Erős Vár, 1996 (66. évfolyam, 1-5. szám)

1996-08-01 / 4. szám

62. ÉVFOLYAM ERŐS ©VÁR 5. oldal Hangsúlyok a Magyarországi Evangélikus Egyház iskolapolitikájában Közel hét évvel azután, hogy ismét működik evangélikus közoktatásügyi intézmény Magyar­­országon, igen jó érzés — némi szerénytelen­séggel — evangélikus iskolákban tanító peda­gógusok konferenciáján egyház és közoktatás kapcsolatrendszerérői beszélni. Ahogy ez a történelemben lenni szokottt, attól kezdve, hogy bekövetkezett az az ese­mény, amiben évtizedeken keresztül remény­kedtünk, de igazán nem mertünk hinni — újra­indult 1989. szeptember 1-én a Budapesti Evan­gélikus Gimnázium —, felgyorsultak az esemé­nyek. Pontosabban ekkor nyitotta meg a mű­velődési miniszter ebben a teremben (a Fasori Gimnázium dísztermében — Szerk.) az új tanévet, azt a tanévet, amelyben már az evangé­likus gimnázium is újfent hozzájárult a közokta­táshoz. Ezt követően néhány év alatt a két világháború között működő evangélikus gim­náziumok többsége ismét megnyitotta kapuit. Ezzel máris elképzeléseink első lényeges pont­jához érkeztünk. Tudatosan a középfokú isko­lát állítottuk a helyreállító, fejlesztő program élére. Rögtön tegyük hozzá, hogy a 10—18 éves korosztályban gondolkodva. Ezzel nem köte­leztük el magunkat az iskolaszerkezet vitájában — ha talán a többség valóban a nyolcosztályos gimnáziumhoz vonzódik is, nem feltétlenül nosztalgiából —, amit az is mutat, hogy mind­egyik variációra: 8+4, 6+6, 4+8 van példa iskoláink viszonylagos kis száma ellenére. A hangsúly a korosztályon van. Ezen belül is, talán mondható, hogy a nagyobb hangsúlya 10—14 éveseken. A szekuláris trend, a gyorsult serdülés révén még nagyobb figyelmet érdemel ez a korosztály. - De ismeretes, hogy a híres, sikeres tudományos, vagy közéleti pályát befutott, korábbi fasori diákok is visszeemlékezéseikben túlnyomó több­ségben azokat a tanáraikat említették meg, mint akik nagy hatással voltak életükre, gon­dolkozásuk alakulására, akik 10—14 éves ko­ruk között tanították őket. Torontói Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház 1996. szeptember 29-én, vasárnap az istentiszteleti szolgálatot délután 4 órai kezdettel Ft. D. Dr. Harmati Béla a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöklő püspöke végzi. * * * Valamennyi hittestvérünket és gyülekezetünk barátait szeretettel hívjuk és várjuk a Bond Street 116. sz. alatti evangélikus templomba. ----------------——---------------­De álláspontunk az iskolaszerkezet vitájában egyben nyitottságukat is jelzi. Nem kívánunk mi dönteni, bizonyos modellt erőltetni, úgy vélve, hogy rendelkezünk a bölcsek kövével. Ebben a vonatkozásban is gyerek-, ill. család­centrikus a gondolkodásunk, ami a kínálat gazdagságát kell jelentse. Az újraindítás nehézségei ellenére nem mond­tunk és nem mondhatunk le a minőségről. Számomra — ezt mindig hangsúlyoztam és hangsúlyozni fogom — ez az elsőszámú priori­tás; ha azt kérdezik tőlem, mitől egyházi az egyházi iskola, mindig ez az első válaszom. Nem az egyetlen, de első. Az egyházi iskola minőségi iskola kell legyen. Az egyház számára nem kötelező immár az iskolafenntartó szerep. De ha vállalja, minőséget kell nyújtson. Nem öröm, de elbírjuk — hiszen ahol emberek dolgoznak, ott hibák is akadnak —, ha fejünkre olvasnak igazságtalan döntéseket fegyelmezet­lenségek kapcsán, pedagógusok érdesebb stílu­sát, netán nem elég feszes gazdálkodást; amit nem bír el, az a képzés minőségi deficitje. Sokan érthetően a missziót várják az iskolától, mint egyházi intézménytől. Magam úgy vélem a missziót is elsősorban a minőségi képzés hordozza az iskolákban. Ezt tapasztalva figyel­nek fel az egyháztól távolabb élő családok is arra, hogy mégiscsak nagy erő lehet az Istenhez tartozás, ha ilyen teljesítményre sarkall. Az egyházi iskolákban természetes spirituális alkalmak hatékonyságát is elsősorban a minő­ségi oktatás, ennek révén az iskolák, a pedagó­gusok hitelessége készíti elő. Ebben a folyamat­ban természetesen meghatározó a közvetlen kapcsolat tanárok és diákok