Erős Vár, 1987 (57. évfolyam, 1-5. szám)
1987-12-01 / 5. szám
ERŐS® VÁR 3. oldal A bölcső és a Gyermek A GARIZIM HEGYÉN élt az öreg remete. Egyszer álmot látott. Angyal jelent meg előtte, s elvezette egy nemrég kivágott cédrus csonkjához. — Faragj belőle bölcsőt. Egyetlen darabból faragd ki, mert eljön az idő, amikor majd ebben a bölcsőben pihen el a megígért Gyermek. Az öreg felébredt. Tűnődő mozdulattal húzta végig vénségtől hidegült ujjait a homlokán. Majd sietve és megrendülve tett eleget a parancsnak. Ácsolni kezdte a megtalált rönköt. Bölcsőt faragott belőle. Egyik oldalán Noé bárkájából szállt ki éppen a galamb. A másikon Sámson győzködött épp az oroszlánnal. Amikor a világszép bölcső elkészült, a remete elrejtette odúja mélyén. Eltökélte, hogy nem válik meg soha tőle. Szívének köszönhette, hogy terve kútba hullott. ERDEI BOLYONGÁSA KÖZBEN ugyanis egyszer gyermeksírást hallott. Meg is találta a síró porontyot: bepólyálva feküdt egy árnyékos bokor tövében. Gondolta, az anya nem lehet messze, s ottmaradt a gyermek mellett. De senki sem jött a gyermekért. Az alkony is leszállt a mélycsöndű tájra. Mit tehetett mást, hazavitte. Elővette a féltve őrzött bölcsőt, s belefektette. Másnap már pirkadatkor elindult a városba, s egyenesen az istenfélő Joachimék háza felé tartott, akikről tudta, milyen régóta epekednek gyermekért, s hiába. így került a bölcső a kicsivel együtt a gyermekszerető házhoz. Alig tanult meg járni a kis jövevény, máris új pólyás került a faragott bölcsőbe. Joachiméknál csoda történt. Ettől kezdve évről évre érkeztek az apró porontyok, s minden kis jövevényt örömmel fogadtak. Amikor felnőtt a talált gyermek, kiházasították, s mivel más jussa úgysem volt, neki ajándékozták a faragott bölcsőt is. így indult el a bölcső gyermekringató útjára. SOK-SOK ÉV TELT EL, hogy utolsó lakója is kinőtt az öléből. A ház akkori aszszonya kivetette a lomra. Kesergett a bölcső kimondhatatlanul. Miért is jutottam ilyen szomorú sorsra! Hiszen egész bölcső életemben nem tettem mást, csak szerettem és szerettem. így is volt. Szeretett: óvta, védte a kis pólyásokat, s csak akkor volt igazán boldog, ha életet ringathatott. S íme, az emberek a lomok közé dobták. Elkeseredésében bosszút esküdött. Fogadást tett, hogy a gonoszért gonosszal fizet. Szívének szeretetét immár nem értette meg senki: ha egyszer még életet ringathat, azt se szeresse senki. Majd megtudják akkor az emberek, hogyan tud fájni a szeretetlenség. ETTŐL KEZDVE KÉSZÜLT az életrontásra. A holdfogyatkozást várta, a sötétség éjféli óráját, mert tudta, hogy akkor idézhető fel az emésztő tűz szelleme. Nem is várt hiába. Hívására fellobbant a lidércláng. — Kérettelek — szólalt meg a bölcső. — Arra kérlek, rontsd meg az életét annak, akit ringatok még valaha, mert tudom, hogy elővesznek még. Rontsd meg, hogy bűnhődjék minden emberért. Vegye magára mindenek gonoszságát, s hordozza! — Ám legyen! — szólalt meg a Lidérc. A gyermek átkot hord majd kívánságod szerint, de életeddel fizetsz az átokért. Kérésed ára magad tűzhalála! HASADT A HAJNAL, s még azon a napon elővették a bölcsőt a lomok közül. Napfényre jutását annak köszönhette, hogy idegen vándorok