Erős Vár, 1999 (69. évfolyam, 1-6. szám)
1999-04-01 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 69. ÉVFOLYAM 1999. ÁPRILIS No.2 (315). VoL 65. April 1999, USPS 178-560 2. SZÁM ' Húsvéti ének Váradról Krisztus feltámadó Igazságunkra, Utat szerze mennyországra Örök boldogságra. Mind e világ terhét Vállára vette, A hatalmas Atya Istent Értünk megkövette. De lám ezt nem érti A háláltlanság, Emberekre honnan szállott Ennyi nyomorúság. Azért nem fogadják Isten beszédét. Jóra intő szent Igéjét: Krisztus idvességét. “Krisztus feltámadó” - Sokan kiáltjuk, De bűnnek undokságát Mi meg nem utáljuk. Tudva, bűnben élünk, Semmit nem félünk, Azért a Krisztus halála Nem használ minékünk. Támadjunk fel testben Azért a bűnből, Melyért mi kirekesztettünk A nagy dicsőségből. Vegyük nagy jó kedvvel Krisztus jóvoltát, Atya Isten előtt való Kedves áldozatját. Dicsőség mennyégben Az Úr Istennek, Atya, Fiú, Szentiéleknek, Mindörökké. Amen. 1561. In: Evangélikus Énekeskönyv. Kolozsvár 1—— ***' ■** «II —» -«i —«. »^1 A FÉLŐ SZÍV ÖRÖME tD. Ordass Lajos püspök húsvéti igehirdetése Máté 28:1-8 alapján Jézus Krisztus Urunkról húsvét ünnepén mondjuk el a legmerészebb kijelentést: Föltámadott! Nyilván megölték. Először halálra hajszolták, aztán fölfeszítették a véres keresztfára. Ellenségei elérték, amit akartak. Diadalünnepet ültek. Szerettei nagyon mélyen megsiratták És el is temették holttestét. Húsvétkor mégis azt mondjuk Róla: Föltámadott. Sőt, a föltámadás tényére támaszkodva még továbbmegyünk és hirdetjük a halottak föltámadását. Nemcsak egyszer egy évben hirdetjük, hanem ezt tesszük minden koporsó mellett is. Honnan vesszük a bátorságot? Húsvét ünnepén erről kell nekünk számot adnunk. Mielőtt a számadástételhez hozzákezdenénk, szembe kell nézni olyan állítással, amit mi húsvéti hitünkkel nem mondunk. Sűrűn találkozni azzal az állítással, hogy a keresztyénség ilyet tanít: Szép, kegyesen kell élni és akkor a földön elmaradt minden örömöt, jutalmat megkapunk az örökkévalóságban. A hitetlenek sorsa a halál, a hívők jutalma az örök élet. Éppen ez az, amit nem tanítunk. Jézus Krisztus föltámadása alapján azt hirdetjük, hogy Ő Úr a halálon. Minden halálon. 0 föltámaszt a halálból. Nem egyeseket támaszt fel csupán, hanem mindenkit. A föltámadás nem jelenti még a mindent feledtető boldogságot. Krisztus mindenkit föltámaszt — ítéletre. Tehát azokat is, akik ezt nem hiszik. Azokat is, akik ezt nem akarják. Azokat is, akik a Megvesztegethetetlen Bírótól örömöt kapnak. De azokat is, akik kárhozatra jutnak. Ez föltámadáshitünk teljes tartalma! Most hát szólaljon meg a kérdés, hogy mindezt milyen jogon hirdetjük. Ha Bibliánkat kezünkbe vesszük és tanításait végigvizsgáljuk, akkor hosszan és sok érvet tudnánk fölsorakoztatni föltámadáshitünk alátámasztására. De föltámadáshitünk alapja, záloga, bizonyítéka, és sarkalatos pontja: Jézus Krisztus föltámadása. Azt valljuk, hogy annak az életnek, amelyet Jézus Krisztus a földön büntetlenül élt, abban kellett diadalát megmutatnia, hogy a halál bilincséből megszabadul. De éppen ennél a pontnál tölti el a legtöbb ember lelkét a kétség. Kérdezik: Vájjon nem az-e a helyzet, hogy a Biblia írásában Jézus Krisztus alakjában egy erősen idealizált, vagy éppenséggel egy költött ember alakjával állunk szemben? Ézt a kérdést sokszor vetették föl. Nekünk keresztyéneknek teljes jogunk van határozottan azt felelnünk, hogy a Bibliában nincsen szó semmiféle idealizálásról. A Biblia nem képzeletszülte költészet. A Biblia sokkal inkább a leplezetlen igazságok könyve. Tudunk arról olvasmányainkból, hogy egy-egy költő képzelete miként alkotott ideált. De bármennyire szép és gyönyörködtető is az ilyen kép, mégis megérezzük rajta, hogy hiányzik róla a hús és ereiben nem lüktet a vér. Más az, amikor a képzelet alkot ideált. Megint más, amikor az ideál ragadja meg a lelket. Műnk Kaj, a második világháborúban mártírhalált halt dán drámaíró lelkész egyik drámájában szerepel egy régész, aki munkatársával ásatásokat végez a Szentföldön. Hatalmas tömegű szoboralkotásokkal tér vis sza. Amint foglalkoznak ezekkel, megállapítják, hogy csaknem mind kontárkéz alkotásai ezek. De van a szobrok között egy Krisztus-szobor. Fölséges művészi alkotás. A régész munkatársa nem akarja elhinni, hogy ez a szobor ugyanannak az embernek az alkotása, aki a többi kontármunkát végezte. A régész magyarázatba fog. Mondanivalójának lényege ez: Itt olyan esettel állunk szemben, amikor nem a művész volt az úr a tárgya fölött, hanem amikor az ő lelkén lett Úrrá, Akit meg akart mintázni. Ez az igazság az evangéliumok esetében is. Ezek nem azért szent könyvek és nem azért olvasásraméltók minden idő minden embere számára, mert a vámszedő Máté, a másodnemzedék Márk, az orvos Lukács, vagy a szeretet apostola, János valami páratlan írói művészettel írták meg őket. Ellenkezőleg! Félős, hogy sok művelt ember azért
