Erős Vár, 1988 (58. évfolyam, 1-5. szám)

1988-06-01 / 2. szám

EROS® VÁR 3. oldal ANGYALI ÜZENET olyan büszkék voltak orvos-komájukra, mint kis fiúkra. * A Rima völgyében ennek az esetnek a fordítottja történt. Egyik érdekelt tanító barátom így mesélte el: A tanító barátomnál hat év alatt 3 fiú gyermek született, az egész falu gyönyör­ködött bennük. A szomszédságban lakott egy fiatal házaspár a szülőkkel, 100 hol­das birtokon gazdálkodtak. A fiatalasz­­szonyra, aki szintén egyetlen egyerek volt, szüleitől még 80 hold várt. Minden volt, csak örökös nem. Négy évi házasság után sem kelepelt házuk felett a gólya. Hiába volt a közeli orvos biztatása, tanácsa és kezelése, csak nem mutatkozott az örö­kös. Juliska, a fiatal asszony, aki szom­szédságban lakott, és majdnem minden­napos volt a tanítóék lakásán, megkérte a tanítót, vigye el őket Pestre a klinikára, s ott vizsgáltassa meg mindkettejüket, miért nincs gyermekük, mikor úgy szeretik egy­mást. A vizsgálat megállapította, hogy Ju­liska teljesen alkalmas az anyaságra, de férje, Pista, sohasem lehet édesapa... Ebbe a fiatalok beletörődtek, de nem úgy ám az öregek! Hát a 180 hold földet majd a rokonok fogják örökölni? Juliska édes­anyja gondolt egy merészet. Feketébe öl­tözve ment el a tanítóhoz akkor, amikor annak felesége Szliács fürdőn egészség­­ügyi látogatóban volt egy hónapra. így kezdte a mondókáját: „Tanító úr! Senki sem segíthet más rajtunk, csak a tanító úr! Juliska is szereti a tanító urat, tanító úr is Juliskánkat, hiszen itt nőtt fel a szeme előtt. Azért jöttünk, hogy megkérjük: se­gítsen Juliskán. Intézze most úgy a dol­got, hogy Juliskának kisbabája szülessék a tanító úrtól, olyan gyönyörű fiú, mint a tanító úr fia.” A tanító természetesen nem vállalta a feladatot, de megoldotta másként. Örök­be fogadtatta a fiatalokkal egyik meghalt tanítócsalád négy éves leányát és hat éves fiát. Tisztességgel felnevelték őket, és szé­gyen nélkül is meg volt a boldogság. Egyed Aladár Keresem Ferenczy Józsefet és Károlyt, akiktől az utolsó életjelem 1947. március 23-ról, Ausztriából, a brit megszállási övezetbe eső Frohleitenből, Stájerország­ból van (postafiók 35). Kolozsvárott tag­jai voltak a Dévai Bíró Mátyás cserkész­­csapatnak. Gyakorló evangélikusok vol­tak. Keresi őket volt cserkészparancsno­kuk. Összekötő: Szépfalusi István lelkész, A—1060 Wien, Capistrangasse 2/15. (Ausztria). Abban az évben olyan esemény tör­tént a neves festőművész életében, amely nemcsak megrázta, hanem meg­változtatta, új emberré tette. Tárlatve­zetőnk az alábbi történetet mondta el az Angyali üzenet című híres flandriai festményről. A művész paraszti sorból indult el, szülei életerejét, életigenlését örökölte. Már mint gyermek elvágyódott kis fa­lujából, hívta a város, a kaland, az ismeretlenség. így iskolái elvégzése után elindult a városba, hogy valami kereset után nézzen. így jutott el a nagy kikötővárosba, ahol kezdetben kirakodó munkás lett és szinte az utcán élt. És ez így ment volna to­vább, ha egyik este nem találkozik a matrózcsárdában korának egy nagy festőjével, aki műve befejezéséhez egy női portrét keresett, és benézett a kocs­mába. A fiatalember éppen egy aszta­lon állt, és a fehér