Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)
1992-10-01 / 5. szám
ERŐS® VÁR 5. oldal ISTEN ORSZÁGA BENNÜNK VAN Nehéz magunkat bármilyen dologban pontosan kifejeznünk úgy, hogy mindenben a Szentírással is teljes összhangban legyünk. Ez azonban ne akadályozzon meg minket abban, hogy beszéljünk vagy íijunk arról, ami betölti szívünket. Mi magunk is tudjuk, milyen nehéz azt szavakban kifejezésre juttatni, amit érzünk, gondolatokat, melyekkel foglalkozunk. Azért csak úgy lehet erre vállalkoznunk, ha bizonyosak vagyunk afelől, hogy hallgatóink, olvasóink megértéssel, érdeklődéssel, jóakarattal, s főleg szeretettel fogadják majd azokat. A Lélek ugyanis nem okvetlenül akar megszólalni kizárólag szakértők által, akik esetleg már eleve kikapcsolják a Lélek indítását, amikor Ő nagyon egyszerű formában szólal meg és rajtunk keresztül egyszerű, közönséges keresztyénekhez akar szólni. Amikor komplikáltan fejezzük ki magunkat, akkor rendszerint mellébeszélünk, mert nem tudunk vagy nem akarunk szembenézni a való igazsággal, amely egyszerű. Számtalanszor olvastuk talán vagy olvastuk Márk evangélista beszámolóját (1:14-15): “Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába és így hirdette az Isten evangéliumát: ‘Betelt az idő, és egészen közel van már az Isten országa; térjetek meg, és higyjetek az evangéliumban.’" Az örömhír nem egészen hangozhatott örömhirnek, ezért Jézusnak buzdítania kellett a galileabelieket, hogy téljenek meg, változzanak meg gondolkozásukban és higyjenek az evangéliumban. Hallásuk már nem volt olyan jó, hogy azonnal megértették volna Jézus szavait. A próféták szavát az írástudók már néhány száz éve kiszorították és televolt szívük és elméjük a Tórával, a törvénnyel. Csak az apokaliptikus, a világ végével foglalkozó irodalomban szólalt meg homályosan az Isten országáról szóló ősi üzenet. Lehet, hogy a mi hallásunk is erősen megrosszabbodott a már évszázadokon keresztül hirdetett 50%-os evangélium hallásától és fülünk is erre van beállítva; érzéketlenné lettünk a teljes evangéliummal szemben. Amikor mi halljuk az evangéliumot, akkor azt mindig személyes vonatkozásban, csak a mi személyes életünkre vonatkoztatva halljuk. Még így is nagy sikerekre mutathat rá keresztyénségünk, de ez nem az evangélium teljessége-Minket azonban körülölel Krisztus evangéliumának a teljessége, az evangéliumnak és Isten országának az azonossága. Az Ószövetség népének szívében, amikor Isten országáról volt szó, Izráel népének szép jövőjének képe jelent meg. Krisztus az egész emberiségre gondolt, amikor Isten országáról szólt. Isten országának hatalmas méreteit legjobban talán akkor érzékelhetjük, amikor felhangzik Händel Messiáskórusának dallama és szövege. Ünnepélyesen jelentik be az örvendetes üzenetet: “E világ királysága az Úrnak, a mi Urunknak és Krisztusunknak királyságává lett. Mert az Úristen uralkodik, királyok Királya, uraknak Ura, és uralkodik örökkön örökké. ” Nyolcvannyolcszor ismétlődik a Halleluja, s az egyes mondatok ötször, tízszer. Ami olyan megrázó, hogy amikor először hangzott fel a Hallelujakórus, az angol király önkéntelenül is felkelt székéből, mintegy hódolva a királyok Királyának, s ezt látva, felállt mindenki más is és úgy hallgatták végig ezt a Krisztust dicsőítő himnuszt. És azóta is, valahányszor felcsendül ez a kórus, a közönség mindig állva hallgatja azt meg. De így kellene nekünk is, valahányszor felhangzik az evangélium, az Isten királyságáról szóló evangélium, hogy emlékeztessük erre magunkat: Krisztus nemcsak egyéni, személyes megváltó, hanem az egész emberiségé. Aholcsak keresztyén ember él, ott van az Isten országa. Ez pedig közösséggé kovácsol minket. Ami a mi örömünk, az mások öröme is, s ami a mások gondja-gyötrelme, az a mi gondunk és gyötrelmünk is. Ha ezt meggondoljuk, akkor hirtelen meg kell szűnnie emberi életünk kettéhasadásának lelki és testi