Erős Vár, 1993 (63. évfolyam, 1-6. szám)
1993-08-01 / 4. szám
2. oldal ERŐS® VÁR ra igaz, hogy szószerint közlöm olvasóimmal: Segíts, Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltűntek a hívek az emberek fiai közül. Hamisságot szól az egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak. Vágja ki az Úr mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, amely nagyokat mond. Akik ezt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak; ki lehetne úr felettünk? A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek, azt mondja az Úr; biztonságba helyezem azt, aki arra vágyik... Köröskörül járnak a gonoszok, mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai közt. Ha valaki elolvassa ezt, világossá lesz előtte, hogy a hitéért mindent vállaló pásztor egyre fogyó hívei élére állt és az úton igyekezett vezetni őket. Néhány héttel disszidálásom előtt hallottam utoljára prédikációját a Deáktéren. Textusát (lKorinthus 3:10) soha nem fogom elfelejteni: “Az Istennek nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá.” Prédikációját, mely a hódítók bírálata és a szent feladat körvonalazása volt, semmiképpen nem lehetett félreérteni. így kezdődött el az egyház önvédelme a mindent vállaló pásztor valóban “bölcs” és meghátrálást nem ismerő lelki erősítésével. Akkor vált valóban hevessé tiltakozása és ÚJ PÜSPÖK KANADÁBAN Az “Evangelical Lutheran Church In Canada” egyház életére a nemrégen tartott országos közgyűlésen Sartison Telmort, a Saskatchewan Egyházkerület püspökét választották meg. Elődje, Sjoberg Donald elnöklő püspök, aki 1985-től volt hivatalban, az idei közgyűlésre esedékes püspökválasztáson nem kívánta magát jelöltetni. * * ÚJ PÜSPÖK A TÓT EGYHÁZKERÜLETBEN Az “Evangelical Lutheran Church in America” Tót Egyházkerületében Zindle Kenneth püspök lemondott hivataláról, mintsem alávesse magát vizsgálatnak, mivel “hivatalához nem méltó magatartással” gyanúsították meg egy nő feljelentése alapján. Az Egyházkerület júniusi közgyűlésén a lemondást elfogadták, s helyébe Crbda Jánt választották püspökké. * ÖSSZEVONT HÍRSZOLGÁLAT Az Evangélikus Világszövetség központi tanácsa úgy határozott, hogy az európai kisebbségi egyházak javára Bécsben havonta kiadott hírszolgálati közlönyt 1994-re beolvasztja a Világszövetség kéthetenként megjelenő közlönyébe, s ebben hoz majd a kisebbségi ev. egyházak érdekeit szolgáló híreket. küzdelme, amikor 1947 végén elkezdték a történelmi egyházak iskoláinak államosítását. Ebben a harcban megszűnt a felekezeti különbség; tehát Mindszenty József bíboros, Ravasz László református püspök, s Ordass Lajos fegyvertársakká váltak. Erről írta Ravasz László a közös alapot megfogalmazó sorait: “A szellemi irányzatok catalaunumi csatájában, amellyel tele a föld és ég, egyre több szó esik az iskoláról. Minden világnézet az iskola meghódításáért küzd, mert minden iskola erődítmény... A szocializmus és kommunizmus programjában benne van az iskolák államosítása, viszont a keresztyén világszemlélet nem engedi az iskolát...” Ordass Lajos püspök nézete is szószerint azonos volt ezzel. Szomorú, hogy a mindenre elszánt küzdelem az egyenlőtlen fegyverek miatt vereséggel végződött és bolsevizálták a történelmi egyházak patinás tanintézeteit, elemi iskoláktól kezdve a gimnáziumokig és a tanítóképzőkig. Ezt a kudarcot előzte meg Ordass Lajos amerikai látogatása, hogy a magyarországi evangélikusok sorsáról és anyagi helyzetéről tájékoztassa a testvéregyházakat. Abban az időben egy kapitalista-imperialista országban tett látogatás nemcsak gyanút keltett, hanem főbenjáró bűnnek számított Rákosi és bűntársai szemében. A megtorlás nem is maradt el, mert a püspököt valutasíbolással vádolták és szabadságvesztésre ítélte a kommunista bűnözők népbírósága. 