Erős Vár, 1989 (59. évfolyam, 1-5. szám)
1989-08-01 / 3. szám
POSTMASTER: DO NOT FORWARD SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, Box 02148 Cleveland, OH 44102 (USPS 178560) AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 55. ÉVFOLYAM 1989. AUGUSZTUS 4. SZÁM —— Újrakezdés — Most elhunyt ausztráliai lelkészünk, Kemény Péter egyik húsvéti, feltámadási igehirdetését olvashatjuk az alábbiakban. (A „Negyedórák Isten előtt” c. prédikációs kötetből.) Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára porom felett megáll. (Jób 19:25.) Vannak, akik azért mennek templomba húsvétkor, hogy eleget tegyenek egy tradíciónak, amelyik odahaza, egy rendezett és magát keresztyénnek tartó államéletben megkövetelte, hogy évente egyszer-kétszer megbizonyítsa az ember szemmel láthatólag is, hogy vallásos. Karácsony és húsvét, születés és halál utáni feltámadás olyan pólusok, amelyek közé befér az egész emberi élet. Végeredményében azonban csak akkor jelentenek valamit, ha nemcsak az emberi élet elején volt egy isteni cselekedet, a keresztelés, és nemcsak a végén következett be egy másik, a temetés, hanem az egész élet Isten keresésében és a neki való szolgálatban telt el. Ez a remény töltötte el Jóbot, aki egy hűséges élet után el tudta mondani, kísértések, megpróbáltatások és szenvedések után, hogy hisz a személyes feltámadásban, mert tudja azt, hogy a Megváltója él. 1. Húsvét a keresztyénségnek egyik legjobban megfoghatatlan ünnepe. Karácsonnyal könnyű elbánni, hiszen még az is, aki nem hisz abban, hogy Isten elküldötte egyszülöttjét embertestbe, megérti a születés misztériumát, a titokban megkezdett és valósággá lett élet csodáját. Nem hiába mondotta Jézus maga is, hogy az asszony tele van félelemmel, amikor eljön szülésének ideje, de amikor megszületett a gyermek, elfelejti mind a szenvedést, mind a félelmet azon való örömében, hogy egy új élet jött ebbe a világba. Nagypénteket sem nehéz megérteni, mert hiszen látjuk szemünkkel az élet múlandóságát, érezzük magunkon is testünk gyengülését, fiatalságunk tovatűnését, és egyre-másra temetjük el azokat, akiket szerettünk, úgyhogy nemsokára nem áll senki sem közöttünk és a halál között, hanem magunknak kell személyesen szembenézni vele. Talán azért könnyebb elfogadni Isten Fiának megszületését és halálát, mert mindkettőben emberi életünk eseményeivel azonosíthatjuk Őt. De a halállal megérkezik az ember a megtapasztalható élet útjának végére, és amiről eddig érzékeink biztosítottak, amit rajtuk keresztül párhuzamosan és jelképesen magunkra is vonatkoztathattunk, az befejeződött. Vége van az ember útjának. 2. De Igénk arról beszél, hogy ahol az ember útja véget ért, ott kezdődik meg Isten útja. Milyen más világ az, amelyikbe akkor lép be az ember. Jób, azaz Isten embere szerint, ez egy olyan világ, amelyikbe mindenekelőtt hit által lép az ember. Amit itt élt az ember, amiben itt él, a teste: elporlad, az nem viszi át őt a halál küszöbén. S még az sem elegendő vigasztalásnak, amit Pál apostol mond hasonlatképpen, hogy az ember halála olyan, mint a földbe vetett magé. Hiszen jól tudja az ember, hogy nem sarjadt még ki élet eddig a sírokból, még akkor sem, hogyha régi német szólás szerint Isten szántóföldjének nevezték a temetőt. Az élet és halál közötti űrt csak egy valami hidalhatja át: a keresztyén ember hite. Ez a hit nem egy gyermekes hiszékenység, sem pedig egy kétségbeesett fájdalom reménykedése abban, hogy ma mindennek vége van, hanem valami más kell, hogy legyen mögötte. Sem hasonlatokkal, sem logikával nem lehet bebizonyítani azt, (Folytatás a 2. oldalon) Scholz László: Köszöntés biztató szóval A Budapesti Evangélikus Gimnázium új megnyitásán Díszes betett kapu, nyílj — sarokra kitárva! Ne meredj magadba mint egy magános árva, ifjú nép dörömböl most, akárcsak valaha, fürkészi új helyét sebes szempillantással s ha már fészkén megül, zsibongani sem átall — jövőnk serege kél, reménység csillaga! Éppen hatvan éve, hogy én is önfeledten itt e fehér falak közt érettségit tettem. Alma mater ugye nem hűltek ki falaid? Melegen öleltél az első naptól fogva, unokáinkat is majd, bízom, körülfogja az evangéliom és ugyanaz a hit. Ebből táplálkozott — csöndesen, nem harsányan — a ,,Fasori szellem", vihettük mindahányon hazánkba és a nagyvilágba szerteszét, Maga a jó hírnév még nem tökéletesség, de arra ösztökél, hogy ki-ki igyekezzék! Úgy lesz több fámánál, úgy lesz igaz beszéd. Tegnaptól tanulni és a jövőre nézni, bár útja homályos, gyakran csak lépésnyi — látja Isten végig annak hosszú vonalát! Fasori diákok, kik ide seregeitek, ha majd a szívetek szent tudásvággyal telt meg, tovább szövitek a múlt elejtett fonalát! Bejárnék most mindent, folyosót, udvart, termet, hol tudomány mellett sok vidámság is termett mint vadon nőtt búza, diáknak friss kenyér... Már minden tiétek. Bő kinccsel én mit tennék? Elég véndiáknak, ha élteti az emlék. Vadgesztenyés Fasor, képed kinccsel felér!
