Erős Vár, 1981 (51. évfolyam, 1-6. szám)
1981-12-01 / 6. szám
2. oldal ERŐS ©VÁR meghallgatni, mintha soha nem hallottuk volna még. Most hát jöjjünk vissza ide, kedves Deák-téri templomunkba, ahol más feltételek közül érkezve is ünnepeltünk karácsonyt. Nem értjük, ami most velünk és körülöttünk történik? Persze, hogy nem értjük. Önmagunkat csalnók meg és másokat vezetnénk félre, ha azt állítanók, hogy mi mindent világosan látunk és értünk. Mert mi bizony semmivel sem vagyunk különbek szegény Máriánál és a gondterhelt Józsefnél. Megoldatlan rejtélyek egész tömege van előttünk. Azonban ezek nem akadályozhatnak meg minket abban, hogy karácsonyunk legyen. Hitünk milliónyi tapasztalatára támaszkodva szabad vallanunk azt az első igazságot: Nem Augusztus akarata megy rajtunk teljesedőbe, hanem Isten akarata. Nem állhat senki annak útjába, hogy lelkűnkben fészket rakjon a karácsony békessége, melynek birtokában most és mindenkor félreérthetetlenül vallást teszünk arról, hogy az életünk nem emberi szeszély játéka, hanem Isten áldott akarata történik velünk. Most is. Betlehem lakosainak szívtelen elzárkózása is olyan vonása a karácsonyi történetnek, amelynek mindaddig lesz mondanivalója, amíg ember él a földön. Ha mi nemcsak azt akarjuk, hogy a világban legyen karácsony, hanem itt bent a saját szívünkben is, akkor jó lesz ha erre a mondanivalóra felfigyelünk. Mások életére sokszor egészen megvakulásig rámeredünk. Magunkról elfeledkezünk. Most tartsunk önvizsgálatot Isten előtt. Mert bizony, ha Isten a mi életünkben keres helyet Jézus számára, mi nem tudunk neki felékesített kastélyt kínálni. Félek, még egyetlen “tiszta-szobát” sem tudunk szívünkben rendelkezésére bocsátani. Az a szállás, melyet Isten Fia mibennünk talál — aggódom —, fájdalmasan hasonlít ahhoz a betlehemi helyzethez, mellyel akkor földreszületésekor meg kellett elégednie. Áldott legyen a szeretet Ura, hogy ezzel is megelégszik. Nem veti meg azt a zugot, melyben helyet szorítunk neki. Innen akarja megtisztítani és hatalmába venni egész életünket. * Karácsony ünnepe most nagyon sötét éjszakában találja a világot. Minket is. Ha a világot ma röviden jellemezni akarjuk, akkor azt kell mondanunk róla, hogy ma a világ sűrű sötétségben élő emberekből áll, akik világosságra vágynak. Nemcsak itt hazánkban. Azok az értesülések, amelyek elérnek bennünket a világ népei részéről, arról beszélnek, hogy az emberek mindenütt várják a világosságot. És régóta már. Szegény emberek! Mind a többiek és velük együtt mi is! Olyan különös berendezkedése támadt a szemünknek! Szinte kizárólag már csak vízszintes irányban tudjuk használni a szemünket. Innen van az, hogy az emberek egyik tábora keletről várja a fényt. Mások arra esküsznek, hogy nyugatról kell jönnie. Balga emberek! Karácsonykor a fény fentről jött. A mennyből jött. Olyan emberekhez, akik még tudnak fölfelé nézni. Nem azokhoz, akik aludtak, hanem azokhoz, akik virrasztónak. Ha mi ezen a karácsonyon valóban Isten szeretetének világosságára vágyakozunk, akkor virrasztó lelkűnknek felfelé kell néznie. Csak onnan jöhet a világ világossága! De nemcsak a felülről jövő fény várásáról feledkeztek meg az emberek, hanem a felülről érkező hangról is. A földi hangok zűr-zavarában alig tudunk eligazodni. Mintha túl akarnának harsogni minden hangot, kiáltva hirdetik, hogy a vallásosság, Istenhit: babona. Az a szörnyű nyomasztó érzésem van, hogy rengeteg ember elfogadta ezeket az állításokat. És ez az árulás — úgy lehet — annyira a közelünkbe férkőzött, hogy saját szívünket is kísértésekkel ostromolja. Ezért szükséges, hogy itt a templom csendjében a karácsonyi evangélium magvát a szívünkbe zárjuk. Azt az üzenetet, hogy mindaz, ami karácsony éjszakáján történt, az nem emberi kitalálás. Mi nem egy téves emberi álomnak adtuk oda az életünket. Nem azt szolgáltuk. A mi hitünknek az alapja: Isten saját kinyilatkoztatása. Isten cselekedete. A felülről érkező hang! Minket a minden hatalomnak Ura nyert meg a maga számára. Nem is akarunk más úrnak szolgálni, csak ennek az egyetlen áldott Úrnak, aki karácsonykor ide: a porba, ide: a bűnbe küldte el megváltó szeretetének hordozóját. Egyszülött Fiát — Jézus Krisztust! Nem tartom elmellőzhetően lényegtelennek azt, amit az evangélium még a pásztorokról mond. A bizonyságté telükről. A Megváltó születése idején Izrael hivatalos papjai elfeledkeztek a próféták jóslatairól. Vagy, ha esetleg tudták is ezeket a próféciákat idézni, akkor sem tudták őket értelmezni. A papok elnémultak. Isten azért avatta az evangélium üzenethordozóivá a mezők egyszerű pásztorembereit. Nem hiszem, hogy ebben a gyülekezetben magam lettem volna az egyetlen, aki mérhetetlen szorongást hordozott azon, hogy bizonytalanná vált a Megváltó csodájának a szava. S mikor kitekintek a világ népeinek nagy hullámzó tengerére, aligha vagyok magamban, amikor megostromol a kérdés: Hallják-e a milliók, amit Isten üzen nekik? Vannak-e akik elkiáltják hangosan, hallhatóan, amit Isten megmentésükre tett? Ha van ilyen szorongás bennünk, akkor éppen ettől akar minket megszabadítani Isten, a karácsonyi evangélium befejező mondataival. Azt mondja nekünk, hogy Isten soha nem jön zavarba, hogy kikkel mondassa el a megváltó szeretet örömhírét. * Testvéreim! Kint a világban tülekedés, szívtelenség, ijesztő árnyak és sok minden más akadály ellenére is — karácsony van. Mert, ahol megszólal a karácsonyi evangélium, ott a zengő szó mögött felénk dobog Isten szerető szíve. És ez a karácsony. Örvendezzünk hát minden hívővel a mi mennyei Megváltónk születésén! Ámen. (U) Lapunk minden olvasójának ÁLDOTT I KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET kíván A SZERKESZTŐSÉG
