Erős Vár, 1991 (61. évfolyam, 1-6. szám)
1991-02-01 / 1. szám
POSTMASTER: DO NOT FORWARD SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, Box 02148 Cleveland, OH 44102 (USPS 178560) AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 57. ÉVFOLYAM 1991. FEBRUÁR 1. SZÁM A KERESZT FELE ,, Senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. ”(Mt. 17:8.) A Jézus nyomdokaiban való járás rendszerint meglepetésekhez vezet. S ez tulajdonképpen azért van, mert Tőle, s mindattól, ami Vele hitben, tanításban, s tapasztalásban is kapcsolatban van, esetenként mást várunk. Inkább annak kívánunk érvényt szerezni, amint mi képzeljük el a ma-Kereszt Hallgattam absztrakt verseket, láttam Picasso, vonalait s alázatosan így dadogtam: mindez ma még magas nekem. S én titkaidról szólok egyre, úgy állok társaim elé, Uram (s tudod, ma is remegve,) mint aki látott s értett hol káprázik az értelem... Mentő szerelmed tiszta titka bennem megértésd úgy terem, hogy ötvöződik itt belül csudás tudás meg sejtelem... Kereszt a titkod. Két vonalka. Az egyik fel és le mutat: Tőled felénk — tőlünk Feléd. A másik: tárt karként ölel minket s talán világokat. Gyermekes, elvont rajz csupán s véres megváltás jele is, önátadás, szolgálat képe, hitben elvállalt szenvedés, mankóm meg sátram nekem is. Homokba karcolt kusza kép, egymásra vert két fadarab, milyen beszédes, értem is — a titka mégis megmarad! S én ezt a titkot hirdetem porig hajolva — győztesen! Fejes Ádám gunk, mások, világunk dolgát. Annyit megéltünk és annyit átéltünk már nemcsak személyes éveink során, de a történelem évszázadaiban is gondolkodva, hogy igényelhetjük, mi majd megbirkózunk az előállott helyzettel és elintézzük azt, ami a mi intézkedésünkre vár. Bennünk motoszkál, hogy a teremtett világ az Isten gyermekeinek a kinyilatkoztatását várja, de arról már elfeledkezünk, mit is jelent Isten gyermekeinek lenni ebben a világban, mely ugyan az Atyaisten teremtménye, de inkább az ordító oroszlánként körbenjáró ördögi hatalmaskodások előtt húnyászkodik meg. Jézus tanítványaiban sem látunk mindig példaképeket, azaz éppen ingatagságukban találjuk fel magunkat is. Erre emlékeztet a hirtelen előállott böjti idő is. Alig léptünk februárba, még visszahangzanak bennünk a karácsonyi énekek, még vízkereszt ünnepköre hat reánk, s máris itt a böjt. Elér bennünket, hogy teljesen már irányba fordítsa a figyelmünket és lelkünket, értelmünket is más tartalommal töltse meg megint. Vártuk a szép próféciák alapján a Nagy Királyt, a Világrendezőt, Aki eligazítja az emberi nemet a maga útján, felhoz valamiféle aranykort, s e földi élet sok reményét meg is valósítja. Valahogy így éreztük a politikai változások vonatkozásában is, amikor ujjongtunk a régi súlyos bilincsek lehullásán, s méltán gondoltuk, íme, élhetünk új lehetőségekkel, melyek jobb jövővel is kecsegtetnek. Isten azonban másképpen rendez. Nem valamiféle Világrendezőt küldött, hanem Megváltót. Oda a bethlehemi jászolba. Ez a Kisded, Akin a pólya a jel, Ó a változásoknak az Ura. Ő hív ... nem hatalomra, nem új politikai vagy gazdasági rendszer kialakítására, hanem bűnbánatra. Bizony meglepetés ez. Amikor pedig hát beletörődnénk, hogy lelki és egyéb dolgoknak így kell lenniök, amikor úgy vélnénk, hogy ilyen „gyermeki” módon kell megoldásokat keresnünk, akkor mégis csak a világ Urával szembesülünk. A keleti bölcsek igyekezettel követik a csillagot és mennyei intésre hódolatukat és ajándékaikat Elé viszik, mert elhitték és tudatossá lett bennük, Benne van nem csupán egy bizonyos népnek, hanem az egész földkerekség minden népének a reménysége. Az O szavát kell lesni, Őt kell követni. Ebben a keretben, persze évek teltével, támad lelkesedés a tanítványokban, főként ama háromban, Jánosban, Jakabban, s Péterben, hogy — mert Jézus megláttatta velük az örök dicsőséget az Ő színeváltozásának hegyén — a világtól való elszakadást és e dicsőség fényében való sütkérezhetést kérjék maguknak a két ószövetségi próféta társaságában kinyilatkoztatott örök Űrtói: „Jó nekünk itt lennünk...” A tanítványok azonban nem maradhatnak odafenn, mert Jézus sem marad ott. Hiába jó mindentől távol és mindentől eltávolodva tervezgetni jobb létet, a hegyről le kell menni és bele kell keveredni a völgyi ügyekbe, a sokaság gondjaiba, az emberi tülekedésbe, s kinek-kinek itt kell a helyét megállnia. A sátáni megkísérléssel talán nem illenék párhuzamba hozni, de a megdicsőülés is hatalmas próbát jelentett. S Ő, hogy igazán példát adjon,
