Erős Vár, 1991 (61. évfolyam, 1-6. szám)
1991-12-01 / 6. szám
ERÖS@VÁR 3. oldal KARÁCSONY ÉS MISSZIÓ lövi le a katonát. Erre a rakaszos katona is kihátrál a géppuskafészekből, mire Tóth főhadnagy ugrik a géppuska mögé és a már menekülő emberek közé, hátulról lövi ki a következő sorozatot... Mosonmagyaróvár városi önkormányzatának alakuló ülésén a képviselők elhatározták, hogy október 26-át városi gyásznappá nyilvánítják és kötelezettséget vállalnak, hogy méltón örökítik meg a több mint száz áldozatnak az emlékét (a halottak pontos száma mindmáig ismeretlen). Ez a nemes döntés ezév október 26-án öltött valóságot, amikor a gyásznapon felavatták az egykori vérengzés színhelyén, a határőr laktanya előtti téren Riegen Tibor budapesti szobrászművész Pieta-ihletésű szobrát. Az esemény súlyát jól jelzi, hogy erre a napra a városba érkezett a kormány képviseletében Keresztes K. Sándor környezetvédelmi, Gergátz Elemér földművelésügyi, Surján László népjóléti miniszter és Dombach Alajos, az országgyűlés alelnöke. Az emlékművet leleplezte és avató beszédet mondott Göncz Árpád köztársasági elnök. Az ünnepélyen Bródy János énekelte el ifjúkori eszmélésünk nagyszerű, “Ha én zászló volnék” c. dalát. Sinkovics Imre megrázó, elementáris erővel szavalta el a Szózatot. Végül pedig ökumenikus egyházi szertartás keretében evangélikus, református, s katolikus lelkész áldotta meg a mártírok emlékművét. A végső tisztesség tehát megadatott a halottaknak. Harmincöt év késéssel ugyan, de a város templomaiban zúgó harangok mindenki tudomására hozták: Valami iszonyatos igazságtalanság történt akkor, aminek ártatlan emberek estek áldozatul. Egyetlen bűnük volt csupán: Szabadon, demokratikus országban, idegen, elnyomó hatalomtól elszakadva, Istentagadó ideológiától mentesen akartak élni. Ők meghaltak, de a bűnösök élnek. A város nem kíván bosszút. De azt igen, hogy egyértelműen mutassanak rá és hivatalosan bélyegezzék meg azokat, akik felelősek voltak ezért az esztelen vérengzésért. Mert ez mind a mai napig nem történt meg. -Kiss Miklós, mosonmagyaróvári ev. lelkész. “TESSÉK A SÓT TOVÁBBADNI!" Szentkarácsonyt ritkán szoktuk összekapcsolni misszióval. Vízkeresztet — a pogány napkeleti bölcsek Jézust imádásának az ünnepét —, valamint pünkösdöt — a Szentlélek egyházalapító eljövetelét — tudatunkban könnyebben azonosítjuk misszióval. Mégsem kapcsoljuk a missziót alaptalanul össze karácsonnyal. Mindkettő küldetés következménye és mindkettő küldetéssel jár. A küldetés ténye szépen tükröződik ki karácsony énekeinkből. “Míg egét Isten kitárta és Fiát küldötte hozzánk” (Székács püspök). Ihletetten énekel Jézus missziói küldetéséről Lutherünk: “Menj Fiam, hétéit az idő — Egyszülöttéhez szóla —, légy veszedelemben segítő s a lelkek gyámola”. “Ma született néktek a Megváltó, ki az Úr Krisztus”, halljuk ma is az angyalhozta örömhírt, az evangéliumot. Neked, nekem van karácsonyunk, mert a Megváltó megszületett. “S a Fiú engedelmesen eljött a földre értem; mennynek Királya szívesen emberré léve s testvérem; a Bűntelen a bűnösökért megfizette a váltságbért, hogy megtörje a Sátánt” (Luther). Áhítat tölti el karácsonykor szívünket, amikor Luther énekének a szavaival imádkozhatjuk: “Ó, kedves Vendég, nálam szállj, bűnömtől ne iszonyodjál; emeld Magadhoz hívedet, jer, térj be