Erős Vár, 1997 (67. évfolyam, 1-6. szám)
1997-12-01 / 6. szám
63. ÉVFOLYAM EROS® VÁR 5. oldal KARÁCSONYI GONDOLATOK Karácsonyra készülünk. Még mindig van elintézni való az utolsó pillanatokban, még sürgünk-torgunk, s ha úgy nézzük, Földünk tovább fordul tengelye körül, bajai, bánatai mintha ír nélkül maradnának, a pusztulás vagy pusztítás igényli áldozatait, sok ígéret beváltatlan, remények nem kecsegtetnek, hangos még mindig a kardcsörtetés, vagy ha tovább nézünk, a reformok és megújulási lehetőségek mintha zsákutcába tértek volna, s ernyedtek, szinte tehetetlenek az erők, amelyek alig hétéves lelkesedésben feszültek a jövő felé ... s aztán, régmúlt időkből halljuk a tülekedést, a népszámlálás szigorú parancsának való kelletlen engedelmesség sok panaszát, a helynélküli vendégfogadókból az elutasítást... és a nem-váró és nem-is-reménykedő világra mégis leereszkedik a csendes és szentséges éj. Micsoda titka van, milyen sejtelmes az égi boltozat, melyben szokatlan fény kél, s ott, a poros betlehemi mező felett angyali szózat hangzik ... más nem hallja, csak egyszerű pásztor emberek, s talán egyidőben messzi messzi keleti távolban jósok vagy bölcsek vagy királyok ismeretlen csillagot fedeznek fel, amely hívja, készteti, unszolja őket, hogy útrakeljenek. Utrakelnek a szegények bárány kával, sajtocskával, kisködmönnel, s még ami a szívben van, aztán a gazdagok aranynyal, tömjénnel, mirhával, mind mind igyekeznek a számukra idegen, járatlan környezetben és körülményekben oda ... nem palotába, nem bíborral takart királyi trónus elé, hanem oda, a betlehemi istállóba, a jászolhoz, hogy hódoljanak a Gyermeknek. A próféták által jövendölt csoda bekövetkezett. Ahogy János apostol jelentette: Az Ige testté lett (1:1-14). Mi pedig, akik arra áhítozunk, hogy végre is megnyugodjék szívünk, életünk, hogy annyi bajt és keservet váltson tél valami új kor, mi pedig szintén odazarándokolunk, hogy hitet tegyünk és bizonyosságot nyerjünk arról a mérhetetlen kegyelemről, mely Isten emberré léteiét adja hírül. Reá, erre a Kisdedre, erre az Istenfiúra bízhatunk mindent, hogy vezessen, gyógyítson, megbékéltessen, szeressen: kiengesztelje irántunk az Atyát, nemcsak megbocsátva bűneinket, hanem el is véve bűneink terhét mindörökre. Csak halljuk meg, s halljuk-e az égi szózatot, a mennyek megnyilatkozását e teremtett, Isten által mindig szeretett világ felé, hogy megértenénk, megértsük az összefüggéseket, a teremtésnek alapvető rendjét, amely azon nyugszik, hogy Istenünké legyen a dicsőség, ne más isteneké, ne bálványoké, ne aranyborjúké, ne kéjé, ne élvezethajhászásé: egyedül, csak egyedül Istené legyen a dicsőség. Neki hódolni, Neki szolgálni, az ő Nevében élni, őróla tanúságot tenni, a tálentumokkal Neki elszámolni, az elhívástól nem iszonyodni, viszszahőkölni, vagy attól éppen elfordulni, hanem a felénk nyújtott, drága mentő kezet megragadni, s menni Vele az ő nagyszerű életformáló elvei szerint a jövő és örökkévalóság felé ... ezzel kezdődik. Ekkor lesz békesség a Földön, ember és ember, nép és nép között; ekkor majd elsorvad az igazságtalanság, a másokon való hatalmaskodás, a kihasználás és kizsákmányolás, a gyengék eltiprása, néprészlegek és országhatárok elbitorlása és elbitangolása; amikor szent dolog lesz megint a házasság, a férj-feleség készséggel alapít családot, a gyermek áldássá válik újra, s új nemzedékek nőhetnek fel, kiki a maga integritásában és egyéniségében, s a népek sorában a magyar sem lesz mostoha többé. Mindez valahogy Betlehembe kezdődött volna, s ha a folyamat nem látszik előrehaladni, hanem inkább visszájárafordultnak tűnik, bizonyára nem hallgattuk jól és figyelmesen és odaadóan azt a szózatot ott, mely Betlehem mezején zengett. S nem mertük végigkísérni őt azon az úton, amely dicsőség mellett alázatot bizonyít, s gyengeség mellett erőt, s vereség ellenére győzelmet. A jászolra mintegy keresztet árnyékoltak az istálló gerendái, azt a keresztet, mely megváltja az emberiséget. Olyan Istenfiú, Isten a Betlehemben Született, Aki az életet, a teremtett életet igenli, Aki utánamegy az egy eltévedt bárány kának, Aki örül a kereső asszonnyal a megtalált garason, Aki a tékozló fiú megtérésén, a bűnös aszszonytól vett megkenetésén, a vámszedőkkel elköltött vacsorákon mutatja meg megváltói voltát, s Aki majd az érteden és megzavart Pilátus előtt királyként áll és dicsőségét töviskoronája elviselésében, kereszthalálában, s majd feltámadásában bizonyítja meg. Amit próféták, angyalok, pásztorok, királyok, apostolok, s hívek bizonnyal hirdettek, azt Máriához hasonlóan zárjuk szívünkbe mi is. Mert most van szükség a jóakaratú, s tegyük hozzá, a jóraigyekvő emberekre. Minden szózatnak, minden felhívásnak, minden hirdetésnek megvan a maga drámája azzal, hogy beleszól a helyzet valóságába. A romlásba, az elkorcsosulásba, az apátiába, a züllésbe, s az egymástól való elidegenedésbe. Márcsak rá se nézünk egymásra, elkerüljük a társalgás, az érintkezés alkalmait, mert mivel is tartanánk szóval egymást. De tudunk acsarkodni, s ha úgy adódik, a világot is lángba tudjuk borítani. Hát legyen ebből elég! Legyünk megnyílt fül, megnyílt értelem, megnyílt szív: jön, ittvan a csendes és szentséges éj, mindenfelé. S ittvan öt világrészen szétszórt, csonkahazában küzdő, elorzott területeken nyomorított, idegen földön kesergő magyarok felett is. Innen lépjünk reménnyel, bizalommal, Istennek dicsőséget mondón, embernek szeretet adón a jövő felé. Erre bátorít, efelé irányít az evangélium Lukács írása szerint (2:1-20): Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet: Üdvözítő született ma nektek, az Úr Krisztus ... Dicsőség a magasságban Istennek, és a Földön békesség, és az emberekhez jóakarat! bb IMÁDKOZZUNK! Az angyalok és a hivek seregével áldunk Téged, Istenünk, hogy egyszülött Fiadat Megváltóul adtad a világnak. Világosíts meg Szentlelkeddel, hogy Jézusban mi is megismerjük megváltó Urunkat, öröm és békesség töltse el szívünket Őáltala. Ámen.
