Erős Vár, 1993 (63. évfolyam, 1-6. szám)

1993-06-01 / 3. szám

8. oldal EROS® VÁR végzett aktív püspöki szolgálatot. A hátralévő évek a legkeserűbb száműzetéssel felértek. Isten áldása vele maradt, s életrajzi írásai, 1956-os visszaemlékezései ezekben az időkben készültek el. 1957-ben amerikai útja soián a mi kis templomunkat is meglátogatta; mikor és hogyan?, erről is hallunk majd a megemlé­kezés során. Mindenkit várunk, s a személyes emlé­kekre, kapcsolatokra éppúgy emlékezünk, mint tör­ténelmi nagyságára, teológiai és lelki örökségére. (3) Október 17-én gyülekezeti ebéd az Amerikai Ma­gyar Evangélikus Konferencia közgyűlése kapcsán, amikor is Ordass püspök emlékezerére templomunk előterében emlékplakettet helyezünk el. • Urunk gyógyító szeretetét kéijük beteg és erőtelen testvé­reink számára. Lelke támogatásáért imádkozunk a gyászolók vigasztalására. • Az elmúlt hetekben veszítettük el Moravetz Piroska testvérünket 71 éves korában. Gyermekei, unokái számára legyen közel Isten vigaszadó kegyelme. Hűséges tagunk, Kovács József hazaköltözött az Úrhoz 86. évében. Gyerme­kei és családjaik számára kívánunk reménységet a feltámadott Úr ereje által. Mindkét temetésen Nt. D. Brachna Gábor ny. lelkész szolgált. • Szeretettel adjuk hírül, hogy templomunk belső festése és javítása befejezéséhez közeledik, de a nagyterem és épületeink helyreállítása még ezután következik. Egyházunk anyagi terheinek hordozásában minden­kire és mindenki adományára szükségünk van. • Isten felüdítő áldásában gazdag, kellemes és tartal­mas nyári hónapokat kívánok a minél több találkoz­­hatás és viszontlátás reményében. —LL. * DETROIT Beszolgáló vendéglelkész: Dr. Herjeczki Géza Templom: 8151 Thaddeus Street. — Istentiszte­letek kéthetenként vasárnap, változó időpontban. — Felvilágosításért hívják telefonon Kozma Lilit 928- 1876 vagy a lelkészt 382-3735 számon. * TORONTO Lelkész: Bernhardt Béla esperes Templom: First Lutheran Church, 116 Bond Street — Lelkészi hivatal (minden posta ide külden­dő): 9715 Lake Avenue, Cleveland, OH 44102, USA; tel.: (216) 631-5007. — Istentisztelet (július—augusz­tus kivéve) a hó második és negyedik vasárnapján du. 4 órakor. — Felügyelő: dr. Raschka László, tel.: (416) 783-6938. 1993. évi gyülekezeti közgyűlésünket, elhalasztva március 14-éről, június 13-án tartjuk, közvetlenül az esedékes Istentisztelet után. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. • Az évadzárás a június 27-én esedékes Istentisztelettel történik meg; ezalkalommal az Úrvacsora is kiosztásra kerül. • Betegeinket Isten gyógyító kegyelmébe ajánljuk, kívánva mindegyi­küknek hamaros felépülést, különösen is Takács Mihály presbiterünknek és kedves feleségének, vala­mint özv. Érsek Lajosnénak. Mindhárman kórházi ápolásra szorultak. • A gyászolókat pedig Jézus bíztatásával keressük fel: Ő mondta: “Én vagyok a Feltámadás és az Élet.”Ebben az Igében legyen békessége és reménysége kedves testvérünknek, dr. Csepely Andrásnak, aki dr. Gallyas Istvánná sz. Csepely Györgyi Budapesten bekövetkezett halálá­val testvérét