1950 májusában, 21 hónapi bebörtönzés után ugyan szabadlábra helyezik, de semmiféle egyházi funkciót nem végezhet. így döntött az Állami Egyházügyi Hivatal, vagyis a kommunista párt, s a kollaboráns, időközben létesült új egyházi vezetőség. 1956-ban a szabadságharc idején Mindszenty bíborossal és Ravasz László püspökkel együtt ismét egyháza élére állt. November 4-e után is megtartotta pozícióját, hogy bármilyen korlátozottan is, de ellensúlyozni tudja az “emberarcú kommunizmus” terrorját. Végül 1958-ban leváltották. Addig is tudta, hogy az Evangélium tiszta hirdetését és egyháza integritásának a védelmét képtelen eredményesen megoldani. Mégis harcolt érte, szinte fegyvertelenül. Mint egy volt fasori osztálytársam — evangélikus lelkész — írta egy Bécsben feladott levelében, Ordass hitt azoknak támogatásában, akik hosszú éveken keresztül jóban-rosszban kitartottak mellette. Pontosan úgy, amint azt Pál apóstól megírta a Római levélben (11:4): “Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak fejet a Baálnak.” Sajnos, ez sem segített, mert a bolsevizmus nemcsak fizikai gúzsbakötést vagy megsemmisítést jelentett, hanem a szellem és a lélek államosítását is. Ennek ellenére zúgolódás nélkül fogadta félreállítását, mert tudta, hogy mindent megtett az Anyaszentegyház tanításának, hagyományainak megmentésére és továbbadására, ahogy a XVII. Zsoltár klasszikus veretű soraiban olvashatjuk (5-9 vers): Ragaszkodtak lépteim a Te ösvényedhez, nem ingadoztak lábaim. Hívtalak én, mert Te felelhetsz nekem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet. Mutasd meg csudálatoson a Te kegyelmedet, aki megszabadítod jobboddal a Tebenned bízókat a támadóktól. Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet. A gonoszok elől, akik pusztítanak engemet; ellenségeim elől, akik lelkendezve vesznek engem körül. Ez az igen megrendítő fohászbizonyítja, hogy belenyugodott sorsába, mert Isten mérte rá. Az 1958-ban helyébe állított, egyházát és hitét kiárusító, “méltatlan bár, de hivatalos szolgatárs” beiktatásától húsz éven át, egészen haláláig rendőri megfigyelés alatt állt. Az a néhány hive és barátja, aki olykor meglátogatta, azonnal belekerült a politikai rendőrség nyilvántartásába. Ez az állandó ellenőrzés, azonkívül az egykori hívek nagy részének félelme az esetleges következményektől soha nem keserítette el. Megértette őket és imádkozott értük. Lelki egyensúlyát sohasem veszítette el. Végezte a megszokott napi teendőket, sokat olvasott, írt, és elmélkedett. Egy kivételesen nagy lélek árvaságának látszott ez. Azok viszont, akik magányosnak gondolták életét, úgy látszik nem sejtették, hogy akivel mindig ott van az Isten, akinek megadatott a kegyelem, hogy Krisztussal cserélje ki gondolatait, az soha nincs egyedül. Köztudomású, hogy nem félt a haláltól. Tiszta szívvel és nyugodt lelkiismerettel várta, hogy az Örök Bíró előtt elszámolhasson élete munkájáról és sok szenvedéséről. Ez a nagy pillanat végül tizenöt évvel ezelőtt bekövetkezett, amikor visszadta lelkét Teremtőjének. Megbékélve hagyta itt szeretett egyházát, híveit, családját, mert hitt az isteni igazságban és példaképe, Luther Márton himnuszában: Az Ige kőszálként megáll, / Megszégyenül, ki bántja; / Velünk az Úr táborba száll, / Szemléikét ránk bocsátja. / Kincsünk, életünk, / Nőnk és gyermekünk / Mind elvehet ik, / Mit ér ez őnekik! / Mienk a menny örökre. —Dr. Fáy István Welland, Kanada
