Erős Vár, 1979 (49. évfolyam, 1-6. szám)
1979-12-01 / 6. szám
(USPS 178560) E R Ő S © V Á R AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 45. ÉVFOLYAM 1979. DECEMBER 6. SZÁM KEMÉNY PÉTER-. AZÚ R Pál apostolnak a filippiekhez írott levelében találjuk a fenti mondatot, amelyik összefoglalja nemcsak ádvent és karácsony tartalmát, hanem az egész keresztyén élet valóságát. Nem azt mondja, hogy itt van, most, bár Isten mindenütt jelenvalósága ezt magától értetődővé teszi. Inkább csak közelségéről szól, mert mi, életünk minden napjában várjuk eljövetelét. Karácsony körül mindent megteszünk, hogy ezt érzékeltessük mind mások, mind a magunk számára. Ajándékokat készítünk elő, amelyek legalább egyszer egy évben azt szeretnék érzékeltetni, hogy gondolunk szeretteinkre és nem vesszük csupán magától értetődőnek életüket, jelenlétüket. Ajándékokat kapunk, amelyek ugyanezt bizonyítják, vagy szeretnék bizonyítani a számunkra másoktól. A kérdés azonban az, miből ered ez a nagy sürgés-for-ÁPRILY LAJOS: Karácsony-est Angyal zenéje, gyertyafény — kincses kezein hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó meleg simogatást. Mi győzött érdességemen? Mitől csókolhat így kezem? Simogatást mitől tanult? Erembe Krisztus vére hullt? Szemembe Krisztus-könny szökött? — kinyúló kézzel kérdezem. Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldús-kezem. —----------—------------------------KÖZEL gás? Szokásból-e, vagy pedig belülről, igazi örömből, hogy van valakink, akiért hálásak lehetünk. Sajnos a szokás hatalma sok mindent megöl vagy elfakít, főleg ott, ahol a család tagjai megszűntek figyelmüket a másikra irányítani és inkább sérelmi politikát folytatnak, számontartván, hogy mit nem tett meg a másik, ahelyett, hogy annak örülnének, amit megtettek érettük. A karácsonyi ajándékozgatás nem lehet jelentőségteljes ott, ahol az ember nem érzi, hogy azért akar adni, mert maga annyit kapott Istentől. Karácsony erre emlékeztet. Az angyali megjelenés, a pásztoroknak adott üzenet éppen arra utal, hogy Isten az O egyszülött Fiában nagy ajándékot adott nekünk és ennek felismerése az alapja karácsonyi ünneplésünknek. Nem ér semmit a karácsonyfa, nem érnek semmit a karácsonyi ajándékok, nem ér semmit a karácsonyi istentiszteleteken való hagyományos résztvétel, ha mindez nem abból a boldog megemlékezésből származik, hogy Isten egykor elküldötte hozzánk Jézust. Azért adta gyermektestben, hogy szemeinkkel lássuk őt, füleinkkel halljuk a szavát, és kezünkkel megérinthessük testi valóságát. Minden karácsonyi ajándék, amely ebből az érzésből származik, Krisztus teste lehetne, tekintet nélkül, hogy micsoda. Benne megtestesülhetne a múlt, szüléink egykori szeretete, haló poraik emléke, gyermekségünk ártatlan, értetlen várakozása. Benne érzékelhetővé vál hatna az ígéret, amelyik a jövőre vonatkozik, hogy mindez nem álom, nem beképzelés, hanem valóság, és hogy Isten csakugyan résztvesz emberi életünkben . . . Krisztus emberré léte radikális változást jelentett Isten és ember viszonyában. Ádám engedetlensége felbontotta azt a családi viszonyt, amelyik fennállt Isten és ember között. Törvény-adás lett a következménye, amelyik szabályozta Isten és ember viszonyát. Az Ótestamentum rendszerében Isten megfigyelővé lett, aki az embert a törvényen keresztül mérte le, s jutalmazta vagy büntette aszerint, hogy miképpen tartotta a törvényt. De karácsonykor Isten résztvevővé lett, Krisztus adásában magára vállalta az emberi életet annak egész teljességében. Hogy megszületett, azt jelenti, hogy együtt sírt a sírókkal és együtt örült az örvendőkkel, és együtt szenvedett a szenvedőkkel. Tele van az írás olyan Igékkel, amelyek határozottan állítják ezt, és mi hisszük, hogy ez ma is fennáll. Karácsony azt is mondja nekünk,