falra fekete szénnel rajzolt, a részeg férfiak és nők hangos viháncolása, buzdítása közben. Az idős mester rögtön felismerte az ifiú zsenialitását, tehetségét. Elvegyült a tömegben és késő éjszakáig beszélge­tett a fiúval, hogy hagyja abba ezt az életmódot, legyen az ő tanítványa. Két esztendeig szorgalmas tanítvány volt, ezalatt az idő alatt nem látták kocsmában, rosszhírű lebujokban. De a mester váratlanul meghalt és a fiú nem sokkal utána megint járta a kocs­mákat, élte méltatlan életét, volt rá pénze, festményeiből. Ebben az időben ismerte meg Má­riát, aki akkor volt 18 éves, arca az ártatlanok tisztaságát sugározta, arany­szőke haját összefonva hordta, mozgá­sa, mint a gazelláé, szemében egy fiatal őz meleg barnasága volt. Ezek a szemek vitték rá, hogy udvaroljon ne­ki, illő gyengéden, szelíden. És amikor a felesége lett, úgy érezte, nincsen bol­dogabb férfi nála az egész országban. Múltak az évek és előző életvitelé­nek emlékei időnként fel-feltámadtak és benne lobogtak továbbra is. Mária csak féken tartotta, de végérvényesen kioltani nem tudta azokat. Mária észrevette ezt és szemében sökszor kialudt a boldogság fénye. Szí­vének heves dobbanása, szerelme még a férjéé voltak, gyermeki hittel imád­kozott érte. Úgy látszott hiába. Mert a férfi szégyenletes dolgokat művelt, úgy, mint régen és nem egyszer az egész részeg kompániát felhozta kis la­kásukba. Mária, aki a szíve alatt meg­mozdult élet csodájára figyelt, megré­mült a műteremben tombolok hangos­kodásától. De ilyen éjszakák után sem szólt férjének, sőt ha lehet, még csen­desebb lett, s csak néha remegett a keze a belső felindulástól. Mária szerelmük gyümölcsét szíve alatt hordva a nyolcadik hónapban volt, amikor a férje megint későn jött haza és éjszakai társaságával a műte­remben dorbézolt továbbra is. A haj­nal már ott toporgott a láthatáron, amikor elmentek. Mária ülve virrasztóit, jobb keze a szívén, a bal ölében volt, mintha vé­deni akarná születendő gyermekét. így ült imádkozva, amíg a ház elcsendese­dett. Fejét párnájára hajtotta, de alud­ni nem tudott. Felkelt hát, és lement a konyhába, hogy rendet tegyen. De amikor leért, látta, hogy még túl ko­rán van. Leült hát a székre, fejét kissé előre hajtotta, mintha valamit hall­gatna. Ebben a pillanatban lépett be a fér­je. A haja az arcába hullva, tekintete üres volt. Valami durvaságot akart mondani, de akkor valami furcsát ér­zett. Egész testét forróság öntötte el, és olyan fényesség vette körül, hogy megrémült. Egyszerre egy gyermekko­ri emléke kelt életre az angyalról, aki Szűz Máriának azt mondta: áldott vagy te az asszonyok között! A művészt remegés fogta el. Az asz­­szonyt nézte, megszentelt testét, amely az élet csodáját hordozta alázatban, békén. Nézte az asszonyt, aztán oda­ment és nagy szeretettel átölelte. Az pedig nem csodálkozott, nem ijedt meg és amikor férje arra kérte, ne mozduljon ebből a helyzetből, úgy tett. Az pedig lerohant a műtermébe, állvánnyal, festékkel tért vissza és lá­zas gyorsasággal festeni kezdett. Élete remekművét festette akkor meg, amely­nek azt a címet adta: „angyali üzenet És ettől a naptól kezdve megválto­zott, új ember lett. Gyarmathy Irén

Next

/
Oldalképek
Tartalom