Erős Vár, 1996 (66. évfolyam, 1-5. szám)

1996-10-01 / 5. szám

62. ÉVFOLYAM ERŐS® VÁR 3. oldal VISSZATEKINTÉS KILENCVEN EVRE Az 1905. október 9-én kelt első hivatalos jegyzőkönyv tanúskodik clevelandi magyar evangélikus egyházi szervezésről. A törvé­nyes bejegyzésről szóló alapítólevél pedig 1906. április 23-i keltezésű, mely azt jelenti, hogy az Első Magyar Evangélikus Egyház ettől az időtől fogva élő, bizonyos keretek között meghatárolt jogi személynek szá­mít. A gyülekezet első ténykedései közé tar­tozott, hogy lelkipásztort hívott meg egy­házi élete vezetésére Nt. Rúzsa István személyében. Majd temp­lom- és iskolaépületet vá­sárolt 8250 dollárért a Rawlings Avenuen. Meg­alakította a gyülekezeti szolgálat egyik szerve­zetét, az Oltáregyletet. 1909-ben felszentelte el­ső harangját, melyet Kos­suth harangnak nevez­tek el. A harang hirdette a gyülekezet népének a háláját és buzgóságát, amint az ideván­doroltak közötti küldetésére vállalkozott. 1913-ban már árvaházat is felszenteltek; ez egész Amerika földjén, mint intézmény, először nyújtott oltalmat és menedéket a magyar bevándorlók árváinak. Hasonló indíttatásból jött létre az egymás terhét való hordozás szolgálataként a Luther Márton Segélyegylet. Mindez olyan gyűlö­let közepette, amely az I. világháborúba sodorta az emberiséget. Ezek voltak a világtörténelem sötét évei. A bevándorlók pedig egy szívvel két hazáért aggódtak. Nem csoda, hogy amikor elült a vihar és a békeasztalhoz ültek a világ vezetői, ennek a gyülekezetnek a szíve is hálára dobbant és felavatta újabb harangját, s azt Béke­harangnak nevezte el. A Kossuth-harang és a Béke-harang ma is hívogat templo­munk tornyából: az élőket hálaadásra, az utolsó földi útra indulók kísérőit pedig Isten iránti félelemre és alázatra. A század második évtizede is megpró­báltatásokat hordozott, de mégis a gyüle­kezet fejlődésére vezetett. Ekkor történt, hogy Magyarország feldarabolása követ­keztében az eperjesi Ev. Teológiának me­nekülnie kellett. A megcsonkított ország és megszegényedett magyarhoni Evangélikus Egyházunk kénytelen lett volna a Buda­pestre menekült intézet kapuit egy egész évre becsukni. Ebből a helyzetből mentette meg az Első Evangélikus Egyház népének a nagylelkűsége, amikor 300,000-koronás ajándékával sietett a hazai ev. egyház megsegítésére, fedezve az intézet egyesz­­tendei fenntartásának a költségét. 1923-ban Nt. Rúzsa László követte test­vérbátyját, mint a gyülekezet új lelkipász­tora. A fejlődés útján való haladást új gyülekezeti szervezetek alakítása jelezte, mint pl. az Ev. Ifjúsági Kör létre­hívása. A húszéves jubi­leum alkalmából a lel­kész boldogan számolt be a fejlődés titkáról, a hívek “egyesített szerete­­téről és hűségéről”. Ad­digra már 806 kereszte­lés és 281 esketés került anyakönyvezésre. Mint bátyját, Rúzsa Lászlót is nagyobb tervek foglalkoztatták, amikor az egész amerikai magyar evangé­­likusságot Luther Szövetség néven próbál­ta egyesíteni. Sajnos betegsége folytán szép álmai nem valósulhattak meg. A nagy depresszió tehetetlenségében, amint a nemzeti csüggedés és reménytelen­ség közepette biztatóbb hajnalok pirkad­tak, új hangot ütött meg a gyülekezet új lelkipász­tora, Nt. Leffler Andor. Először is Isten Igéjét hozta a szívek közelsé­gébe azzal, hogy a Bib­liából a hívekkel lemá­soltatta az Űjtestámen­­tumot. Megszervezte a Fiatalasszonyok Körét Lutheran Ladies League néven. 1936-ban a Vasárnapi Iskola működése lett intenzí­vebb. Az aktív, felnőtt egyháztagok száma 700 fölé emelkedett. Már előrevetette árnyékát a II. világhá­ború, amikor a gyülekezet megépítette új templomát a Buckeye Road és az East Boulevard sarkán. Az új körülményekben való szolgálatra bénítóan hatott, hogy ifjúságából hatvanhatan vonultak be ka­tonai szolgálatra, akik közül tizenhármán életüket áldozták a nemzet oltárán. Az egyház népe megtanult imádkozni, de egyéb kötelességeiről sem feledkezett meg. Már 1949. május 2-án, kifizetvén az épít­kezési kölcsönöket, elégethették az adós­ságlevelet. A gyülekezet életéhez tartozott az is, hogy 1941-ben színhelye volt az Amerikai Magyar Evangélikus Konferen­cia megalakulásának, akkor majd másfél­tucatnyi lelkészt és tucatnyi gyülekezetei fogva egybe. Miután a béke, mint fáradt galamb 1945-ben a mi templomunk tornyán is megpihent, az egyháztagság fejlődése is nyilvánvalóvá lett azzal, hogy az úrvacso­­rázók száma elérte a 800-at. Erőssége pedig abban mutatkozott meg, hogy vál­lalta a világháború magyar hontalanjainak a megsegítését és bevándoroltatását a “Dis­placed Persons Act” keretében. Ez a test­vérsegítés otthont, munkát, szabadságot jelentett a hazájukat vesztett testvéreknek. 1951. január 14-én közgyűlés határozta el közművelődési helyiségek építését, amit aztán nem egészen négy éven belül meg is valósítottak. 1954. november 21-én avat­ták fel az új épületet a nagy magyar próféták egyik legkiválóbbjára emlékezte­tőén, Kossuth Hall néven. Az építést a gyülekezet második lelkészének a fia, Rú­zsa Ferenc (Francis) vezette, aki városunk­nak neves és nagyrabecsült építészmérnö­ke volt. 1955-ben iktatták be új lelkészként Nt. Brachna Gábort. A beiktatás és a gyüleke­zet 50 éves jubileuma együttes, a békés jövő felé indító, ígéretes ünneppé vált. De alig telt el újabb esztendő, a kétfelé osztott Európá­ban a magyar szabadság­­harc vérbefojtása jelen­tett népünkre további tra­gédiát, tízezrek halálát, kétszázezer ember mene­külését. Gyülekezetünk áldott alkalomnak tekin­tette, hogy a keresztyén szeretetet és a magyarsághoz való ragaszkodás jegyében segíthetett a menekülteken, mintegy 150 családon. Az Oltáregylet megünnepelhette szolgálata 50 éves jubileumát. A hatvanas évek egyházi és amerikai vonatkozásban nagyon mozgalmasak vol­tak. Az 55. évfordulón elégettük a Kossuth

Next

/
Oldalképek
Tartalom