Erős Vár, 1984 (54. évfolyam, 1-6. szám)
1984-06-01 / 2-3. szám
ERGS® VÁR 3. oldal prvT U BUDAPEST 1984” elé AZ EMBERISÉG REMÉNYSÉGE Ezt a témát kétféleképpen lehet megközelíteni. Egyrészt el lehet mondani, hogy az emberiségnek milyenféle elképzelései vannak a jövendőről, vagyis milyen reménységekkel bíztatja magát. A másik azonban Isten Igéjére való hallgatásból él. Milyen reménységet ad a világ s benne az emberiség Teremtője. Talán legjobb, ha mindkét szemszögből megközelítjük a témánkat. CSALFA REMÉNYEK Az emberiségnek minden időkben sokféle reménysége volt. Már az ókori bölcselők azt a felfogást képviselték, hogyha az értelem útján meg tudjuk az embereknek magyarázni, milyen életúton járjanak, akkor reménységgel nézhetnek a jövőjük felé. E “bölcselők” örökösei ma is élnek. Az ész legyen az uralkodó s akkor reménységünk van, mint embereknek. Hozzá kell persze tenni a jóakaratot is, melyet feltételeznek az igy gondolkozók, s akkor reménységgel nézhetünk az emberiség útjára. Csakhogy a gonosz léte hamar feltűnik, s az ésszerűség se bizonyul megbízhatónak. így kezdődik el a különféle világnézetek versengése. S ha az egyik vagy a másik képviselői jutnak hatalmi pozícióba, akkor rákényszerítik az emberiségre azt az ideológiát, mely szerintük egyedüli reménység. Talán nincs is hiba a jó szándékban, de a kényszerrel véghezvitt emberi elképzelések nem hoznak örömet s nem adnak az emberiségnek olyan reménységet, melyből élni tudna. Ilyenkor támad az a nézet, hogy tulajdonképpen nem is az emberekben van a baj. Hiszen, mégha többféleképpen gondolkoznak is, tulajdonképpen jót akarnak. Csak egyesek látják be azt, ami igazi reménységet kelthet. így jön létre az a meggyőződés, hogy tulajdonképpen a társadalmi rendszerben van a hiba. Meg kell változtatni s akkor minden rendbejön. Mégha erőszakkal történik is, a jövő reménységével csalogatnak a hatalmasok: csak kövessétek a mi rendszerünk elgondolását, s meglátjátok, hogy — mégha időbe is telik, sőt talán meg se éli a mi nemzedékünk — egy jobb jövő vár az emberiségre. De a reménységben hinni kell. S ahol nem hisz valaki abban az elképzelésben, melyet feltálalnak neki, ellenségként kezdik kezelni. így jön létre az emberiség harca olyanok között, akik különféle emberi elgondolásokat akarnak reménységként rákényszeríteni egy-egy népre. Mind ez az ellenségesség mai világunkban szinte olyan méreteket öltött, hogy a felfokozódott harciasság szinte minden reménységet semmivé tesz. Fegyverkezik az emberiség, hogy legyőzze az ellenfelet, vagyis azt, aki nem azon az úton látja az emberiség reménységét, mint a másik. Mindennek démoni vonása az, hogy a béke reménységét is ahhoz fűzik az emberiség számára, hogy elpusztítsák a másikat. Ma ez a fegyverkezés vált a nagyhatalmak “reménységévé”. A technikai fejlődés az egész emberiség elpusztításával fenyegető fegyvereket hozott létre. ISTEN NÉLKÜL NINCS REMÉNYSÉG így került az emberiség abba a helyzetbe, melyet a Szentirás a pogányság jellegzetes vonásaként ír le. Isten nélkül, reménység nélkül, elidegenedve Isten által teremtett emberi mivoltától éli az emberiség azt az életet, amelyben nincs reménység. Vagy másképp: olyan reménységben él, amely megcsalja, mert csak e földi viszonyokra irányítja figyelmét. “. . . mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység és Isten nélkül éltetek a világban (Ef. 2:12). — Vannak olyanok is, akik ugyan magukat keresztyéneknek tartják s mégis csak erre az életre irányítják reménységüket. Róluk mondja az apostol: “Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk" (lKor 15:19). Tehát a keresztyén reménység sem arra irányul, hogy jobb, gondtalanabb életet éljünk, ne legyenek betegségeink, megszűnjenek anyagi gondjaink. Ilyen csalóka “reménységeket” próbálnak napjainkban egyes hamis próféták hirdetni, s ezzel lehetetlenné tenni azt a reménységet, amely Krisztusban van. KRISZTUSBAN VAN REMÉNYSÉG “Krisztusban — reménység az emberiség számára” — ez az igazi mondanivalója az evangéliumnak. Pál apostol beszél az Efézusi levélben arról, hogy Istennek milyen a “világterve” a teremtés óta. Ezek szerint a teremtéskor Isten beleállította az emberiséget abba a rendbe, melynek Krisztus a Feje (Ef. 1:9— 23). így is mondhatnánk: egy fejét vesztett emberiségnek Isten Krisztusban visszaadja azt a Főt, amelyben egyesíti azt s ahol nincs többé sem népi, sem anyagi, sem nemi különbség, “mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban”. Ö foglalja öszsze az emberiséget egy egészben. Ez az a reménység, melyből élni lehet. Minden más csak csalóka hiábavalóság. A Krisztusban való reménységnek nem emberi elgondolások, bölcseletek vagy ideológiák vetik meg az alapját, hanem egyes-egyedül az a tény, hogy Krisztus feltámadott a halálból s mint ilyen, tud már ma reménységet adni az emberiségnek. A Krisztusban hivő “előre reménykedik a Krisztusban” (Ef 1:12). Tehát olyan reménységről van szó, mely legyőzve az emberiséget elpusztító halált, ígéretet tesz az eljövendő életre. Mindezt az apostol titoknak (misztérium) tartja, amelyet hit által kijelentett Isten a hozzá hű népének. Krisztus emberré lett, hogy leleplezze a hiábavaló emberi reménységeket s elvezessen a hit által Isten örök rendjéhez, melyben az emberiségnek megvan a magát egyedül megillető helye az egész univerzumban. Nem egy elszigetelt emberiség reménységéről van tehát szó, hanem
