Erős Vár, 1984 (54. évfolyam, 1-6. szám)
1984-06-01 / 2-3. szám
EROS® VÁR 5. oldal Mozgósítás Fussatok, rémülettől holtradermedt őrizők, fussatok a főpaphoz! Dadogjátok el neki fogvacogva, mi történt! Talán lesz elég aranyuk megvásárolni a nyelveteket, hogy a húsvéti hír tovább ne fusson. Vagy az örömhír szélsebes futását senki se képes megállítani?! Már Magdaléna fut a szürkületben vak rémülettel az apostolokhoz: “Üres a sír! Elvitték az Urat!” Aztán ők futnak kifulladva versenyt, hogy lássanak elárvult lepleket az üres sírban, mint néma tanúkat, és ébredező hittel higgyenek. Magdaléna találkozik vele, átszegezett lába elé borulhat, s futhat a rábízott, szent üzenettel. S futnak, feledve gyászt, keneteket, futnak az örömmondó asszonyok. S az estében Jeruzsálem felé fut boldogan az emmausi kettő. Szent mozgósítás! Századokon és ezredeken át futni a jóhírrel: Krisztus győzött! Krisztus feltámadott! Fussak én is? Hová, Uram, kihez? Kihez bűneiben vagy bánatában, kihez könnyeiben vagy közönyében? Kinek hirdessem, hogy élsz, hogy velünk vagy feltámadott, diadalmas Segítő!? Hogy szereteted, irgalmad, hatalmad tegnap, ma és örökké ugyanaz! Hisz találkoztam én is teveled. Nekem is szól mozgósító parancsod! Húsvéti híradó vagyok. Futok! Túrmezei Erzsébet — Luther Márton: Esti Ima Szentháromság, ki minekünk egy örök igaz Istenünk, leszállt a nap, már este lett — világoltasd szent fényedet! Jó reggel téged zeng dalunk és este is magasztalunk, te voltál és te vagy velünk — dicsér méltatlan énekünk. Dicsőítünk, Atyaisten, áldunk, Urunk, Fiúisten, néked szóljon a dicséret mindörökké, ó Szentlélek. NE FÉLJ . . . És mikor láttam, úgy estem lábához, mint egy halott. Ö pedig jobbját rámtéve, így szólt: Ne félj: én vagyok az Első és az Utolsó, és az Elő, pedig halott voltam, és íme élek örökkön-őrökké, és nálam vannak a halálnak és a pokolnak kulcsai. írd meg tehát mindazt, amit látsz. (Jel. 1:17—19a) A leírt ige János látomása, Jánosé, aki ott volt Jézus keresztre feszítésénél, s az üres sírnál is. Aki ismerte az Urat, mint embert is. János szembe találja magát a megfeszített, de feltámadott Úrral — igaz, látomásban —, de még így is félelmetes a találkozás. A bűnös ember találkozott a szent Istennel s ez a találkozás földre veti Jánost. Nemkülönben omlanánk össze az Ür előtt mi is. látva Istent szentsége teljében s egyidőben látva magunkat bűneink teljében. Figyelmeztető találkozás számunkra Jánosé, hiszen végső fokon valóság lesz a mi számunkra is az, ami Jánosnak látomásban megadatott, Isten színe előtt állni. Jézust nem befolyásolja János múltja, hogy ő is azok között volt, akik azon az éjszakán, mikor elfogták — elhagyták. Szava van hozzá. S ez nem az ítéletnek, de a mentésnek, a bűnei meglátásában összeomló emberhez a talpra állítás szava: Ne félj! Én vagyok az, aki ugyan halott lettem miattad, az ember miatt, de élek Istentől. Én vagyok az Első és Utolsó, Isten teremtő szava, cselekedete. Rajtam nincs hatalma a gonosznak. Ember ne félj! Nálam van a pokol és halál kulcsa. Mindezek hatalmamban vannak. S akinél a kulcsok vannak, az nyithat vagy zárhat. Kiengedhet vagy örökre bezárhat. ítélhet, büntethet, de meg is bocsáthat. Bűneink miatt joggal van bennünk szorongás, ha a Vele való találkozásra gondolunk, hiszen mi minden terhel minket! Bár magunkat igyekszünk menteni s jobbnak feltüntetni, mint amilyenek vagyunk, mégis: Ki az, aki megállhat előtte? Aki “Ne félj"-t mond, az az, aki meghalt, eltemettetett, de feltámasztatott Istentől. János az Űrral való találkozás után megerősödve, áj hittel megy tovább. Leírja, s élő szóval is elmondja sokaknak azt, amit őérette is cselekedett az Ür. Örömmel és hálávan van tele a szíve, hogy az Ür talpra állította őt s hittel gazdagította meg őt. Ne féjj! — ez néked is szól. Aki halott volt, az Ür él, hogy Vele te is élj. A Lélek sodrásában Péter azonban előállott a tizeneggyel, felemelte szavát és így szólt nekik: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok, vegyétek tudomásul és hallgassátok meg az én beszédeimet. Mert nem részegek ezek, amint