között. Az egyház­ban minden a hit és a szeretet, a misszió és a diakónia jegyében, érdekében történik. Ehhez képest vallom az iskolában a misszió és a diakónia közvetett prioritását, a minőség ab­szolút prioritása mögött. Ez azt is jelenti, hogy örülünk, ha hivő tanárnők, tanárok személyes példájukkal, diákokkal közvetlen kontaktus­ban segítik őket az Istenkeresésben. De ez nem előírás, nem általános igény szemben a minősé­gi munkával, amit minden, iskoláinkban tanító pedagógustól elvárunk. A minőségi igénynek még említhető két vonatkozása, részlete. Az egyik annak támoga­tása, hogy iskoláink az általánosan magas átlag­­színvonalához képest is rendelkezzenek az ok­tatás valamely területén sajátos értékekkel. Például legyen erős az egyik iskola a matemati­kai, a másik a természettudományos vagy a nyelvi képzésben, irodalomban, netán művé­szi ágakban. Ez is hozzá tartozik ahhoz a gondolathoz, hogy az egyházi iskolák többle­tet, gazdagodást nyújtsanak az iskolarendszer­ben általában, illetve egy-egy településen saját színeikkel. Lényeges elem a felsőoktatási intézmények­be készülők törekvésének a segítsége. Ha nem is ítélhető meg az iskola munkája csupán abból, hogy milyen arányban kerültek tanulói az egyetemekre, főiskolákra, ez lényeges mutató az értékelésben. Egymást kiegészítő, erősítő prioritások, hogy elsősorban az evangélikus családok gyermekei számára tartjuk fenn iskoláinkat, de hagyomá­nyaink és jelenünk egyaránt az ökumenizmust is erősítik. Ebben az összefüggésben ez azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk más egyházak, felekezethez tartozók számára is. E konferencia funkciói között igen lényeges a szakmai tevékenység erősítése előadások ré­vén is, de különösen a különböző iskolákban rokontantárgyakat oktatók konzultációi révén. Szeretnénk, ha a jövőben többet tudnánk egymásról: az indulás évei után a rendszeres tevékenységre — amely magában foglalja a szakmai megerősödést, az ellenőrzést, a közös alkalmakat — kerülne a hangsúly. Nem akarunk a NAT mellé valamiféle egyházi NAT-ot, to­vábbi kötöttségeket, ellenkezőleg azt szeret­nénk, ha a pedagógusokat valóban a legjobb értelemben élnének az oktatás szabadságában rejlő lehetőségekkel. Ez nem zárja ki, hogy az iskolák, a pedagógusok ismerjék és alkalmaz­zák egymás értékes elképzeléseit. Egyházi iskolatörvényünk és gondoskodá­sunk egyaránt közeláll a közoktatási törvény­hez. Támogatni kívánunk, ezt eddig is tapasz­talhatták, minden jó ügyet, a nyíregyházi vers­mondó versenytől a bonyhádi kulturális napo­kon keresztül a soproni programokig, értve ezen természetesen az oktatásban megjelenő törekvéseket is. Nem korlátozni, bíztatni sze­retnénk arra, hogy éljenek a törvényadta lehe­tőségekkel. Iskolapolitikánkban a középfokú oktatás prioritása mellett helye van főként az óvodák­nak, de esetenként az általános iskoláknak is. Ezen oktatási intézményeknél a gyülekezet az iskolafenntartó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az országos egyház, az oktatási-nevelési bizottság ne adna szakmai támogatást és külö­nösen az intézmények indításakor anyagi segít­séget is. Óvodára számos helyen van igény. Általános iskolára olyan megfelelő létszámú evangélikus­­sággal rendelkező településeken, ahol 3—18 éves korig kívánják kiépíteni az evangélikus iskolarendszert. így Győrött, Orosházán, Sop­ronban. Igen lényeges az iskolarendszerben a kollé­giumok szerepe. Ha nem is értettünk egyet azokkal, akik szerint elsősorban nem is közép­iskolát, hanem kollégiumokat kellene létesíteni, ez nem jelenti azt, hogy ne tulajdonítsunk megkülönböztetett jelentőséget a kollégiumok­nak. Tartozunk is az egyház népének azzal, hogy azon települések — ilyen természetesen a többség — evangélikus fiataljai számára is elérhetővé tesszük a gimnáziumokat, ahol nem működik iskolánk. Oktatást és nevelést nem szerencsés szétválasztani. Ezért is fontos, hogy az önálló intézményekként működő kollégiu­mok is egységet jelentsenek, együttműködjenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom