Erős Vár, 1981 (51. évfolyam, 1-6. szám)
1981-04-01 / 2. szám
6. oldal ERŐS VÁR Utána. Emiatt szállt szembe a Kísértővei a pusztában negyven nap és negyven éjjel való böjtölés után, és vállalta a Sátán minden ostroma ellen a harcot. Ezért tudott sírni s fog is tudni könnyezni minden idők minden olyan “Jeruzsálemé” felett, amelyek nem ismerték meg, vagy még mindig nem ismerik fel a meglátogatásuk idejét. Ez hozta el nekünk Karácsonyt, a havas, hideg tél gyönyörű szép ünnepét, továbbá Virágvasárnapot, a tündéri tavasz napját, amikor is “alázatosan, szamárháton” tette meg azt a diadalutat, amely nem volt egyéb, mint a felmérhetetlen, nagy szenvedések tövises útjára vezető ösvény. Ezért kellett szereznie azt a Szent Vacsorát, amelyet búcsúzóul minden idők bűnbocsánat után vágyó szívei számára szerzett. Ez vezette Őt a csodás Getsemánékertbe, az Olajfák-hegyére tusakodni, gyötrődni, vércseppeket verejtékezni és a Sátán eszközeinek kezébe adni önmagát, akiktől gonosz vádakat, gúnyt, szidalmakat, gyalázásokat, töviskoronát, arculcsapásokat, halálos ítéletet kapott. Ezért emelkedik ki az idők óceánjából az a legszomorúbb nap is, amelynek azóta Nagypéntek a neve, és amelyen a virágvasárnapi hozsannák “feszítsd meg”-ekké, a hozsannázók részvétnélküli, gyűlölködő szívű, szeretetlen gyilkosokká, a nap ragyogó fénysugarai sötétekké váltak, a kősziklák megrepedeztek, a sírok megnyíltak, a halottak feltámadtak, és a vérét ártatlanul hullató, a kereszt borzalmas kínjait szenvedő, mindenki által utált alakú s nem kívánatos arcú “Fájdalmak Embere” a Golgotán meghalt azon a középső keresztfán közel kétezer évvel ezelőtt. És végül emiatt lett Húsvét, amely a legcsodálatosabb ünnep az emberiség életében, és amely nyitott sírt, menynyei fényességű angyalokat állít minden idők minden emberi szíve elé elvitathatatlan, megdönthetetlen bizonyságokul és tényekül arra, hogy az Úr feltámadott. Amikor mindezeket meglátjuk és elfogadjuk hálás szeretettel, mélységes bűnbánattal, igaz hittel, nem tehetünk mást, mint ezen a^Virágvasárnapon elindulni az Ő útján, amely bennünket Nagypéntekhez és onnan pedig ahhoz a Húsvéthoz vezet, amely azt hirdeti Evangélikus Egyházunknak, a keresztyénségnek az emberiségnek, népünknek, szeretteinknek és nékünk, hazánktól távol élő magyar evangélikusoknak: az Úr feltámadott, ezért mi is feltámadunk mindannyian a kálváriás sors, a békétlenség, a szeretetlenség, a gyűlölet sírjából és az elkárhoztató bűn szörnyű halálálmából... Miattam, helyettem, érettem... E pár szó végső akkordja annak a Himnusznak, amelyre már a mennyben kereszt Új képet vásárolt s arra kért, nézném meg. Itt ülök a hintaszékben, szemben a képpel. — Szép? — kérdi lelkendezve s füstfelhőket ereget a pipájából. — Igen — mondom minden meggyőződés nélkül. Alkotójáróls értékéről beszél. Hagyom. Vizsgálgatom a képet. Csak egy régies és nagy ablakot ábrázol. Az ablak árnyékaként a padlón sötét kereszt — és semmi más. Az ablakon kívül ragyogó nyári nap fénylik. Mozdulatlan lombok. Sehol egy rezdülés. A nap égetően süt. Az ég oly kék, hogy leírni sem lehet. Fecskék cikáznak magasan, nagyon magasan. Vasárnap van. Az kell, hogy legyen, hiszen senki sincs a szobában s csend van. A háznép bizonnyal templomban van, vagy csendben üldögélnek a kávé mellett a szomszéd szobában. Az ablaktól a szobába vetődik a fény s ragyogó négyszögeket alkot a padlón. Ez a fekete kereszt megdöbbentő. .. — Az őskeresztyén gyülekezet számára a kereszt az élet jele volt — mondom nyomatékkal. Mindketten nézzük a képet. Csak hümmög és szívja a pipát. Aztán hátrahajtja a fejét s a füstöt puha felhőkörökké fújja. Arra gondolok, hogy ha gyermekalak volna a képen... Bizonnyal szőke fürtjei volnának s kék szeme. A napsugarak játszanának fürtjeivel s a szoba még jobban tele volna fénnyel. A gyermek örülne a padló fényjátékán. Valahogy így: — Nézd, édesanyám, egyik kockából a másikba ugrálok. — Látom — felelne az édesanya — csak vigyázz, el ne ess. volt ráírva Neki, Aki eljött ebbe a bűnös világba, hogy megtartson bennünket az örök életre... Méltó hát és igaz, hogy életünknek olyanná kell válnia, amely letörölve erről a Himnuszról a keresztet, csodálatos dallamokban ezt zengje Feléje, a mi Drága Megváltónk felé szüntelenül: “Az Úr Jézus Krisztus feltámadott, mi is feltámadunk. Halleluja.” K. B. Ha odanézne az anya, látná, hogy a kereszt mély árnyéka a gyermek arcára vetítődik. De nem néz arra. A gyermek sem tudja. Csak mosolyog s a szőke fürtök ragyognak. Erősebben lököm magam. Előrehátra ring velem a hintaszék. A kép ugyanaz marad, változatlanul. A kereszt színe mintha egyre sötétebb lenne. __ — Miért olyan erős ez a kereszt? Úgy értem: nagyon sötét — mondom. — Az ablak igen világos, ünnepre mosták — nevet. — S a fénnyel szemben az árnyék mélyül — mondom. — Te! Megáll s kiveri a pipáját. — Ez a művész csakugyan tévedett. A kereszt fényt és életet jelent... s nem árnyékot! Tahvanainen A feltámadott, élő és uralkodó Úr Jézus Krisztus nevében kívánunk ÁLDOTT, BÉKESSÉGES HÚSVÉTOT az Erős Vár minden Olvasójának! ____________________________
