Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1983-02-01 / 1. szám
EROS® VÁR 5. oldal MELYIK L Világszerte készülődnek evangélikus és nem-evangélikus egyházak Luther Márton születésének 500. évfordulójára. Egyes egyházak, köztük a Magyarországi Evangélikus Egyház is, külön bizottságot állított fel az évforduló kellő előkészítésére, s a Német Demokratikus Köztársaságban még állami bizottság is készít elő ünnepségeket. Hogy Luther Márton, születése után 500 évvel is teológiai szakértőnek számít, az nem újdonság. Miután 1917-ben a világ protestáns keresztyénsége megünnepelte a reformáció négyszázadik évfordulóját, sokfelé támadt Luther-reneszánsz, melynek során könyvek egész serege jelent meg, nemcsak a reformátor hazájában Németországban, hanem a világ minden táján. A Luther-reneszánsz hullámai Magyarországra is eljutottak, habár nemzetközi nevű magyar Luther-kutató dr. Vajta Vilmoson és a néhány éve elhunyt dr. Sólyom Jenőn kívül aligha volt. Míg korábban a Luther-reneszánsz az evangélikus egyházakra korlátozódott, az utóbbi évtizedekben a protestáns testvéregyházakba, sőt a római katolikus egyházba is eljutott. A Luther-reneszánsz széles spektruma azonban arra is emlékeztet, hogy az a Luther-kép, melyet ez a sok-sok szerző és tudós fest, nagyon különböző lehet. Nem lehet éppen azt mondani, hogy ahány a Lutherkönyv, annyi a Luther-kép. De azt állítani lehet, hogy minden kornak megvolt a maga Luther-képe, s manapság is igen különbözőek a vélemények az 500. születésnapját ünneplő reformátorról. Próbáljunk itt összeállítani egy ilyen képsorozatot. A REFORMA CIÓ korában, legalábbis kezdetben, úgyszólván osztatlan megbecsülésnekörvendett Luther Ellenlábasai, a “pápisták”, újrakeresztelők és rajongók persze nem osztották ezt a megbecsülést. De hívei igen nagyra tartották. Hans Sachs “a wittenbergi csalogány”-nak nevezte. Mások rá vonatkoztatták János jelenésének könyve 14. fejezetének próféciáját az angyalról, aki “az ég közepén” repült és “az örök evangélium volt nála”. AZ ORTODOXIA Lutherben a tiszta tan felfedezőjét és terjesztőjét látta. Egy 1597-ben épült házon ez a felírás látható Wittenbergben: Gottes Wort und Luthers Lehr’ vergehet nun und nimmermehr, — Isten igéje és Luther tana soha el nem múlik. Képét gyakran verették érmekre, rendszerint velős diktumokkal, mint pl. ez: “Nagy volt életében, nagyobb beszédében, legnagyobb tanításá-500 éve született Luther ban”. Hogy Isten küldöttje volt, azt olyan érvekkel bizonyították, hogy pl. a Te Deum egyik sorából kiszedték azokat a betűket, melyek római számokat jelképeznek, s azok összege 1517 lett, a reformáció éve: tlbl CherVbln et seraphln InCessablLI VoCe proCLaMant. Azt is kiszámították, hogy a Jelenések könyvének 14. fejezetében a (fentebb idézett) 6. vers számértéke 819. Ugyanezt a számértéket kapták a következő mondatból: “Luther Márton, született Eislebenben, a Szentírás doktora, Márton-napon keresztelték”. Ilyen érvek előtt természetesen mindenkinek illett meghajolnia. A PIETIZMUS számára nem a tan, hanem az élet volt fontos. Nem szerették hát néha eléggé durva kifejezésmódját, sem “dogmatizmusát”, sem hogy a felsőbbséggel jó lábon állt. Viszont nagyra becsülték kolostorbeli lelki vívódásait, egyáltalában a fiatal Luther kijelentéseit, a gyülekezeteken belüli “gyülekezeti mag’-ra vonatkozó szavait. Hogy Luther az arisztoteleszi filozófia ellensége volt, az alkalmas fegyver lett minden filozófia — és majdnem minden teológia ellen. Egy pietista teológus még azt is megállapította, hogy Luther szerint az olyan léleknek, amely “látta Krisztust”, nincs szüksége se prédikációra, se szentségekre. A FELVILÁGOSODÁS KORA Luthert mint a “pápizmustól” való szabadítót tisztelte és ünnepelte. Ó, India — a gondolat anyja... (Folytatás a 3. oldalról) lemre, hogy Isten kegyelmét ürügyként fel ne használjuk arra, hogy most már saját fejünk szerint szabadosán éljünk. Hiszen az evangélium nem valami olcsó bocsánatról beszél, hanem arról, hogy nagy ára volt: Krisztus Urunk áldozati halála volt az ára. Az indiai meditáció-típusok némelyikénél az Úr Istennel való kapcsolatba lépés különlegesen mély útjait fedezték fel sokan. “Ha majd az imádság több lesz, mint önző kéregetés vagy szószaporítás, vagy éppen gondolati eszmefuttatás, akkor fogja elérni a valódi meditáció színvonalát.” Végül: groteszkül hangzik, de talán így van, hogy az anyagi világ élvezetébe feledkezett európai ember éppen az indiai iskolán keresztül jut majd el megint az anyagi világhoz való helyes viszonyhoz. Mert csak az, aki képes megtanulni e világ dolgainak megtagadását, élvezheti igazán ezt az életet. Vagyis ahogy Jézus maga is hirdette és gyakorolta. Közel húsz éve hunyt el Hedbergné. Közel húsz éve foglalkozom középiskolai vallástanítással. Közben diákjaim kérdései mindinkább a saját kérdéseimmé is váltak. Hogy ma már kevésbé adok sablonos válaszokat — s ezért igazabbak a válaszaim —, azt ennek a valójában igen egyszerű laikus teológusnak is köszönhetem. Hogy mi volt az, ami ilyen izzó hitű, de szíve mélyéig toleráns — és ezért meggyőző — keresztény személyiséggé, sőt hittérítővé formálta őt? Keleti útjaim élményei alapján most így mondanám: Krisztus evangéliuma, élő hite és — a “gondolat anyja” , az ezerarcú India. (Útitárs)
