Erős Vár, 2000 (70. évfolyam, 1-6. szám)
2000-10-01 / 5. szám
6. oldal ERŐS ©VÁR 70. ÉVFOLYAM MINDNYÁJAN TESTVÉREK VAGYUNK Valahogy úgy érzem, hogy ebben a nagy magyar szétszóratásban a jó Istennek az a szándéka velünk — éppen most evangélikus hittestvéreimre gondolva —, hogy elvigyük az olyan gyakran és erősen megpróbált magyar hazánk hírét, barátokat szerezve számára, s különösen beszámoljunk evangélikus egyházunk életéről, fontos munkájáról, sokat szenvedett voltáról... Ebben a vonatkozásban különösen megindított és meghatott Pál apostol írása (Róma 8:18-24), mely így szól hozzánk: Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is megfog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Emlékezünk! Emlékezzünk! az 1848/49. évi szabadságharc 152. évfordulójára “1849. október 6" 151 évfordulójára az 1956-os szabadságharc 44. évfordulójára a reformáció 483. évfordulójára Emlékezünk ősökre, a hit és a kard hőseire, gyászokra és diadalmakra is. A hazáért való küzdelmekért, hitvédők kiállásáért, életek áldozatáért legyen Istené az áldás, legyen mienk az áldott emlékezés és az emlékezésben a jövőért való reménység! Feltűnik, hogy mennyire szimpatizál Pál apostol azokkal, akikhez készült elvinni Krisztus evangélimának az üzenetét. Menynyire egynek érzi magát velük. Nem felülről közelíti meg őket, mintha valamilyen más világból érkezett volna. Nem tekinti magát különbnek náluk. Úgy szól hozzájuk, mintha ő is csak egyike volna azoknak, akikhez jött. Erre csak az képes, akiben ugyanaz a nagy szeretet van, mint amilyen Krisztusban volt, Aki kinyilatkoztatta nekünk — kétezer évvel ezelőtt —, hogy mi mindnyájan az egész világon egymásnak testvérei vagyunk. Ez kemény lecke volt még a tanítványok számára is, de túlságosan nagy lecke számunkra is, akik a Krisztus utáni második évezred végén járunk. Ilyesmi egyszerűen nem fér bele se a fejünkbe, se a szívünkbe. Ugyan filozófiailag el tudunk jutni ennek a gondolatnak az elfogadására, ahogy Krisztus előtt 300 évvel már Nagy Sándor is erre képes volt. Opis városában egy “nemzetközi” bankett alkalmából imát mondott, melyben kérte istent, egyesítené a sok-sok városállamban egymás mellett élő polgárok szívét, Görögországban és Perzsiában. Ott volt jelen Zénó, a neves sztoikus filozófus is, akinek nagyon tetszett ez a gondolat, de a kérdés volt, hogy, minek az alapján lehetne ezt az egyetértést, ezt a hatalmas szövetséget kialakítani. Végül megállapodtak abban, hogy a kölcsönös szeretet alapján. A háromszáz év múltán született Krisztusra volt szükség, hogy megmutassa nekünk, milyennek kell lennie szeretetünknek, hogy a szívek egységét arra fel lehetne építeni. Erre a fajta szeretetre az emberiségnek sürgős szüksége volna, mert nélküle csak állandó háborúságban telnek az évek, évszázadok, sőt évezredek is. Addig csak meg kell elégednünk azok jelenlétével, akik a Lélek zsengéjének a birtokosai. Azokkal, akik mindenütt a világon élik Krisztus-hitüket és beleviszik mind magán-, mind hivatásbeli életükbe a Krisztus szeretetét, és ennek a szeretetnek a hatása alatt próblnak értelmet adni az életnek, megoldást találni a nehéz problémákra, meggyógyítani sok beteget, kiemelni milliókat a szegénység reménytelen, szomorú állapotából. Ekként végez Egyházunk nagy szolgálatot a világon tagjai, lelkészei, püspökei útján, Krisztus szeretetét hirdetve és megnyitva a szemeket, hogy mi mindnyájan testvérek vagyunk. így válik valóvá az a boldog reménység, amire Pál apostol oly nagy meggyőződéssel mutatott: Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Tessényi Kornél, ev. lelkész (Texas) TÚRMEZEI ERZSÉBET diakonissza főnökasszony, költő, műfordító 1912 — 2000 ÉLETRAJZA Tűrmezei Erzsébet 1912. február 14-én született (nem 1911-ben, ahogy előző számunkban tévesen jeleztük), Tamásiban szülei hetedik gyermekeként. Négy leánytestvére korán meghalt, két bátyja evangélikus lelkész lett. A budapesti tudományegyetem szerzett magyar-németszakos diplomát. Egyetemi évei alatt hívta el Isten a diakonissza szolgálatra. A bibliai (Róma 16:1) Fébéről elnevezett Fébé Diakonissza Egyesületben vasárnapi iskolai, leánykori, s gyülekezeti szolgálatokat végzett. Munkatársa volt a Fénysugár és a Kisharang c. Fébé újságoknak. Egy évtizeden keresztül vezett népfőiskolái kurzust leányok számára, akik ötven év után is évente összejönnek közös igehallgatásra és imádságra. 1938-tól jelentek meg verseskötetei. Költeményeinek hitet sugárzó és hitet ébresztő mondanivalója evangélikus egyházunk határán túl is jelentős. 1951-ben a kommunista önkény a Fébé E- gyesületet feloszlatta. Túrmezei Erzsébet a balassagyarmati gyülekezetben talált menedéket. A szeretetotthon otthonvezetői állásából ment nyugdíjba, közben, tiltó szabályok ellenére, igeszolgáiattal is megbízta Szabó József püspök. A csömöri gyülekezetben, majd a bp.-józsefvárosi gyülekezetben talált otthonra. Ebben az időben már résztvehetett az új evangélikus énekeskönyv szerkesztési munkájában; az énekeskönyvben 105 énekszövege, ill. fordítása szerepel. A politikai helyzet enyhülésével a diakonissza testvérekkel már szabadon összejöhettek testvéri közösségben. Újabb verseskötetei jelentek meg. Költői munkásságának elismeréséül Balassagyarmat és Bp.-Józsefváros díszpolgárává választotta. Az 1989-ben bekövetkezett politikai fordulat után a Fébé Egyesület újra elkezdhette szolgálatát. A közösség Túrmezei Erzsébetet választotta meg fönökasszonynak. Az újrakezdés sok gonddal és fáradsággal járó munkáját alázatos lélekkel, megértő szeretettel és hűséggel végezte. 1996-ban költözött be az Anyaházba, ahol a diakonisszatestvérek közösségében élt. Az utolsó időben egyre romló egészségi állapota gátolta az elébe tornyosuló feladatok elvégzésében.. Ezév május 22-én hívta el az örök életre Megváltó Ura. Istennek adunk hálát Neki szolgáló életéért, hitet sugárzó és ébresztő, gazdag költői hagyatékáért. Id. Zászkaliczky Pál diakonissza-egyesületi lelkész írásából. TORONTÓIAK, FIGYELEM! Karácsonyi — evangélikus — Istentiszteletünket úrvacsoraosztással kivételes időpontban. azaz délelőtt 11:15 (1/il2J órakor tartjuk meg a Bond Street lló.sz. alatti templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Kérjük, hívják fel hittestvéreink, barátaink figyelmét is erre az időváltozásra. - Erős vár a mi Istenünk.1
