Erős Vár, 1979 (49. évfolyam, 1-6. szám)
1979-08-01 / 4. szám
6. oldal EROS •'**'VÁR egy könyv fölé hajló, vagy a fehér párnában virító kedves gyermekarcra. És hányszor kérdezik ezt maguk a gyermekek, amikor kiváncsian kihajolnak az ábrándok ablakán. Szeretném, ha erre a kérdésre ma mindnyájan jól meghallanánk és megtanulnánk szülők és gyermekek a választ: — a holnap mindig a ma munkájából épül! Ez az idő nagyszerű ajándéka nekünk, hogy a holnap ma készül és a kezünkben van. Isten maga adta ezt így kezünkbe, hogy a munkánk dönti el a holnapot. Szeptemberrel iskolakapu nyílik gyermeknek, szülőnek egyformán. Nagy lehetőségektől tündöklő a kezdet kapuja. Ma minden lehet belőlünk. Micsoda káprázatos holnap harsogja ma a munka indulóját: rajta! Műhelybe lépünk mindnyájan frissen, az új kezdettől kipirultan. Siessen mindenki a maga helyére, hadd készüljön a nagy mű: a kenyér, a tudás, a bölcsesség és a boldogság. Hadd készüljön a — holnap! * VÁJJON MI LESZ ebből a gyermekből? — kérdi az Ige és utána rögtön azt mondja: “Az Úr keze van vele!’’ — Ismerjük a stafétafutást. Elindulnak a futók bottal a kezükben. Amikor egy részt megfutottak, akkor átadják a botot a következőknek. így váltják egymást egészen a célig. Végül is valaki kiemelkedik közülük és elsőnek fut be boldogan a célba. A generációk is úgy váltják egymást, mint a stafétafutók. Nagyok és felnőttek várjuk azokat, akik a nyomunkba lépnek és viszik tovább az életünket. Nem egyedül jöttünk idáig. Krisztus volt velünk. Ne menjenek ők se egyedül. Legyen ővelük is mindig — Krisztus! Hogy el ne fáradjanak, hogy ne egyedül fussanak, hogy boldogan és biztosan beérkezzenek az élet győzelmes küszöbéhez és az örökélet otthonába. Elindulunk bizakodó hittel Isten hatalmas keze alatt. Krisztussal egyre előre, egyre tovább. Friedrich Lajos iiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiimiiMMiiiiiiiiiuiimiiiHitiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii „Minden újszülött Isten üzenete arról, hogy Ő még mindig nem esett kétségbe az emberiség felett.“ (Tagore) * * * A gyermek nem arra felel, amit szülei kérdeznek tőle, hanem arra, amit a szülei cselekszenek előtte. llllllllllllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII Mifelénk, ha igen megszidnak valakit, azt mondják: “Leszedtem róla a keresztvizet”. Pedig a keresztvizet senkiről sem lehet leszedni. Akit megkereszteltek, az meg van keresztelve. Egyszer s mindenkorra — mindörökre. Mivel Isten maga keresztel, a keresztség ajándéka egyszer s mindenkori és kitörölhetetlen jellegű elpecsételés. A keresztség megismételhetetlen. Ezzel semmiképpen nincs ellentétben, hanem éppen ebből következik, amit Lutherünk többször is igen nyomatékosan mond: nekünk, akiket gyermekkorunkban egyszer s mindenkorra megkereszteltek — mégis minden nap meg kell keresztelkednünk. A reformátor a Kiskátéban és Nagykátéban erről képletesen beszél, mert csak így lehet róla érthetően beszélni. Az Isten igéjébe foglalt keresztvíz “azt jelenti, hogy a bennünk levő régi embernek naponkénti bűnbánattól és megtéréstől vízbe kell fulladnia és meghalnia minden bűnével és gonosz kívánságával együtt és viszont naponként új embernek kell eljönnie és feltámadnia, hogy Isten előtt igazságban és tisztaságban éljen örökké" (Kiskáté). “A keresztyén élet tehát nem más, mint mindennapi keresztség: egyszer elkezdtük és mindig benne kell élnünk. Állandóan szükség van arra, hogy mindig kiseperjük azt, ami az ó-emberé és előjöjjön az, ami az újé. De mi az ó-ember? Az, amit Adómtól örököltünk: haragvó, gyűlölködő, irigy, tisztátalan, fösvény, rest, gőgös, sőt hitetlen, minden bűnnel fertőzött és természete szerint semmi jó nincs benne. Ha pedig Krisztus országába jutunk, akkor ennek napról napra csökkennie kell, hogy egyre türelmesebbek, szelídebbek legyünk, egyre jobban letörjük a fösvénységet, a gyűlöletet, az irigységet, a gőgöt. ” “A keresztség napról napra erősíti az új embert... A keresztséget tehát mindennapi ruhánknak kell tekintenünk, azt viselnünk kell állandóan” (Nagykáté). Mindezt úgy kell értenünk, hogy keresztségünk eldugott, holt kincs maradna, ha nem válhatnék bennünk naponként életté. Keresztségünk abban valósul és hasznosul állandóan, ha a benne Istentől kapott kegyelem erejéhez szüntelenül vissza-visszanyúlva, bűneink elleni küzdelem, szeretet, szolgálat — mindennapi jó magatartás válik belőle. Ezért hát meg kell kérdeznünk: meglátszik-e rajtunk a keresztség? Nem hivalkodásról, mások felett való büszkélkedésről van szó, hanem arról, hogy Isten hatalma, amellyel minket keresztségünkben birtokba vett, irányíthatja-e cselekedeteinket?! Mindent megkaptunk keresztségünkben: Bűnbocsánatot, új életet, Krisztust, annyira mindent, hogy annak hálás és hasznos élése egész életünket kitöltő mindennapi feladat. Az ember akkor lesz katona, amikor besorozzák. De a katona azzal válik igazán katonává, ha katona mivoltát nem tagadja le, de nem is csupán a korzón feszít egyenruhájában, hanem puskájával, töltényeivel, egyéb felszerelésével s mindazzal, ami katonává tette — vártára lép, harcba indul és becsülettel megküzd. Meg vagyok keresztelve: hadd legyen ez nekünk mindennapi vigasztalás, erőforrás és sok jó dolog megvalósulása! —ó—f s. o. s. Órámra pillantok: sietni kell. Vár a vonat, a bus/, a munkahely, várnak a feladatok, küldetések . . . És Mesteremre gondolok. Neki nem volt órája, mégse késett. Soha egy percet se késett. Mesteremre, aki gyalog járt. Megállt betegek és virágok mellett. Mégis odaért vonat, autó, repülő nélkül, mindenhova, mikor kellett. Mesteremre, Aki nem ismert rohanást, hajszát, időzavart. Csak egy láthatatlan órát figyelt, egy láthatatlan vezérlő kezet . . . s mindent elvégezett. Élő Mesterem, irgalmazz! Segíts! Szent titkodra taníts meg engem is! TÚRMEZEI ERZSÉBET Egyedül Jézus Krisztus tudja, hová vezet az utunk. Mi viszont tudjuk, hogy ez az út egészen biztosan minden mértéken felül irgalmas út lesz.
