Erős Vár, 1990 (60. évfolyam, 1-6. szám)
1990-06-01 / 3. szám
6. oldal EROS ©VÁR r________________________ évente többször vastag borítékban érkeztek írásai az Erős Vár címére. A hétköznapok, a mindennapi élet kis eseményeiben látta meg az emberit, s vezette gondolatainkat Isten felé. Termékeny író volt. Kis lapunkat évekre előre ellátta küldeményeivel, melegszívű prózájával és verseivel. Tedd rám a kezed! című, 1980-ban megjelent kötete elején így írt önmagáról: „Nekem az írás minden. Lélegzetvétel, létszükséglet, hitvallás, erő, öröm, bizonyságtétel, szolgálat. Minden. Egyszóval az életem. Mi vele a célom? Vigasztalni, bátorítani, simogatni és szerettetni, hitet adni és hitet kapni, menteni és összetartani, szeretetben feloldódni, szíveken kopogtatni, haragot oltani, jobbá lenni és jobbá tenni, utat mutatni és a szolgálatban elöl járni...” Most megállt kezében a toll. Február elején hullottak koporsójára a temető rögjei. Emlékét írásai őrzik közöttünk... Ketten is alig tudtuk felültetni. Feje a karomon pihent, úgy nézett szét a szobában. A jobb és a bal szomszédja olvasott. Hetek óta feküdtek egymás mellett a kórteremben. Ismerték egymás panaszát, egymás látogatóit. Lassan, szótagolva beszélt. — írtam neked egy levelet — mondta. — Mit írtál benne? — kérdeztem. — Hogy hálás szívvel köszönöm barátságodat, amely végigkísért életemen. Olyan volt ez nekem, mint a drágakő. Nem tudtam válaszolni. A tört fényű szemek valahova messze néztek. — Lefeküdnék! Lassan, óvatosan visszaengedtem a párnára. A látogatási idő lejárt, indulni kellett. — Gondolj rám! — kérte. — Imádkozom érted — mondtam. A két szomszéd felkapta a fejét. Rámnéztek. — Gondolod, segít? — kérdezte barátom. — Minden, ami szerétéiből, szívből van, segít — mondtam. Elmerülten indultam haza. Gondolod, segít? — hallottam állandóan. Magamtól is kérdeztem: tényleg segít? Eszembe jutott, hogy életem folyamán hányszor borultam térdre: Istenem, ha lehetséges! Kitől kérhetném, ki ismerné jobban legtitkosabb gondolataimat? Magam előtt látom azt a férfit,------------- Gyarmathv Irén -----------Gondolod, segít? aki kétségbeesetten kért, tanítsam meg imádkozni, talán még nem késő! Most, hogy ezeket a sorokat írom, régen elment édesanyámra gondolok. Ilyenkor ült le ágyam mellé és együtt imádkoztunk. Mert ma is úgy mondom szóról-szóra, ahogy ő tanított. Borzolt idegeimet, pihenésben nyugtalanul verő szívemet a tőle tanult imával gyógyítgatom s ahogy elsötétül a külső világ, imám nyomán úgy gyulladt ki szívemben a fény. Háborúra gondolok. Hullottak a bombák, ropogtak a fegyverek. Imádkozókkal teltek meg a templomok és halottakkal a csataterek. Csendes imák és hangosak, alázatosak és eget ostromlók, erőszakosak és kétségbeesettek, magányos és közös imák ostromolták az eget. Magasba nyújtott és ölbe ejtett kezek, összekulcsolt és egymásra boruló kezek, meghajló térdek és lehunyt szemek beszéltek arról, hogy itt is ott is imádkoznak az emberek. Nehezültek az évek. Elestem és talpra álltam. Imádkoztam a zsúfolt utcán, a hívek közösségében, a természetben, idegen városok szállodaszobájában, vidéki kis templomokban és metropolisok katedrálisaiban. Este és reggel, örömben, bánatban, versben és zenében és ebben a kis írásban is. Gondolod segít? Kételkedés és hit, igenlés és tagadás, bizonyság és kétségbeesés, test és lélek naponkénti harcunkban és ez a nekem szegezett kérdés. Útkereszteződéshez értem. Amikor felnéztem, egy fehérhajú öregasszony jött velem szemben. Az arca ismerős volt, de hol láttam, mikor, nem emlékeztem. Köszöntem neki. Megállt, megfogta a kezem s mint régi ismerősnek, úgy mondta: — Jaj, drágám, de jó, hogy látom. Hadd mondjam el, hogy minden este imádkozom magáért. Abban a pillanatban megismertem. Éppen 26 éve, hogy el kellett adnom szobám bútorait. Az íróasztalomtól nem akartam megválni. Ez az asszony vette meg a fiának. Az íróasztalt is szerette volna, de annyi pénze nem volt és én sem ajánlgattam. Néztem, amint elszomorodott. Egy pillanat és már döntöttem. — Tessék elvinni, nincs ára. Hadd örüljön a fia. Emlékszem, az ablakból néztem utána, amint szapora léptekkel vitte boldogságát. És most egyszerre elém toppan és azt mondja: minden este imádkozom magáért. Arra a sok-sok boldog órára, csodálatos percre gondolok, amelyekkel az élet megajándékozott. Biztosan tudom, hogy ennek a kis öregnek az imája is hozzásegített. És mindazoké, akik gyengeségeimmel együtt szeretnek és néha imádkoznak is értem és azokért, akik a síron túl is vigyázzák lépteimet. ...Drága barátom aznap este csendesen elaludt. Valaki azt mondta egyszer nekem: írd meg életed csodáit! Ez a kis történet is ilyen csodáról szólt. Bizonyságtétel az imádság mellett. Talán az élet nem lesz fukar hozzám és összejön belőlük egy kötetrevaló. Adományok az „Erős Vár”-ra (Előfizetések nyugtázása a «'ínszalagon látható lejárati év és hónap kijavításával történik.) Itt nyugtázzuk köszönettel az 1989. dec. 15. és 1990. jón. 30. között az előfizetéseken felül beérkezett lapfenntartó adományokat: $82: v. Radányi Oszkár dr. (Cleveland). — $60: Asbóth Gyula édesanyja Nt. Asbóth Gyuláné emlékére (Arlington, VA). — $50: Gracza Erzsébet dr. Rupprecht Pálné emlékére (Minneapolis). — $25: dr. Pokoly László (Toronto). — $20: Balázs Dénes (Bethlehem), Varga Lajosné (Chicago). — $14: Gömbös Lászlóné (Cleveland). — $12: v. Kernes László (Cleveland). $10: dr. Konkoly László (Berwyn, PA). — $6: Knefely Antalné (Mansfield, OH). - $5: Kish Mary (Chicago), Pavela József (Toronto). $4: Havas Vilmosné (Buffalo), Mergl Károlyné (Linesville, PA), Nitsch József (Longwood, FL), Polóny János (Dayton, OH), Salamon Lászlóné (Harleysville, PA), Szabó Imre (Lake Placid, FL), Tomaj Gusztáv (Chicago), Wágner Istvánná (Des Plaines, IL). — $3: Borsos Erzsébet (Sarasota, FL), Kőrösmezey Sándorné (McKeesport, PA). — $2: Szerencsy Mária (Somerset, NJ).
