Erős Vár, 1993 (63. évfolyam, 1-6. szám)
1993-10-01 / 5. szám
2. oldal ERŐS VÁR ben őrlődnek fel sokszor Isten kicsiny vagy nagy szolgái, hogy állandó feszültségben élnek, s még az erős hit sem tudja újjáteremteni az elhasznált testet, amelyről maga a Megváltó mondotta, hogy a lélek ugyan kész, de a test erőtelen (Máté 26:41). Bár a szolga elismerést nyer hűségéért, életét Isten számonkéri azoktól, akiket szolgálni, akikhez szolgálni őt elküldötte, s azoknak kell felelni közönyükért, ellenkezéseikért, és mindazokért, amiben munkáját nehezítették. Persze, mindenki tudna védekezni az ilyen vádak ellen és a hibát a hitvalló vagy nemzethű ember rovására írni. De amint az apostol mondja: “Rám nézve pedig csekély dolog az, hogy ti tőletek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól” (1 Korinthus 4:3). Mert ha nem így lenne, akkor igaza lenne az aradi vértanúkat kivégző, az 56-os szabadságharcosokat kiirtó államhatalomnak és a reformáció híveit üldöző királyoknak, s mindenkinek, aki saját bűnösségét azzal igazolja, hogy a többiek hibáira mutat rá. De emberi, egyéni gyengeségek nem semmisítik meg a szolgálat értékét. Vagyis tudjuk azt, amit az írás mond, hogy a nekünk adott munkakörben megbizonyított hűségen alapul az. Azt kérdezheti ezek után a jutalom gondolatához szokott ember: Mindezért mi jutalmunk lészen? Azonban Jézus világosan így tanított: “Ha mindazt megtettétek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, amivel tartoztunk” (Lukács 17:10.). Ezért nem vár a keresztyén ember köszönetét szolgálatáért, és ezért nem fizetheti meg a hivő lelkipásztorának, az utód a vértanúnak, a megváltott a Megváltónak a munkáját elismeréssel, hanem csak megtéréssel, példájuk követésével, s Isten előtt való meghajlással. Ezért nem hálálhatjuk meg hősi halottaink áldozatát, önfeláldozását koszorúk letételével, hanem csak az ő mintájukat követő áldozatkészséggel. Ebben a példaadásban van mindenki feladata. Ebben kell járnia haláláig. A katona, aki elesett a csatában, az apa és anya, aki felőrlődött a mindennapi munkában, a munkás, aki verejtékes becsülettel végezte el dolgát, a hitvalló vagy hazafi, aki szavát felemelte, mind hűsége szerint, nem pedig munkájának földi kiértékelése szerint nyeri el majd az elismerést. Pál apostol így ír: “Mindenki Istentől kapja meg a dicséretet” (1 Korinthus 4:5). Jézus meg ezt mondta egyik példázatában: “Jól van, jó és hű szolgám; hű voltál a kevesen, ezután sokat bízok rád, menj be a te Uradnak örömébe” (Máté 25.!). Mindez arra mutat, hogy pályánk, feladatunk nem ér véget, hanem az elvégzett munka után Isten még többet ad majd nekünk, az Ő megítélése Telefonbeszélgetések, levélváltások, s faxüzenetek után már türelmetlenül vártuk és augusztus végén szeretettel fogadtuk és köszöntöttük T. Szántó Ildikó szigorló evangélikus teológust, aki az egykor zalamegyei, most horvátországi Légrádból került Amerikába, hogy a chicagói “Lutheran School of Theology” intézetben az 1993/94-es tanévben folytasson tanulmányokat. Ildikónak, aki okleveles angol és néprajzismereti tanárnő, ezt a tanul- T. Szántó Ddiko mányi lehetőséget az említett intézetben a “Fuchs Frigyes és Irén Alapítványiból származó ösztöndíj biztosítja, amit számára az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia közvetített Genien (Nt. dr. Pósfay György) és Clevelandon (Nt. Bernhardt Béla) keresztül, s ennek intézésébe még a bécsi magyar ev. lelkészség (Nt. mag. Szépfalusi István) is besegített. A légrádi ev. gyülekezet az egyetlen magyarnyelvű gyülekezete a Horvátországi Evangélikus Egyháznak, melynek Nt. dr. Deutsch Vlado esperes a vezetője. A légrádi gyülekezetben a szolgálatot Ildikó édesapja, Nt. Szántó Imre végzi; Ildikó itt kántorként működött. A kislétszámú gyülekezet eredete a törökidőkre nyúlik vissza. Gr. Zrínyi Miklós evangélikus vallású felesége kívánságára telepítettek Szigetvár környékéről végvári szolgálatra kizárólag evangélikus vitézeket a Mura vidékére. A légrádiak ezeknek a vitézeknek a leszármazottai. Chicagói tanulmányi évéhez Isten gazdag áldását és vigyázó szeretetét kívánjuk Ildikónak azzal a reménységgel is, hogy szerint. Ezért nem ülhet a keresztyén ember a maga babérain, mert Isten teljes erőbevetést követel meg tőle, és tehetségéhez, tálentumaihoz képest szabja meg feladatait. Ezek pedig időhöz kötöttek, kortársaihoz, környezetéhez. Emlékük csak addig él, amíg azok élnek, akiknek szolgáltak. Ebben az a gyönyörű, hogy ezzel lesznek valamennyien eggyé Isten előtt, Aki kiszabja az ember útját és idejét, mint az Ő örökkévalóságának egy részét, hogy a végén oda vezesse be azt, aki hűségesnek bizonyult a maga munkájában. Kemény Péter: “Negyedórák Isten előtt” A légrádi magyar evangélikus gyülekezet temploma. (LD-fotó) itteni magyar és magyar evangélikus közösségünkben alkalmunk lesz őt több helyen is személyesen megismernünk. * * * Szántó Ildikó előtt az 1992/93-as tanévben hasonló ösztöndíjjal T. Jakab Béla ev. teológus volt közöttünk. Béla júniusban tért haza Nagyváradra. Augusztus 21- én tartotta esküvőjét Hochhäuser Edinával. S azóta már utolsó tanulmányi évét járja a kolozsvári Egyetemifokú Közös Protestáns Teológián. A házasságotszerző Isten áldja meg gazdagon Béla és Edina frigyét, tartsa meg az új párt hosszú életre boldogságban, Bélának pedig adja a Lélek erejét tanulmányainak eredményes befejezéséhez! —/ —a ISTEN HOZTA!
