Erős Vár, 1990 (60. évfolyam, 1-6. szám)

1990-06-01 / 3. szám

2. oldal EROS ©VÁR kedves ígéreteire mind a „megváltás napjáig”. Mert arra pecsételt el min­ket a Szentlélek, hogy az üdvösségnek azt a napját megérjük. Végül még egy szemléletes képet. Adolf Köberlétől való, századunk ne­ves evangélikus teológusától. Szerinte a megigazulás (vagyis az, hogy Isten Krisztusért igazzá tesz) hasonló az anyához, a megszenteltetés pedig a leányhoz. Nos, a leány nem szülheti meg az anyját, de mind magát, mind anyját elpusztíthatja! Nagy a titok, nagy a felelősség is. Pünkösd, Szentháromság utáni vasár­napok hosszú sora következik. Hívjuk naponként a bennünk lakó Lelket: Veni Creator SpiritUS. (Keresztyén Igazság) „A Trianonban meggyötört magyarságért” Lelkészi karunk jelentős része még a pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegye­tem soproni Evangélikus Hittudományi Karán készült fel a szolgálatra. Fakultá­sunk és a pécsi központi egyetem kapcso­lata 1923-tól 1950-ig állt fenn. Ebben a korszakban keletkezett egy kevesek által ismert történeti dokumentum, melynek az idei trianoni gyászévforduló ad ismét idő­szerűséget. Negyvenöt éve, 1945 áprilisában kelt a Pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem „EMLÉKIRATA A MŰVELT VILÁG NAGY EGYETEMEIHEZ”. A 10 fejezet­ből és két térképmellékletből álló negyven­­három oldalas irat alapos és igaz elemzést ad hazánk több százados szorongatott po­litikai, gazdasági és kulturális helyzetéről. Igazságának elismertetése és érvényesítése végett a művelt világ tudományos közvé­leményéhez fordul. Azt kérik a befejező mondatok, hogy kezeljék az előadottakat időszerű és nagy gyakorlati kihatású kér­désként, vizsgálják meg érveinket tudomá­nyos eszközökkel, majd érvényesítsék a felismert igazságot kormányaik előtt, mint az emberi lelkiismeret és becsület fórumai. így zárul az Emlékirat: „kérjük, igyekezzenek elégtételt szolgálni a magyar kérdés végleges rendezése útján a Trianon­ban meggyötört és kétségbeesésbe taszított magyarságnak, az igazságos nemzetközi rend és a tartós béke örök emberi értékei­nek őszinte szolgálatában.” (Dr. Fabiny Tibor előadása nyomán.) Most már megírhatom 1950, Rákosi és terrorrendszere virul nagyban és kicsinyben. Másodéves teoló­gus vagyok Sopronban. A helyi lap kicik­kezett néhányunkat, mert gyerekbibliaórá­­kat tartottunk itt-ott. S akkoriban nálunk olyannyira dühöngött a vallásszabadság, hogy ezt kénytelenek voltunk abbahagyni. No de milyen a „klerikális reakció"? Új frontot nyitottunk, sportnyelven szólva széthúztuk a mezőnyt: a környező falvak­ba járogattunk ki — „a kertek alján” — vasárnaponként bibliaórákat tartani. Pa­píron ez sem volt illegális, de nagyon jól tudtuk: hogy a ,,vallásszabadság"mit en­ged meg, azt „pártunk és kormányunk”, valamint a helyi hatalmasságok döntik el. Magyarán: jószerivel bárkit, bármikor, bármiért elkaphatnak, s azt csinálhatnak vele, amit akarnak. (Természetesen népünk ragyogó jövője érdekében, amit a Párt biz­tosít.) Működési terepünk nem esett messze a határtól, vagyis fokozott ellenőrzési zóna volt. Egy szép sötét este gyanúsnak is talált egy belügyi férfiú, és „meghívott” az őr­szobára. Itt kb. húsz zöldparolis határőr­­ávós és három polgári ruhás tiszt társasá­gába kerültem. Utóbbiak vezetője hallga­tott ki. Emberei a közelben voltak, talán