Erős Vár, 1996 (66. évfolyam, 1-5. szám)
1996-04-01 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 62. ÉVFOLYAM 1996. ÁPRILIS No. 2 (297). Vol. 62. Apr. 1996. USPS 178560 2. SZÁM Krisztus feltámada Krisztus feltámada Igazságunkra, Utat szerze mennyországra, Örök boldogságra. Mind e világ terhét Vállára vette, A hatalmas Atya Istent Értünk megkövette. De lám ezt nem érti A hálátlanság, Emberekre honnan szállott Ennyi nyomorúság. Azért nem fogadják Isten beszédét, Jóra intő szent Igéjét: Krisztust, idvességét. “Krisztus feltámada ” — Sokan kiáltjuk, De a bűnnek undokságát Mi meg nem utáljuk. Tudva, bűnben élünk, Semmit nem félünk, Azért a Krisztus halála Nem használ minekünk. Támadjunk fel testben Azért a bűnből, Melyért mi kirekesztettünk A nagy dicsőségből. Vegyük nagy jó kedvvel Krisztus jóvoltát, Atya Isten előtt való Kedves áldozatját. Dicsőség mennyégben Az Úr Istennek, Atya, Fiú, Szemléteknek, Mindörökké. Amen. Várad 1566 (Az erdélyi "Evangélikus Énekeskönyv”-ből.) — KRISZTUSKERESES Olvasd: Lukács 24:1-6 — Hogy irigylem azokat a kegyes asszonyokat, akik a hét első napját azzal szentelték meg, hogy már korán reggel kimentek az Űr sírjához, mert lelkűk szomjúhozta az Úrnak látását! Hogy irigylem azokat a kegyes asszonyokat, hogy ők hallották meg legelőször a világtörténet legboldogítóbb hírét, hogy az Úr feltámadott! Hogy irigylem azokat a kegyes asszonyokat, hogy ők lehettek a legelsők, akik hírül vihették a feltámadás szent örömét a többi tanítványnak és így ők voltak a keresztyénség legnagyobb igazságának első apostolai! Hogy irigylem azokat a kegyes asszonyokat, akik szemben állva az Űr angyalaival, először hallhatták a legvigasztalóbb igének hirdetését: Mit keresitek a holtak között az élőt, nincsen itt, feltámadott! Azért irigylem pedig őket, mert ők már rátaláltak Arra, Akit mi mindnyájan keresünk. Az ő útjuk is az volt, ami a miénk a bölcsőtől kezdve egészen a sírig: Krisztuskeresés. Boldogok ők, hogy nem a múlandó testben, hanem az örökélet dicsőséges köntösében, a maga isteni örökkévalóságában találták meg az Urat, a feltámadott Jézust! Mintha sírok közt járnánk, olyan ez a földi élet mindnyájunknak. Az egyik sírban el van temetve a megelégedésünk, a másikban a békességünk, a harmadikban a boldogító hitünk. Van sír, amelyben az alázatosság sorvad. Van amelyben eltemettük a türelmet. Van, amelyben elföldeltük a testvériséget. Van, amelyben hant alá raktuk az igazságot. Van, amely a szeretet és a jóság tetemét takarja. És amikor elégületlenség szállja meg a szívünket és nehéznek, keserűnek találjuk a földi életet, megkopogtatjuk ezeknek a síroknak a kőtábláit és várjuk, lessük az eltemetett kedves halottak feltámadását. Mert azokban a sírokban mindben a Krisztus van eltemetve. És az Úr angyalai ott ülnek a sírok felett és szólnak hozzánk, de nem vigasztalással, hanem fájó szemrehányással, lelkiismeretet korbácsoló vádaskodással: Mit keresitek a holtak között az élőt! Nincsen itt!. Mert ami a feltámadás első reggelén öröm volt azoknak a szent asszonyoknak, az ma szomorú szemrehányásként hangzik felénk. Keresed a Krisztust? Keresed a tulajdon szívedben? De hát nem látod-e, hogy a te szívedre rá van hengerítve a képmutatás hatalmas köve és amiatt nem tud belőle feltámadni az Úr? Mit keresed ilyen sírban a Krisztust? Hogy is pihenhetne az Úr olyan szívekben, amelyekben annyi gyarlóság és annyi indulat lakik, mint a mi szívünkben! És keresed tovább a szeretetben, keresed az irgalmasságban, keresed a fölsegítő részvétben. Keresed a panaszokat némító és könnyet törlő jótevésben. De amikor megnyitod a titkos gondolatok és be nem vallott indítások és rejtett célok gondosan elzárt sírjait, és elhengeríted a lélekről azt a kőlapot, amely belsejét elfedi a világ tekintetétől, akkor szembe találod magad az igazság angyalával, aki búsan, keserűen, vádolóan szól hozzád: Mit keresed a holtak között az élőt! Nincsen itt! De tovább keresed a Krisztust az írá
