Erős Vár, 1981 (51. évfolyam, 1-6. szám)
1981-02-01 / 1. szám
(USPS 178560) EROS # VÁR AMERIKAI MAGYAR. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 47. ÉVFOLYAM 1981. FEBRUÁR 1. SZÁM AZ IGAZI BOJT A Szentírás sok helyen figyelmeztet bennünket arra, hogy Isten útálja a hazug és képmutató böjtöt. Nem mindegy tehát, hogy milyen a mi mostani böjtünk. Amikor Keresztelő János Jézusra mutat és csodálattal mondja: íme, Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn. 1:29), minden időkre megadta a legjobb böjti útmutatót. Mert böjt éppen az a nagypénteket megelőző, lélegzetelállító időszak, amelyben csodáljuk a mi Urunk kimeríthetetlen szeretetét. Amikor emberek találkoznak Jézussal, akkor mindig a Csodálatossal találkoznak és megtelik szívük ámulással. Gondoljunk a bethlehemi pásztorokra, a tömegre, amely csodálkozott kedves beszédén, a bűnös asszonyra, aki úgy csodálkozott, hogy neki mindent igazán megmondott az Úr, és gondoljunk arra, hogy a Jelenések könyve szerint az üdvösségről is méltán énekeljük: “Mily menyegző! A szem bámul, a szív ámul, száj meg ujjong boldogul. lm a vőlegény barátja, mint csodálja s színe előtt leborul. ” Vájjon a mi böjtölésünk és egész lelkiéletünk nem túlságosan szürke? Még nézünk Reá, de szemünkben nem a döbbenet és csodálat, hanem fásultság, unalom és közöny van. Böjti időnkben hadd jusson bensőnkig az Útkészítő kiáltása: íme, csodálkozzatok Istennek Bárányán! Soha sem telhetünk be azzal a csodával, hogy O Isten és mégis alázatos emberré lett. Ő, a mindenható Ige, kezesbárányként jött közénk. Ha egy ember nagy méltóságra tesz szert, ez már elég ahhoz, hogy elhidegüljön a szíve a régi barátaitól. O pedig isteni mindenhatóságában is éppen a bűnösök közé telepedett le legszívesebben. Soha nem csalódtunk benne. Hűtlenkedésünkben ezer oka lett volna arra, hogy megbántódjon és faképnél hagyjon bennünket. De nem tette. Alázatosan hűséges maradt. De a legcsodálatosabb mégis az, hogy Istennek báránya nemcsak alázatos volt, hanem áldozati báránnyá lett. Beállott az ószövetségi bárányáldozatok végeláthatatlan sorába és egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Még az örökélet sem elég ahhoz, hogy csodáljuk Isten Fiát, aki az oltáron kitette életét érettünk. Az Ő élete a menny dicsőségében otthonos, tiszta, csorbítatlan és kiteljesedett élet. Ezt a teljes életet tette O le, értünk. A Golgota áldozatának szeretetébe még a magasságos angyalok is csak káprázva tudnak beletekinteni. Éppen mi maradnánk érzéketlenek? Amilyen csodálatos az áldozata a báránynak, olyan az eredménye is: eltörli a bűnt! Nem kell-e nekünk ujjongva csodálnunk Öt, aki hatalmának karjaival eltörölte a bűnt, egyetlen ellenségünket. Ez az örömhír az egész világnak szól. Milyen csodálatraméltó szeretet ez! Semmi személyválogatás, osztályozás és szűkkeblűség sincsen benne. Csak ebben az órában is az egész világon hány helyen hirdetik Őt! Fehér, sárga, fekete, rézbőrű kezek Őreá mutatnak, mindenféle nyelven dicsőítik a Bárányt a bizonyságtevések, énekek, imák. A földnek minden pontjáról rászegeződnek a szemek és csodálják, imádják Őt a szeretetéért. Jertek és hívjuk Csodálatosnak a megöletett Bárányt! (Üzenet) Túrmezei Erzsébet: Nekem az élet... Most a tavasz dalára hallgatok. Körülölelnek könnyű illatok: a föld szaga, az édes sarjadás. Közel a húsvét, a feltámadás. — Tavasz bolyong most erdőn, réteken. Dalol, az életről dalol nekem. Útjára lenge barkaág hajol. Az életről, az életről dalol. A légbe’ hangok halk hulláma ring: „Az élet álmaink és vágyaink ... Akarunk, égünk, vágyódunk, vagyunk. Az élet sóhajunk és bánatunk ..." A légbe hangok halk hulláma zúg. Tavasz dalol... a dala oly hazug. Ajkamon könnyű, halk mosollyal állok rügyet fakasztó reggelen a földszagú, idegen dal felett, és Jézus, életem, köszöntelek. „Nekem az élet"? Te világ, te föld, ne hidd, hogy színed, illatod betölt, a színed, fényed, vágyad, illatod. Minden virágod ideadhatod s lelkem kiált, sikolt epedve: Még! „Nekem az élet Krisztus!“ Ű elég. Színed, virágod, terved, vágyadat: tavaszi föld, a szívem megtagad. Földszagú dal, zenghetsz a réteken, én megtagadlak! Más az énekem. Telkemre hullnak fények, sugarak. Megyek a kéklő, tiszta ég alatt, útamra hajlik barka, mirtuszág, és zengem én az élet himnuszát, az életét. . . az Úrnak Krisztusát. (Őszből tavaszba)