gondoljátok: hiszen a napnak harmadik órája van: hanem ez az, amit megmondott Jóéi próféta: £s lesz az utolsó napokban, —ezt mondja az Isten, — kitöltők az én Lelkemből mindenkire; és prófétáinak fiaitok és leányaitok, és injaitok látásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak. Sőt az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is árasztok azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétáinak. (Csel 2:14-18) A pünkösdi esemény csoda. Nem történeti szükségszerűség, nem illik bele az ész logikájába, nem következik az emberben rejlő természetes adottságokból. Belülről, a szív mélységéből tört fel a szó az apostolok ajkán. De ezt nem ők akarták elérni, és nem is mások akarták rajtuk keresztül elvégezni. Ígéretek birtokában ugyan, de mégis meglepetésszerűen kerülnek bele a Szentlélek sodrásába és lesznek egészen más emberekké. Ez a más abban mutatkozik meg, hogy egyszerre megértik Krisztust. Nem az embert, a szeretett Mestert, hanem a kereszten és húsvéti síron át megdicsőült Urat. A Megváltó Istent, aki porba lépett az emberért, de aki újra “ül” hatalmában és üdvösségre hívja az általa megváltott embert. Ez a szív mélyén felgyűlt világosság készteti szólásra a beszéd mesterségében járatlan egyszerű embereket, hogy részt kínáljanak Krisztus megbízásából minden közelükben állónak az általa elkészített üdvösségből. Beszédük ezzel a sajátságos kívülről kapott és mégis a szívből jövő bizonyossággal döntés elé kényszerítő erővé válik, amelyre igennel vagy nemmel felelni kell. Beszédük ezért több emberi megnyilatkozásnál, értékelésnél vagy vélekedésnél. Rajta keresztül a teremtő és számadás elé állító Isten szólítja meg a képére és hasonlatosságára teremtett embert. Természetben, lelkiismeretben, történésekben, törvényen és prófétákon keresztül adott kinyilatkoztatása végső szavaképpen Krisztusban az élet vagy halál választásának nagy lehetőségét adja eléje. De ebben a választás elé állításban az Atya életre hívó hangja kiált: “Mindenki, aki az Ür nevét segítségül hívja, megtartatik.” (21. v.) A pünkösd külső eseményein és emberi szavain keresztül belülről szólít meg Isten, a szívünkhöz szól és a szívünket szólaltatja meg a megismert megmentő szeretet hirdetésére. A pünkösdi esemény űjra egybeöleli az Istent és az embert, a Teremtőt és a fiúságra hívott teremtményt. De egybeöleli a fiakat és leányokat, a férfit és nőt, a vént és ifjút, a népeket és fajokat is. Mert a pünkösdi esemény nem önmagáért történt, megdöbbentésre szánt csoda. Az apostolok “előállása” Isten nagy lépése az előre elhatározott és előre bejelentett cél megvalósítására, hogy a Krisztusban egybeszerkesszen mindeneket. Boldogok azok, akik a Lélek árjától sodortatva, emberi életünk eseményei közben szavaikkal és cselekedeteikkel ezt az egybeszerkesztő szándékot munkálják. —i —y TÓTH JÖZSEFNÉ szül. Tútóczy Magda, március 14-én, életének 54. évében váratlanul elhunyt. Hosszú éveken át a Lutheran Church Supply Store csikágói fiókjában volt alkalmazásban és ott odaadó, hűséges és kiemelkedő szolgálatáért nagy megbecsülést szerzett magának. Kezdettől tagja volt a csikágói Magyar Evangélikus Gyülekezetnek, melynek tagjai nem egyszer meghatódva és megilletődve látták elszántságát, bátorságát és erős hitét, melyről ismételten tanúskodott, amikor alá kellett magát vetnie nehéz orvosi műtéteknek. Legutóbb két hiányosan működő szívbillentyűjét kellett kicserélni. Az operáció a jelek szerint és egy ideig sikeresnek látszott, de mintha a jó Isten másként döntött volna. Szeretettel és hálával csatlakozunk férje; Magda leánya; József fia és a kis Anthony unokájához az őket ért nagy veszteség feletti fájdalmukban. Mi is kegyelettel őrizzük emlékét szívünkben és vigasztalást keresünk Krisztus Urunk drága ígéretében: “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek ... Az én Atyámnak házában sok hajlék, van . . . Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14:1—2). A földi életből kihívott testvérünk 1929 július 2-án született Győrött. Néhai Túróczy Zoltán ev. püspök leánya volt. T. K.