részekre. Ez a kettő mindig egy és ugyanaz. Egész életünk beleépül Isten országába. Ugyanakkor a keresztyén ember beleépül az őt környező világba. Nyitott szemmel, szívvel, és szolgálatra készen jár körül, nemcsak a maga hasznát nézve. Számára nem jelent lemondást, hogy hozzáidomítsa igényeit az őt körülvevő szűkebb és tágabb környezetéhez, a világnak bármelyik részére is helyezte volna őt Isten. Örömmel tesz meg mindent, hogy a nálánál szűkösebb körülmények között élő embertársai idővel felsorakozhassanak hozzá. Neki az okoz örömet, ha embertársainak megmutathatja a Krisztusban megtalált új élet mibenlétét. Az őskeresztyén gyülekezetek szívestörömest siettek a nélkülözést szenvedő jeruzsálemi gyülekezet segítségére. A Krisztusban való élet és a Krisztus nélküli élet között ég és föld a különbség. Nekünk mindig Krisztus királyságát kell képviselnünk az emberi társadalomban: magatartásunkban, beszédünkben, gondolatainkban, ahogy viselkedünk embertársainkkal szemben, ahogyan küzdünk az igazságtalanságok, az önzés, a túlzásba vitt anyagi versengés ellen, ahogyan fellépünk a legelemibb problémák megoldása érdekében. Nem mint egyházi szervezet, hanem mint Krisztus hívei a földkerekség bármely zúgában. Újból nagy időkben élünk. Abban különböznek ezek más időktől, hogy az istentelenségre, erőszakra épült "gonosz birodalom "szemünk láttára összeomlott, és először lehetett világossá előttünk, hogy nem is olyan erős a gonoszság hatalma, mint gondoltuk. Nem is emberi erő döntötte meg, hanem önmagában omlott össze, sok-sok szomorú, megrázó emléket hagyva maga mögött. Elérkezett hát annak az ideje, hogy engedjünk Jézus unszolásának: "Higyjetek az evangéliumban!" A keresztyénség történetében most itt az alkalom, hogy a mi hitünk személyes részét és társadalmi részét újból összekapcsoljuk. Erre kell emlékeznünk valahányszor elmondjuk a Miatyánkot: “Jöjjön el a Te országod", valahányszor elmondjuk mindenütt a világon az Apostoli Hitvallást: "Eljön ítélni élőket és holtakat”, vagy a Niceai Hitvallást: "És uralkodásának nem lesz vége". Erre emlékeztessenek minket Jézus példázatai, melyek arra biztatnak minket, hogy szívünket és mindenünket Isten országának a szolgálatába állítsuk és így mutassuk meg szeretetünket, mely egybekapcsol minket minden emberrel Isten egyetemes királyságában, Krisztus egyetemes egyházában. Mindnyájunk minden erejére, tudására, türelmére, főleg szeretetére és igyekezetére van szüksége a jó Istennek ezekben az időkben. Egyedül az ilyen szeretet és igyekezet képes áthidalni az emberek között, még a keresztyének között is buijánzó sokféle ellentétet. Ami Krisztushoz vezet minket közelebb, az egymáshoz is közelebb visz minket. Benne van ennek a világnak egyedüli reménysége. —Tessényi Koméi, ny. ev. lelkész. Isten tenyerén Ballagva az életúton mindig Isten kezét látom. Napról-napra, hétről-hétre érzem: Őhord tenyerébe’. Bút örömre változtatja, nehézséget eloszlatja — minden percben, pillanatban jó tudni, hogy Te vagy Uram! Szeretnék Úgy szeretnék én is napraforgó lenni, mindig Feléd fordulni, csak Rád tekinteni. S ha megértem, békén lehajtani fejem; jövel, Uram Isten, takaríts be engem. “Miértek’-re válasz Az életút nem egyenes. Soh 'sincs úgy, ahogy tervezed! Útmutató felhőoszlop sokszor bizony: mögötted megy. Szép terveket szősz magadban, de szíved haragra lobban, ha fordítva sikerültek, nem úgy, ahogy kitervelted... Ember! Ne feledd! Istentől sorsodat meg nem rendelheted, s amit ad, köszönd meg! — Kapiné M. Erzsébet verseiből. ■ ——— -w—i —-w-w ■»— • Éljetek Isten kegyelmével és Igéjével, míg lehet. Mert tudjátok meg, hogy Isten Igéje és kegyelme olyan mint a futó zápor: nem tér oda vissza, ahol egyszer volt már. Ti se gondoljátok, hogy örökké módotok lesz benne, mert a hálátlanság és megvetés tovakergeti. Lásson tehát hozzá minden épkézláb ember, mert lomha népre szűk esztendő jár! Luther
