáért Istennek hálát adnak és életére Is­tentől sok áldást kívánnak. • Megszomorodott szívvel búcsúztunk el a Torontói Magyar Ev. Gyülekezet kedves barátjától és jóakarójától, apáthi-kéri br. Bottlik József Johanmta jogilovagtól, akit 76. életévében november 1 -én hirtelen szó­lított mennyei Ura az örökkévalóságba. Benne br. Bottlik Józsefné, az ev. gyüleke­zet felügyelője szeretett élettársát, a torontói Magyar Egyesült Egyház négyévtizeden át volt presbiterét és gondnokát, a magyar tár­sadalom közbecsben álló tagját, a fasori öregdiákok egykori iskolatársukat, s mind­nyájan egy józan gondolkodású, hitében kü­lönösen is erős, tudatos magyar embert ve­szítettünk el. De gyászunkon erőt vesz az ige üzenete, amint Krisztus mondja: “Én is­merem az én juhaimat... és senki nem ra­gadhatja ki őket a kezemből.” Ebben a bizo­nyosságban nyugodjék ő békében és ez a bizonyosság vezessen mindnyájunkat is az örökélet felé. 0 j Sajnáljuk, hogy anyagtorlódás/lapterjedelem mi- j l att több értékes cikk/írás közlésétől el kell tekin- \ j fenünk. A szerzők elnézését kérjük. — Szerk. A.M.E.K. TAGSÁG “Az Amerikai Magyar Evangélikus Konfe­rencia tagságát olyan . .. magánszemélyek al­kotják, akik a Konferencia hitvallási alapjával egyetértenek és a Konferenciában való tagsá­gukat igénylik.” Szívesen hívjuk hittestvéreinket, hogy a Konferenciában tagságot vállaljanak: így tölti be ez a szervezet rendeltetését, mint az észak­amerikai magyar evangélikusok szórványkö­zössége. Az évi tagsági díj $20 (US vagy ka­nadai), mely magában foglalja az Erős Vár-ra való előfizetést is. Csekket “tagság" vagy “membership” megjelöléssel a lap nevére és címére szíveskedjenek küldeni. Aki 2001-re megújítja előfizetését, gondolja, meg, nem ten­ne-e AMEK taggá. Aki pedig már előfizetett 2001-re és AMEK tag kíván lenni, szívesked­jék pótlólag beküldeni US$14-t vagy CA$10-t tagsága érvényesítésére. Emlékeztetjük az AMEK tagokat, akiknek 2000-rel lejárt a tagságuk, hogy azt megújítani szíveskedjenek. A lap címszalagján a törzsszám utáni “M” betű jelzi az AMEK tagokat. IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Ébreszd fel szívünket, hogy örömmel készüljünk egyszülött Fiad jövetelére és megújult lélekkel szolgáljunk Neked Őáltala, Aki Veled és a Szentlélek­kel, egy igaz Isten, él és uralkodik örök­kön örökké. Ámen. KÖNYVPIAC Iratterjesztésünkben megrendelhetők az alábbi könyvek @ US$5 beküldésével (kivéve, ahol más ár van feltüntetve). Csekket, pénzesutalványt kérjük Hungarian Conference-ELCA névre és 1467 Parkhaven Row, Lakewood, OH 44107- 4505 címre küldeni. (Egyes könyveknél a rendelés kielégítése eltarthat néhány hétig.) Biblia, teljes, újfordítás. Újszövetség, Károlyi-Ceglédi szöveg. Brachna Gábor: Útmutató bibliaolvasáshoz. Fabiny Tamás: Kékén András életregénye. Gémes István: Hiszek. US$10. Gémes István: Jézus és Pál. US$18. Herényi István: Egyházjogi tükör. Kékén András: Deáktéri esték. Kemény Péter: Negyedórák Isten előtt. E.J. Kunos: Missionary Memoirs. US$20. Mirák Katalin: Nem voltam egyedül I. Mirák Katalin: Nem voltam egyedül II. Molnár Rudolf: Egyháztörténeti arcképcsarnok. Ordass Lajos: A keresztfa tövében. Ordass Lajos: Válogatott írások II. US$16. Ordass Lajos: Jó hír a szenvedőknek. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások II. Pósfay Gy.: A földön élő egész egyház. US$14. Rozsé István: A halál árnyékának völgyében. Terray László: Izrael és az evangélium. US$2. Terray László: Küldetésben. Terray László: Nem tehetett mást. L. Terray: He Could Not Do Otherwise. US$25. Túróczy Zoltán: Ne félj. Vajta Vilmos: Amíg időnk van. US$16. Veöreös Imre: A harmadik út. Veöreös Imre: A középpont felöl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom