Erős Vár, 1996 (66. évfolyam, 1-5. szám)
1996-10-01 / 5. szám
62. ÉVFOLYAM ERŐS® VÁR 5. oldal Tarisznyámból Az utas embernek, főleg ha élményekben dús az útja, jól kell figyelnie útjának részleteire, a találkozásokra, s az eseményekre, hogy kihagyások nélkül, mégis tömören számolhasson be “mindenről”. Ilyen, élményekben gazdag tíz napot tölthettem el leginkább Budapesten a Magyarországi Evangélikus Egyház vendégeként, mint az északamerikai magyar evangélikusok képviselője a június 24—28 között megtartott finn—észt—inkeri—magyar ev. lelkészek konferenciája alkalmából. A finn-ugor ev. lelkészek konferenciájának évtizedekre visszamenő története van. Most a hetedik konferenciára került a sor azzal a kiegészüléssel, hogy megjelenhettek azon inkeri lelkészek és magyar vonatkozásban határontúli ev. lelkészek is, Erdélyből nagyobb delegáció Mózes Árpád püspök vezetésével, Nyugateurópából Gémes István, a Külföldön (Európában) Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége elnöklelkésze, s Északamerikából, amint fentebb jeleztem. “Inkeri” néven ismeretes a Szentpétervár környékén élő finn népcsoport és “Ingria” a neve annak a területnek, amelyen ez a népcsoport él. Szépszámú volt a finnek és az észtek képviselete püspöki illetve érseki vezetéssel, s jelentős a magyar lelkészek résztvétele, D. dr. Harmati Béla és D. Szebik Imre püspökpkkel az élükön. Ezeknek a lelkészi konferenciáknak az alaphangját mindenkor az összetartozás, a közös sors és a közös hit kérdései határozzák meg. Az idei konferenciának a szabadság fogalma volt a témája, melyet az előadók a teológiai értelmezés keretében nemzetük, egyházuk szemszögéből, s az elmúlt ötven esztendő tapasztalatai szerint is taglaltak. A hozzászólások, beszámolók is a témára vonatkoztak, melyekbe besorolt az Erdélybe, a Nyugateurópába, és az Északamerikába szakadt magyar evangélikusság sorsának az ismertetése is. Az előadásokat ki-ki a maga nyelvén kapott nyomtatásból követhette, s az Istentiszteletek, áhítatok, eszmecserék az egyenes tolmácsolások ellenére is könnyedén és zavartalanul folytak le. A gimnázium étkezőjében az egyik ebéd alkalmával dr. Reuss András teol. rektorral két teológus csikágói ösztöndíjas évéről is tárgyalhattunk, együtt a jelöltekkel. A konferencia “társadalmi” eseményei közé tartozott a fogadás a budapesti finn követség modern, északi stílusú háza teraszán, a városnézés (a finnekhez csatlakozva idéztem fel gyönyörű szülővárosom emlékeit, nem kellett finnül értenem ahhoz, hogy tudjam merre is visz az autóbusz), a Nemzeti Múzeumban tett látogatás (Szentkorona!), a zárókoncert a Deáktéri Ev. Gimnázium dísztermében, s a búcsúvacsora a Rózsák terén lévő ev. kollégium étkezőjében. Megérkezésem és elutazásom között, a konferenciától eltekintve, jóformán “minden percet” kitöltöttek számomra, hogy az ev. egyházzal személyes tapasztalások útján is közvetlenebb legyen a kapcsolat. így kerültem el Békéscsabára, s Budapest közelében Piliscsabára is. Budapesten sajnos — new-yorki vihar folytán elmulasztott csatlakozás miatt — nem vehettem részt az ev. teológia záróünnepélyén, de huszonnégy órával később a Fasori Ev. Gimnázium alma-máterem záróünnepélyén már igen (dr. Vajda Ferenc igazgatóval ismerkedtem meg). Istentiszteleten voltam Budavárban, Deáktéren (lelkészavatás alkalmával), Fasorban. Békéscsabán lelkészi munkaközösségi ülést látogathattam meg (úrvacsorái Istentisztelet a hatalmas kistemplomban); oda dr. Harmati Béla püspök vitt magával (visszafelé kései ebédre Kecskemét határában őt és Táborszky László esperest tárkonyos bableves csalogatta az egyik étterembe; magam a csülkös bablevest választottam). Piliscsabán a Fébé Diakonissza Egyesület szeretetszolgálatával és evangélizációs programjával, Hűvösvölgyben a közegyházi szeretetmunkával ismerkedhettem meg(dr. Gadó Pál otthonvezető, Túrmezei Erzsébet főnökasszony és Madocsai Miklós lelkész, ill. Csizmadia Sándor igazgatólelkész fogadott kedvesen). Budapesten a Déli Egyházkerületnél (dr. Harmati Béla; beszélgetés a nyugatclevelandi lelkészség ügyéről), az Északi Egyházkerületnél (D. Szebik Imre és felesége otthonában is), és országos egyházi intézményekben: a főtitkárságnál (Szemerei Zoltán főosztályvezető), a sajtóosztály és könyvkereskedésnél (Tóth-Szőllős Mihály lelkész, “Evangélikus Élet” főszerkesztő), a deák-téri ev. múzeum és “Huszár Gál” könyvüzletnél, a “Lelkipásztor” szakfolyóiratnál (dr. Hafenscher Károly c. egy tanár, főszerkesztő, egykori osztálytársam kalauzolásával és felesége meg az ő vendéglátásával) tájékozódhattam az egyház szétágazó szolgálatáról, a kapcsolatos problémákról és örömökről, eredményekről egyaránt. “Összeszaladtam” dr. Frenkl Róbert országos felügyelővel is, s megtekintettem a kőbányai ev. egyháznál, ahol Fabiny Tamás, egykori csikágói ösztöndíjas a lelkész, az 1100 éves évfordulóra létesült kiállítást, ennek megnyitó ünnepé-Emlékezzünk! Emlékezünk: a honalapítás 1100. évfordulójára a magyar iskolai oktatás 1000. évfordulójára a reformáció 479. évfordulójára Luther Márton halálának 450. évfordulójára “1849. október 6” 147. évfordulójára az 1956-os szabadságharc 40. évfordulójára Emlékezünk ősökre, a nemzet napszámosaira, hithősökre, harcok hőseire, gyászokra és diadalmakra is. A hazáért való küzdelmekért, életek áldozatáért legyen Istené az áldás, legyen miénk az áldott emlékezés és az emlékezésben a jövőért való reménység! ___________________________ lye kapcsán. A fasori templomban köszönthettem az éppen akkor ülésező zsinat tagjait (Kiss Miklós lelkésszel régi clevelandi kapcsolatokat újítottunk fel; ő rendszeresen ír az “Erős Vár”-ba), akik üléssorozatukon az egyházi területrendezés kérdéseivel tusakodtak. Ráadásul egy rövid órát két AMEK-tag (a másik dr. Pósfay György ny. lelkész Svájcból) tölthetett meghitt beszélgetésben dr. Harmati Béla társaságában. A már fentebb említett kultúrális eseményhez járult a nagyszerűen restaurált operaházban Puccini: Bohémélet c. operája, s a fasori templomban a San-franciscoi Dalnok Fiúk (Singing Boys of San Francisco) énekkari hangversenye, melynek befejező számaként mindenki meglepetésére a “Kis kacsa fürdik fekete tóban” c. dalt énekelték, magyarul. Mindeközben éppencsakhogy jutott alkalom családi és baráti látogatásokra, mindegyikre sietősen; csak perceknek tűntek ezek a bensőséges együttlétek. Sok emlék éledt fel azzal, hogy gépkocsiztatásokon túl utazhattam villamoson, nagy- és kismetrón, autóbuszon, mellyel Budapest majd annyira ismertté vált, mint “régesrégen”, amikor még diákhetijeggyel hasz-
