Erős Vár, 1996 (66. évfolyam, 1-5. szám)
1996-02-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 62. ÉVFOLYAM 1996. FEBRUÁR 1. SZÁM FESZÜLTSÉGBEN Február a vízkereszti időből a böjtibe való átmenettel rendszerint feszültséget jelent, amint az egyházi rend szerint a hit útját járjuk. A vízkereszti idő ott a megdicsőülés hegyén fejeződik be, amint a három tanítvány egy pillanatra — mintegy megvakulva eddig még nem tapasztalt fények ragyogásától — megláthatja Jézus Krisztus dicsőségét. A jelenet megszűntével, holott János, Péter, s Jakab inkább szeretne azon a hegyen, mindentől tisztes eltávolodásban tovább élni, Jézus arra noszogatja őket, hogy menjenek a völgybe, a városba, a szolgálat helyére, ahol Ő a keresztfán való áldozattal teljesiti be küldetését: az emberiség megváltását a bűntől, a haláltól, s az ördögtől. Az Urukat követő, hivő tanítványok útja sem lehet más, alkalmilag még csak képletesen sem. Pál így ír: “Szánjátok oda testeteket élő, szent, és Istennek tetsző kedves áldozatul. Ez legyen a ti okos istentiszteletetek ” (Róma 12:1). Ha az ember valami nagyot, maradandót akar cselekedni, avagy akár szívesörömest kíván valamit tenni, akkor szükséges hozzá, hogy önmagát a maga elé kitűzött célra beállítsa, figyelmét arra összpontosítsa. Ez áll egyszerű munkavégzés esetére is. Csak akkor lehet eredményes, csak ekkor képes gyümölcseit is élvezni munkálkodásának. A mi igénknek is ez a központi gondolata. Oda van sűrítve az első szóba, a többi pedig ennek természetes kimenetele. Hiszen a keresztyén ember általában véve tudja (?), hogy mi neki a helyzete ebben a világban, mi a viszonya Istenhez, emberekhez. Tudja (?) esetleg azt is, vagy legalábbis tudatalattiságban tartja számon, hogy mik a kötelességei, feladatai, a teendői ebben az életben, akár családot, akár egyházat, akár társadalmat veszünk figyelembe. Az apostol is feltételezi a tudást, de az ihletett üzenetből azonnal kitűnik, hogy a “tudása” a dolgoknak nem elégséges. Amikor azonban az ige “odaszánásra”, önmagunknak Isten ügye mellé való eltökélésre ösztönöz, akkor mindig arra is gondolnunk kell, hogy ehhez a körülmények máris megvannak. Nem kell előtanulmányokat végezni, környezetünkben a kedvező feltételeket keresni vagy megteremteni, kiválasztani az alkalmas időt. Mindez elkészíttetett számunkra a Jézus Krisztus által. Ő vitt bele kereszthalálos áldozatával az isteni üdvösséges közösségbe. Ő mutatja a Lélek által a keresztyén ember útját, amelyen Ő jár legelői. Benne a kegyelem és jóság részesei vagyunk, s Isten szánt-szándékkal nem látja meg, mert megbocsátotta már, bűneinket. Akik Krisztusban vannak... S mi Krisztusban vagyunk, ezért számunkra minden lehetséges. Ha szükséges tehát az odaszánáshoz a lelkiállapot, ez már többet nem lehet hiány; nem Krisztus eljövetele, az ember megváltatása, a Keresztségben való elhivatása, s a mennyei szövetségben az Úrvacsora által újra meg újra való megerősíttetése óta. Ennek a lelkiállapotnak az állandósulásához vezet az ige és hirdetése, és a gyakorta való imádság. A kísértésekkel küzdő embernek ilyen élményeken keresztük kell önmagán minduntalan győzedelmeskednie. Ha nem úgy mennek a dolgok, amint szeretnénk, annak az az oka bizonyára, hogy odaszánásunk még nem teljes, még mindig gátlásaink vannak, vagy fenntartással élünk, hitünk bátortalan. Ezért hív, bíztat ez az ige: “Szánjátok oda testeteket”, azaz teljes mindeneteket. Elhatározásra van szükség. Igaz, ez áldozat. Mert mindezért erről vagy arról, s mi mindenről le kell mondani, az eddigiek fölé és nem a más egyebek mellé kell helyezni Isten dolgait. Értékváltoztatásra van szükség. Csak ekkor tölthetjük be a hívást az odaszánásra. Ott a hegyen a tanítványok azt mondták: “Jó nekünk itt!” De Jézus elindult velük és értük, értünk a völgybe. Ez a böjt kezdete, melynek útja előbb a keresztfához, s aztán az üres sírhoz visz. Feszültség az ilyesmi a javából. A böjtben tehát előbb az odafigyelés, majd az odaszánás fegyelmét kell elsajátítanunk. Gyakorolni kell azt, hogy tanítványok vagyunk, folyamatosan, túl a böjtön, éveink minden napján. Ez a fegyelem pedig nem más, mint bűnbánat, lemondás, imádság, és szeretetgyakorlás. Ezek megkívánják a magunktól való elfordulást, a középpontból való kilépést, a Jézus meglátását nemcsak dicsőségben, hanem kínszenvedésében és megváltó halálában is. Ha így nézzük, ha így látjuk, s ha így is értjük, az az odaszánás sem lesz olyan nehéz, sőt... levezetődik az emberi feszültség februáron túl is. —BB. Mikor jön el a vég? Az Úr Jézus mennybemenetelekor figyelmeztette kíváncsi tanítványait, hogy nem az ő dolguk számítgatni, mikor is jön Ő vissza ítéletre örök dicsőségben. Ezt az intést figyelmen kívül hagyta a Jehova Tanúi nevű szekta, s múltszázadbeli alakulása óta megállapította, de többször revideálta a világvége, az armageddoni pusztulás dátumát. Legújabban azonban a szekta feladta álláspontját, s illetékesek csak annyit jelentettek ki, hogy “végidőkben élünk”, de ennek tartamát nem rögzítették, ami a szekta hívei között ugyancsak csalódást okozott.
