Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)
1992-08-01 / 4. szám
POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, BOX 602148, CLEVELAND, OHIO 44102. NO. 4 (275). VOL, 58, AUG. 1992. USPS 178S60 EROS # VAR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 58. ÉVFOLYAM__________________________ 1992, AUGUSZTUS________________________________4, SZÁM A MI SZENT ISTVÁNUNK Nemzeti ünnepünk — Szent István napja — 101 éve 1891 óta állami ünnep, kötelező munkaszüneti nap. Ez akkor is így igaz, ha közben első koronás királyunk nevét kevesebbet emlegettük, s augusztus 20-a a kenyér ünnepévé vagy az alkotmány napjává változott. Történelmi érdekesség, hogy protestáns eleink akkor az ünnep munkaszünetté nyilvánítása miatt nyugtalankodtak, sőt tiltakoztak. A neves református püspök, Baksay Sándor tréfás komolysággal így próbálta lelkésztársait más belátásra bírni: “Az ő jobb keze nem a tiétek, de a koronája meg a palástja éppen úgy tiétek, mint akár a Scitovsky ő eminenciájáé”. Szent István jobbja — mint ereklye, mint kivételes kultuszi tárgy valóban nem a miénk, az kizárólag a római katolikus egyházé. De koronája, palástja, s tegyük hozzá — Krisztusért s az Ő uralmáért dobogó szíve, őszinte hite a miénk is. Miénk is — a koronája. Koronáját II. Szilveszter római pápától kérte s kapta. “Zárt” korona. A nyitott koronát, az úgynevezett “aranypántot” viselő uralkodó nem volt önálló király, csupán hűbéres fejedelem, aki egy másik, nálánál hatalmasabb uralkodótól függött. István zárt koronája azt jelentette, hogy a magyar király független a német császártól, a magyar állam nem tartozik a birodalomhoz, s a magyar egyház nem része a német egyháztestnek. Szent István uralkodói lépései, államalkotó és társadalomformáló tettei nemcsak megőrizték népünket a végzetes széthullástól, de egyenrangú félként bele is tagolták a nagy európai keresztyén közösség tagjai közé. A kalandozások végleges megszüntetése, püspökségek alapítása, templomok építése, a népnek földművelésre tanítása, a korszerű s ugyanakkor önálló államiság kiépítése — mind-mind egy-egy ékkő ezen a koronán, máig világító eredményekkel. Épülő falak, frissen szántott földek, szigorú törvények jellemzik Szent István koronájának országát, amely egyre inkább drága hazájává lesz az itt lakó népnek. Szent István palástja — a miénk is. Az a palást, mely — természetesen jelképes értelemben — össze tudta fogni és egy nemzetté tudta formálni ennek a hazának különféle fajú régibb és újabb lakosait, az idegen papokat és az olykor vonakodó nyakas új keresztyén magyarokat, a fiatalokat és az öregeket. István nem engedett különbséget tenni az alattvalói között. Erre figyelmezteti fiát, Imre herceget Intelmeiben: “...tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség...” Első törvénykönyvének utolsó cikkelye pedig ezt mondja ki: “Akarjuk, hogy erős béke és egyetértés legyen öregek és fiatalok között, mint az Apostol mondja: Mindnyájan egyetértők legyetek. És senki se merjen mást megtámadni...” Ugyancsak az Intelmekben olvasható: “Az egynyelvű és egyszokású ország erőtlen és romlandó”. Nem lehet tehát célja egyetlen országnak sem, hogy mindenáron egyformává kovácsolja alattvalóit, hogy kiirtsa a másként gondolkodókat. A vallási vagy faji kizárólagosságra törekvés mindig is üszkös romokat és vérző sebeket eredményezett. A közös palást alatti megbékélt különbözőség — ahol is hazát talál a más vallású vagy más nyelven beszélő kisebbség is — virágzó országokat teremtett bárhol és bármikor a földgolyón. Mienk — Szent István szíve is, amely Krisztusért dobogott. Keresztyénsége őszinte és mély volt, egyéni és családi élete tiszta. Népének keresztyénné tétele nem az idők szavának megértése volt csupán, nem is tiszteletre méltó bölcs kompromiszszum, de hitből fakadó lépés. Életrajzírója, Szent István fejereklyéje Székesfehérvárott. Hartwig püspök így foglalta össze jellemét: “Úgy jelent meg mindig, mintha Isten ítélőszéke előtt állna, benső tekintetével az Isten jelenlétét szemlélte, áhítatos arckifejezéssel. Minden tettével arról tett bizonyságot, hogy Krisztust hordozza ajkán, Krisztust szívében, Krisztust cselekedeteiben...” Miénk szíve — azzal is, hogy a nyugati keresztyénséget fogadta el, s ezzel akaratlanul is a hazai protestantizmus útegyengetője lett. A keleti keresztyénségben a mai napig sem talált otthont a reformáció. Koronájával, palástjával, hitével együtt bátran vallhatjuk sajátunknak Szent István királyt mi evangélikusok is, hiszen ő — Révész Imre kifejezésével élve — “minden időknek egyik legnagyobb magyarja és Krisztusnak első zsengéje minden idők magyarjai között...” Élhetünk-e a tőle kapott örökség nélkül” —[“Evangélikus Élet”]