hallották, amint főnökük — miután (hál’ Istennek!) sikerült tisztáznom, hogy nem vagyok külföldi titkosügynök — azt igyek­szik célzott kérdésekkel kimutatni, hogy számomra a hitet csak a természettudo­mányokban való járatlanság tette lehető­vé. Ám ez sehogy sem akart neki sikerülni. További kérdéseivel sem volt valami tüne­ményes szerencséje, nekem viszont adva volt a „status confessionis”, a hitvalló helyzet. Nem is fogtam be a számat. Mindezt a tiszt úr nem értékelte túlzott mértékben, ami ábrázatán is tükröződött. Egyszer aztán — mert hogy az ő türelme sem végtelen — összehúzott szemmel ar­comba sziszegve így szólt: — És ahhoz mit szólna, ha az embere­immel jól összeveretném?! Hát igen, neki ez az érv a mellényzsebé­ben van. Eszmecserénknek most jön a második félideje. Istenem, pár perc, és puhára vernek. Aztán „folytatása követke­zik”, az ávós recept szerint. Nem tudom, hogyan, mint akit halálos nyugalom szállt meg, csodálkozással ve­gyes hidegvérrel néztem a tekintetembe fúródó szemekbe: — Én önt meggyőződéses kommunistá­nak tartom. És egy meggyőződéses kom­munista ilyet ártatlan emberrel nem tesz. Azt hiszem, ön inkább próbára akar tenni, hogy én el tudok-e önről ilyesmit képzelni. Nos, én nem tudok önről ilyet feltételezni! A kőarc megrezzent, felszínére kissé zavart mosoly ugrott, s a tiszt hangszínei­nek orgonáján a „jóságos"feliratú regisz­tert szólaltatta meg. — No persze, persze... Ebben maradtunk. Ha jól emlékszem, az erre következő nyáron szegődtem be szülővárosomban, Nyíregyházán szünidei munkára a Magas­építő Vállalathoz. Felvételkor, amikor megmondtam, hogy teológus vagyok, a párttitkár morgott, de mert ismerte apá­mat, aki baloldali ember volt, állományba vett. Anyagkönyvelőként, 2,44-es mamut­órabérért építhettem a szocializmust. Hja, az is valami. Nem is lett volna semmi baj, ha egy kicsit kevésbé igyekszem, mert ami­kor J. elvtárs, a vállalatvezető megkérdez­te a főkönyvelőt, hogy kit ajánl egy bizo­nyos munkára, az kibökte: — Hát itt van nálunk az a papnöven­dék! J. elvtárs lelkivilága ettől elborult. — Miii? Papnő vendééék?'! Két órán belül repültem. Hanem a vasárnapi korzón — vagy akkor már csak járkálás volt? — össze­akadtam egy ifjúsági bibliaórás pajtással, Bandival. Mondom neki, mi történt ve­lem. Mire ő: — Á, te voltál az? A Damjanich kaszár­nyái részlegnél — tudod, ahol annyi diplo­más dombelhárító és zuhanó talicskázó működik — nagy beszédet mondott J. Egyik ékes kirohanása így hangzott: „Elv­társak! Le kell leplezni a befurakodó belső ellenséget! Mert mik történnek a mi vállalatunknál? Például: idejön egy papnö­vendék, oszt’kiadja magát teológusnak!” Hát ilyen dolgok is történtek akkortájt... Bodrog Miklós (Ev. Élet) ERDÉLYI SEGÉLY Az Amerikai Magyar Evangélikus Kon­ferencia szívesen fogad el és továbbít ado­mányokat erdélyi célokra. A segélyezésre szánt adomány-csekket e címre küldjük: Hungarian Conference — ELCA 9715 Lake Avenue Cleveland, Ohio 44102 A csekk bal alsó sarkára tetszés szerint vagy „Erdély”, vagy pedig „Kolozsvár” megjelölést kell írni. Az „Erdély” jelzésű adományokat az AMEK a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház menekültszolgála­tához továbbítja, a „Kolozsvár” jelzésűe­ket pedig egyenesen a kolozsvári ev. püs­pöki hivatalhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom