Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)
1992-02-01 / 1. szám
5. oldal EROS® VÁR lévő Jugoszlávia szerb köztársaságához tartozó részében, a Vajdaságnak nevezett autonóm tartományban szolgál. Tulajdonképpen a jugoszláviai Szlovák Evangélikus Egyház egyik egyházmegyéje. Három, aránylag fiatal lelkész 7 volt anyaegyházat, valamint több leányegyházat és szórványt gondoz. 1990. őszén alkalmam volt három bácskai magyar gyülekezetben szolgálni. Idén a bánságiak meglátogatására szerettem volna sort keríteni, de a jelenlegi események ezt nem tették lehetővé. Az említetteken kívül a bajsai magyar ev. gyülekezet az illetékes tót egyházmegye tagja. Jugoszlávia területén a II. világháború után minden szövetségi köztársaságban a többitől független evangélikus egyházi szervezet keletkezett. A horvátországi kis evangélikus egyházban csak egy magyar gyülekezet van, a Dráva és a Mura összefolyásánál Légrádon, míg a függetlenségre jutott Szlovéniában a Szlovéniai Evangélikus Egyházban három magyar szolgálatokat igénylő anyaegyház és egy leányegyház van, Alsólendván, Domonkosfán, Hódoson és Pártosfalván. Sajnos a máskülönben szlovén (vend) nyelvű esperességben csak a három legidősebb lelkész beszél magyarul, így azok nyugdíjbamenetele esetén ebben az egyháztestben bizonytalanná válhat a magyar igehirdetések fennmaradása. * * * Amint arról annakidején néhai Egyed Aladár főesperes beszámolt, a két világháború között Szlovákiában élénk egyházi élet folyt a magyar szolgálatokat igénylő és több tucatot számláló magyar gyülekezetekben, valamint a Szlovenszkói Magyar Evangélikus Szövetségben. A II. világháború után nem volt lehetőség a magyar evangélikusok szervezkedésére, sőt magyarul beszélő lelkészek hiánya miatt sok gyülekezet csak tótul beszélő lelkészt tudott csak kapni. Az a benyomásunk, hogy ez a helyzet a csehszlovákiai nagy átalakulás után sem változott. * * * Az 1945-ben a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján 1944. végéig három evangélikus egyházközség élt. Az egyik, amely tótnyelvű volt, áttelepült Keletszlovákiába. Az ungvári és munkácsi gyülekezetek hívei nagyrészt Magyarországra költöztek és így ezek feloszlottak. A hátramaradt híveket református lelkipásztorok gondozzák. Az utóbbi időben nyíregyházi ev. lelkészek is végeztek az említett városokban látogatói szolgálatokat. * * * Ausztriában két magyar evangélikus gyülekezet él. Az egyik az őriszigeti, amelynek története a reformáció koráig vezethető vissza, a másik a bécsi, amely szinte az ország egész területére kiterjedő szórványegyház. Az utóbbi az 1956-os események után Ausztriába kiérkezett és ottmaradt menekültek gondozásának a munkájából alakult ki. Az említett ausztriai • Dandy Imre: Bevándorlók tájékoztatója Amerikában c. kézikönyve, mely újbevándorlóknak hasznos tanácsokat tartalmaz, megrendelhető lapunk címén $4.00-ért. “Erős Vár”, P. O. Box 602148, Cleveland, OH 44102. magyar egyházi szolgálatok jövőbeni ellátása előbb-utóbb megoldandó kérdéssé fog válni. * * * Nyugateurópa egyéb országai közül Angliában van külön magyar evangélikus egyházközség, egyebütt — a skandináv országokban, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában — az evangélikusok a reformátusokkal együtt közös gyülekezetekben élnek. Az ezekben szolgáló lelkészek vagy evangélikusok, vagy reformátusok. Teljes járandóságukat vagy annak csak egy részét leginkább a területileg illetékes, nem-magyar egyházi szervezetek folyósítják. így ezen szolgálatok jövőbeni fenntartása nagy mértékben e nem-magyar egyházi közösségek jóindulatától, no mega magyar Istentiszteletek látogatottságától függ. Egyes helyeken erdélyi menekültek érkezése, vagy jugoszláviai magyar vendégmunkások istentiszteleti jelenléte nyilvánvalóan bizonyítja, hogy ilyen szolgálatra még hosszabb ideig szükség lesz. * * * Északamerikáról nem kell szólnom, hiszen magunkat és problémáinkat sajátmagunknak kellene leginkább ismernünk. * * * Délamerikában három magyar gyülekezetét tartunk számon, Caracasban, Sao Paoloban, Buenos Airesben. Ezek közül kettőben 1992- ben, egyben 1993-ban a lelkészi állás megüresedik, így a magyar szolgálatok fenntartásának a megoldása komoly feladatokat ró majd ezekre az egyházközségekre. Itt említem meg, hogy pár héttel ezelőtt egy ünnepi Istentiszteleten találkoztam a buenos-airesi “Krisztus Keresztje” Evangélikus Egyház lelkészével, dr. Hefty Lászlóval és tagjaival, akik megkértek arra, hogy adjam át üdvözletüket az Amerikai Magyar Evangélikus Konferenciának. Ezt a kérést most örömmel teljesítem. * * * Talán földrajzilag tőlünk a legtávolabbi magyar evangélikus gyülekezetek az ausztráliai Sydneyben és Melboumeben találhatók. Lelkigondozójuk egy ausztráliai gyülekezetben is szolgáló, tanulmányait már Ausztráliában végzett lelkész, aki fiatal korában szüleivel együtt, bevándorlóként érkezett e távoli földrészre. Adelaideben és Perthben az evangélikusok a reformátusokkal együtt közös gyülekezetben élnek. * * * Világkörüli útunkat befejeztük. Amit hallottunk, az arra utal, hogy magyar egyházaink, gyülekezeteink nem mindenütt tekinthetnek gondok nélkül a jövő felé. Ez azonban ne szomorítson meg minket, mert Jézus ezt előre megmondta. De nem csak ilyen örökséget hagyott ránk, hanem ígéretet is. Azt mondta a gondokkal viaskodóknak: “Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy látta jónak Atyátok, hogy nektek adja az országot!” (Lk 12:32.) Ha azt akarjuk, hogy ez ránk is vonatkozzék, akkor csak egy feladatunk lehet. Vigyázzunk arra, hogy sohase szakadjunk el Tőle, a Jó Pásztortól! —Dr. Pósfay György, svájci ny. ev. lelkész. [A fenti előadás az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia 1991. november 3-án tartott közgyűlésén hangzott el.] Adományok az “Erős Vár”-ra Minden előfizetés a címszalagon jelzett év végén, a decemberi számmal jár le. Köszönettel nyugtázzuk az 1991. október 1. és 1992. január 31. között az előfizetéseken felül beérkezett — a nyugat-clevelandi és a torontói gyülekezetből még a sajtóvasámapi — lapfenntartó adományokat: $30: Beck Ede nagynénje, Vásári Emma emlékére (Hudson OH), Varga Jolán (Csikágó). — $28: G.P. — $25: Balázs Dénes (Bethlehem PA), dr. Bertalan Imre (Washington DC), dr. Gombocz István (Vermillion SD). — $22: Mindszenthy Bertalanná (Willowdale ON). — $21: dr. Papp Gábor (Cleveland). — $20: dr. Szent-Ivány Gábor (Bethesda MD), dr. Tapolcsányi Oszvald (Cleveland). — $15: ‘Gyapay Ede (Ste-Anne-De-Bellevue PQ). $14: Dandy Imréné édesanyja. Tihanyi Katalin emlékére (Port St. Lucie FL), dr. Konkoly László (Berwyn PA). — $12: dr. Déry Béláné (Lakewood OH). — $10: Borsos Erzsébet (Sarasota FL), Kálmán Szabolcs (Cleveland), Lukácsi László (Cleveland). — $9: Szarka Lajos (Philadelphia). — $8: Schroder Éva (Scarborough ON), Temesi István (Cleveland), Volosin Lenke (Cleveland). — $6: Dómján Zoltánná (Lakewood OH). — $5: *Argay Géza (Guelph ON), ‘Bakó László (Thornhill ON), Bíró Zoltán (Cleveland), Knodel Jánosné (Fairview Park OH), Könyves Angyalka (Lakewood OH), ‘dr. Kőrös János (Scarborough ON), ‘Miklián Lajos (Etobicoke ON), Olajos Erzsébet (Cleveland), ‘Pavela József (Toronto), Sikora Györgyné (Hinckley OH), Virágh Lászlóné (Westlake OH). — $4: Babos Sándor (Penetang ON), FU- löp Kálmán (Beverly Hills CA), Halmos Pálné (Cleveland), Kaszt Henrikné (Fairview Park OH), Lévius László (Niland CA), Lovagi Tibor (Cleveland), Miller Henrik (Fairview Park, OH), Schönberger Ernőné (Cleveland), Szent Királyi János (N Olmsted OH), dr. Szécsey Sándor (Roswell GA), dr. Tihanyi Sándor (Cleveland), Wágner Anna (Des Plaines IL). — $2: Csépes Lajos (Rocky River OH), Juhász Teréz (Cleveland), Markovics István (Spring Hill FL), Rein Henrik (Brunswick OH), ‘Takács Mihály (Toronto), Tenki Berta (Euclid OH). — $1: N.N. (Cleveland). — ‘kanadai dollár. Ünnepség a Magyar Pen Clubban A Magyar Pen Club ünnepélyes keretben, kimagasló közéleti személyiségek — Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatásügyi miniszter és felesége, Jókai Anna, a Magyar írószövetség elnöke, Bodor Pál, a Magyar Újságírószövetség elnöke, dr. Harmati Béla ev. püspök-elnök, Szebik Imre ev. püspök, dr. Frenkl Róbert ev. országos felügyelő és mások — jelenlétében emlékéremmel és diplomával tüntette ki Szépfalusi István bécsi ev. lelkészt és feleségét, Szépfalusiné Wanner Mártát a külföldi magyar irodalom ápolása és az anyaországi és külföldi magyar írók bécsi fórumának biztosítása terén végzett, és egyéb jelentős irodalmi tevékenységükért. A kitüntetetteket Hubay Miklós, a Magyar Pen Club elnöke, Juhász Ferenc alelnök, valamint Gálfalvy Zsolt, a Romániai Magyar Pen Club elnöke köszöntötte. Szeretettel és életükre, munkásságukra Isten gazdag áldását kívánva gratulál az “Erős Vár”. IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Krisztus Urunk kereszthalálára emlékezve, áldunk végtelen jóságodért és kegyelmedért, hogy megváltásunkra halálba adtad Őt. Kérünk, adj nekünk igaz hitet, hogy életünkben és halálunkban Ő legyen egyedüli reménységünk. Ámen.