örök Szeretet. Tedd hajlékoddá szívemet, erősítsd gyenge hitemet, hogy el ne felejtselek, sőt örökké dicsérjelek.” Társadalmunkból oly sokszor hiányzik az emberek közötti jóakarat. Minden bizonnyal földi létünk még sivárabb lenne Krisztus e világba való küldetése és eljövetele nélkül. Áldjuk hát Krisztust a hitért, szeretetért, az örökélet bizonyosságáért, amikkel az Ő jóságáért Isten gazdagít minket. Nem feledkezünk meg arról sem, hogy Krisztus kegyelme elkötelez bennünket munkára, mások üdvössége javára. Nekik is „született Megváltó” Isten atyai szeretete nemcsak nekünk szánta az angyali evangéliumot, hanem a világ minden emberének (János 3:16). Földi életének vége felé az Úr Jézus így szólt követőihez: “Amiként engem küldött az Atya, én is akképen küldetek titeket” (János 20:21). A feltámadott Krisztus parancsa: "Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket” (Máté 28:19). Az apostolok, Fülöp diakónus, üldözött egyháztagok mentek, „széjjeljártak, hirdetve az Igét” (Cselekedetek 8:4). Az őskeresztyénség világjáró misszionáriusa, Pál apostol a Római levélben (10:14-15) a misszió elengedhetetlen szükségességéről szól. Hit Krisztusban nem létezik az Ige hallgatása nélkül, hallgatás nincs prédikáló nélkül, prédikáló nincs küldetés nélkül. Jézus sem jött küldetés nélkül; v. ö. János 8:42. Az apostoli kortól a XX. századig Krisztus egyháza a misszionáriusok tízezreit küldte szét a nagyvilágba. Századunkban a hazai római katolikus, meg a református egyház misszionáriusai is kikerültek a misszió munkahelyeire. Mások megindultak, mi evangélikusok kislelkűen tétováztunk. Evangélikus részvétlenség okai Lelki édesanyánk, a Magyarországi Evangélikus Egyház nem hallotta meg Jézus szavát: “Emeljétek fel szemeiteket és lássátok meg a tájakat, hogy már fehérek az aratásra” (János 4:35). Miért? Missziói igehirdetés csupán vízkereszti Istentiszteleten hangzott el. Hacsak az ünnep nem esett vasárnapra, azon a napon kisszámú volt a gyülekezet. Ennél is kisebb volt azoknak a gyülekezeteknek a száma, ahol a lelkész az istentiszteleti alkalmon rendszeresen imádkozott a külmisszió munkájáért. Énekein keresztül Luther ezrével nyert meg embereket az Úr Jézus számára. Énekeskönyvünkben csupán két missziói ének található. Az egyik megállapítja: “Az Úrnak dicsősége ragyog a pogányok felett”. A másik külmissziói; s ezzel több vízkereszti és pünkösdi énekünk tartalmaz fohászt Isten országa terjedéséért. PL: “Add, terjedjen szent Igéd és ismerjen meg minden nép”. Az imádságnak tagadhatatlanul nagy fontossága van Isten országa terjesztésében. Maga Jézus buzdított minket: “Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba” (Máté 9:38). Részvétlen közönyösség azonban a külmisszió teljes munkájáért a felelősséget a Szentháromság Istenre hagyni, hárítani. “Veletek vagyok minden napon” ígéretével Jézus biztosította azokat, akik elmennek, nem pedig egyhelyben ülnek. Jézus ígérete szerint a Szentlélek vezeti, tanítja, ihleti, aggodalmaskodástól megvédi a misszió hű munkásait. Úgy tetszett a misszió Urának, hogy az evangélium örömhírét megváltott bűnösökön keresztül vigye szívből szívbe. Megsejtett valamit ebből az igazságból Torkos László, aki énekében így szólít fel: “Mi is közel, távolban, ajánljuk fel magunkat”. Sajnos életfelajánlás missziói mun