veszítette el, s ugyancsak az elhunyt leányának, dr, Gallyas Katalinnak Torontóban és fiának, dr. Gallyas Csabának Budapesten szintúgy. • Nyári lelki-testi felfrissülést, megpihenést, elcsende­­sedhetést gyülekezetünk tagjainak és barátainak egyaránt kívánunk; szeptember 12-én találkozunk újra, ha Isten is úgy akarja. —BB. * * * Híreket csak azokból a gyülekezetekből közölhe­tünk, ahonnan azokat beküldik. Azaugusztusi szám­hoz a lapzárta július 20-án van. —Szerk. Mindennapi kenyér — Útmutató a Biblia olvasásához — 1993. JÚLIUS HÓ 1. 2Móz 25:17-22 — Csel 14:21-28 2. Jón 3:10, 4:1-11 — Csel 15:1-12 3. Jn 6:3740 — Csel 15:13-35 PÜNKÖSD UTÁNI 5. VASÁRNAP Heti ige: Gál 6:2 4. Rm 5:12-15 — Mt.l0:24-33 5. Jn 8:3-11 — Csel 15:36—16:5 6. 2Kor 2:5-11 — Csel 16:6-15 7. Jk 3:13-18-Csel 16:16-24 8. IKor 11:20-32 —Csel 16:25-40 9. Rm 15:1-7 — Fii 1: 1-11 10. Ézs 30:18-22 — Fii 1:12-18a PÜNKÖSD UTÁNI 6. VASÁRNAP Heti ige: Ef. 2:8 11. Rm 6:1-11 - Mt 10:34-42 12. lMóz 12:1-4 — Fii 1:18b-26 13. Rm 13:8-10 — Fii 1:27—2:4 14. 2Kor8:10-15 — Fii 2:5-11 15. lKir 19:19-21 — Fii 2:12-18 16. Jn 1:35-42 — Fii 2:19-30 17. Mt 19:27-30 —Fii 3:1-11 PÜNKÖSD UTÁNI 7.VASÁRNAP Heti ige: Ézs 43:1 18. Rm 7:15-25 - Mt 11:25-30 19. Zsolt 26—Fii 3:12-16 20. 5 Móz 7:6-12 — Fii 3:17-21 21. Gál 3:26-29 —Fii 4:1-9 22. lPt 2:2-10—Fii 4:10-23 23. IPt 3:18-22 — Csel 17:1-15 24. Jel 3:1-6 — Csel 17:16-34 PÜNKÖSD UTÁNI 8.VASÁRNAP Heti ige: Ef 2:19 25. Rm 8:18-25 - Mt 13:1-9 26. Zsolt 21 — Csel 18:1-22 27. 2Móz 19:3-8 — Csel 18:23—19:7 28. Jn 6:30:35 — Csel 19:8-23 29. 1 Kor 10:16-22 — Csel 19:2340 30. Jn 6:47-51 - Csel 20:1-16 31. 2Kor 5:1-9 —Csel 20:17-38 1993. AUGUSZTUS HÓ PÜNKÖSD UTÁNI 9. VASÁRNAP Heti ige: Ef 5:8-9 1. Rm 8:26-27 - Mt 13:24-43 2. Rm 6:19-23 —Csel 21:1-14 3. Gál 6:7-10 —Csel 21:15-26 4. Jn 9:1-12 —Csel 21:2740 5. Mt 7:13-21—Csel 22:1-22 6. lKor6:9-14, 18-20 —Csel 22:23-30 7. Jel 14:14-20 — Csel 23:1-11 PÜNKÖSD UTÁNI 10. VASÁRNAP Heti ige: Lk.l2:48 8. Rm 8:28-30 — Mt 13:44-52 9. 1 Kir 3:16-28 — Csel 23:12-35 10. Péld. 8:18-21 — Csel 24:1-21 11. IPt 4:7-11—Csel 24:22-27 12. lTim 4:12-16 — Csel 25:1-12 13. Jer 1:11-19 —Csel 25:13-17 14. Mt 7:24-27 —Csel 26:1-23 PÜNKÖSD UTÁNI 11. VASÁRNAP Heti ige: Zsolt 33:12 15. Rm 8:35-39 — Mt 14:13-21 16. Rm 11:1-15 —Csel 26:24-32 17. IKor 10:1-13 — Csel27:1-12 18. 1 Kir 21:1-16 — Csel 27:13-16 19. Jer 16:14-17 —Csel 27:2744 20. Ézs 55:1-5 —Csel 28:1-16 21. Mt 23:3449 —Csel 28:17-31 PÜNKÖSD UTÁNI 12. VASÁRNAP Heti ige: IPt 5:5 22. Rm 9:1-5 - Mt 14:22-23 23. Mk 9:33-37 — 3Móz 1:1-9 24. lSám 17:38-51 — 3Móz 8:1-13 25. Mt 21:28-32 —3Móz 9:1-24 26. Gál 2:16-21 — 3Móz 10:1-11 27. 2Sám 16:5-14 — 3Móz 16:1-22 28. Un4:l-6 —3Móz 19:1-5, 9-18 PÜNKÖSD UTÁNI 13. VASÁRNAP Heti ige: Ézs 42:3 29. Rm 11:13-15, 29-32 - Mt 15:21-28 30. Mk 8:22-26 — 3Móz 19:31-37 31. Mkl:21-28 —3Móz 25:1-10, 23-(B) POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND FORM 3579 TO: ERŐS VÁR (USPS 178560) BOX 602148 CLEVELAND, OH 44102 SECOND-CLASS POSTAGE PAID CLEVELAND, OHIO

Next

/
Oldalképek
Tartalom