érkeztek. Hárman. Messze Jeruzsálemtől délre történt ez, az egyiptomi határnál. A vándorok elcsigázottak voltak. Az öreg ház öreg lomjai közül előkerült a pókháló lepte öreg bölcső. Leporolták, s a közeli erdő szélén a vándorok felállították: egy odvas szikomorfa árnyékába. A szamarat a fához pányvázták. A Gyermek szépségét megcsodálták a kigyúló csillagok, s láttára az öreg bölcső fájának minden rostjában énekelt az önfeledt, boldog öröm. Most bánta meg igazán a Lidérccel kötött egyezséget. Nem a tűzhaláltól félt. öreg volt már. A Gyermekért bánkódott, akit megszeretett. — Istenem, Istenem, aki lakozol fűben, fában, mindenekben, könyörülj mega szegény gyermeken! A kisded felnyitotta szemét, és gőgicsélni kezdett. József és Mária ekkor már az erdőt járta, rozsét gyűjtögetve a tűzrakáshoz, s a gyermek egyedül maradt a bölcsővel. — Mesélj, mesélj! Ki vagy te és miért könyörögsz értem? A bölcső régen megtanulta már a csecsemők beszédét, megértette az emberek számára érthetetlen gügyögést, s egész lelkében megrendült a kérés hallatán, öreg szívét végtelen öröm járta át a gondolatra, hogy az átkot hordó kicsi élet nem haragszik rá. Ezt biztosan tudta, hiszen olyan szeretettel nézett rá a világszép gyermek, mint soha senki még. Elhatározta, hogy megmutatja a szívét. — Az erdőben éltem egykor én is. Eljött a végzetünk, az erdő gyilkosa, a fejszés ember. Dőltek a társaim sorra, dőltem én is. Vájjon mi lett a társaimból? Ágy, gerenda, vagy koporsó? Belőlem bölcső lett. Számtalan kis életet ringattam már a hosszú évek során, de csak te kérted, hogy meséljek az életemről. De egyben búcsúzom is tőled. Ha majd felnősz, bocsásd meg a vén bölcsőnek, hogy oly nagyot vétett ellened. Időm lejárt. Még érzem drága kis tested melegét, de ha elhagysz, én meghalok. El ne feledd, hogy az élet értelme a simogatás, a szeretet — mondta, de az átokról nem szólt. MEGKÖSZÖNNI már nem tudta a megérzett nagy szeretetet, mert az erdőből visszatért Mária, ölébe vette a gyermeket, felmálháztak, s indultak tovább a minden ember gyötrelmes vándorútján. A vén bölcső ottmaradt az odvas szikomorfa tövében. Csend borult az erdőre, s eljött az alkonyat, s az éjszaka. A bölcső érezte, hogy halálos szendergését kezdi. S akkor eljött a Láng. Felcsapott az öreg fatörzsből s sziszegett: — Becsaptál, vén életringató! Ezen a gyermeken nem fog az átkom! — S percek alatt hamuvá lett fa és bölcső. De lelke a tűzhalálban is a Gyermek szeretetéről énekelt. A vándorok már messze jártak Egyiptom földjén. Még nem tudták, hogy Mária szívét sokszor járja majd át a tőr, s a Gyermek hordozni fogja az ember átkát, bűne terhét. Nem a bölcső átka, s nem a Lidérc tüze miatt. Ő maga vállalja majd fel. Jakus Imre IMÁDKOZZUNK! Jézus Krisztus Urunk! Minden fáradozásunkat és valamennyi törekvésünket egy vágy töltötte el: legyen boldog karácsonyunk. Mennyi sietős munka és emésztő gond van mögöttünk! Engedd látnunk, hogy igazi karácsonyunk akkor van, ha Te magad jössz hozzánk, otthonainkba és templomainkba, hogy megajándékozz minket jelenléted örömével, gondot űző békességgel és feszültségoldó szeretettel. Add, hogy életünk minden napján legyen hely Számodra szívenkben. Ámen.
