Erős Vár, 1978 (48. évfolyam, 1-6. szám)
1978-08-01 / 4. szám
8. oldal ERŐS VÁR 6066 76 aug Mrs E A Szabó 1070 S Schenley Av YOUNGSTOWN OH *«509 SECOND CLASS PUBLICATION. POSTMASTER: SEND FORM 3579 TO ERŐS VÁR BOX 02148, CLEVELAND, OH 44102. talános nyomtatott értesítés haláláról és a temetés időpontjáról. Viszont vezető politikai napilapok és a Magyar Rádió augusztus 16-án hozta, ill. bemondta Ordass püspök rövid halálhírét. Az augusztusi szabadság-időszakban még a pesti lelkészek is csak nagyon nehezen vagy már későn tudhattak haláláról és a temetés időpontjáról. Az elhúnyt püspök egy korábbi gyülekezetének képviselője elmondotta, hogy kilenc órát motorozott, míg a szükséges felvilágosítást megkaphatta. így is, hozzávetőlegesen 350 — 400 lehetett a megjelent gyászolók száma. Itt számításba kell venni azt is, hogy sokan csak a sírhoz tudtak eljönni. A temetésen ott volt az uppsalai érsek képviseletében a svéd egyházi segélyszervezet volt vezetője, Harry Johansson, az elhunyt fiatalkori barátja; a norvég evangélikus egyház nevében D. Henrik Hauge lelkész, a norvég egyházisegély elnöke; Bodil Sölling asszony, aki nemcsak Koppenhága püspökét és a dániai evangélikus egyházat képviselte, hanem a Luth. Világszövetség Intéző Bizottságát is; Kurt Horn egyházfőtanácsos a német evangélikus egyházakat képviselte; a Luth. Világszövetség genfi irodájának tisztviselői Pósfay Györgyöt küldték el a temetésre képviselőjükként, aki az özvegy és a család felé dr. Carl Mau világszövetségi főtitkár személyes részvétét és együttérzését is tolmácsolta. Az Angliai Evang. Egyházat és a Külföldön Élő Magyar Ev. Lelkészek Munkaközösségét, gyülekezeteket és lelkigondozókat pedig Pátkai Róbert angliai egyházi elnök és esperes képviselte. — Mint személyes jóbarát vett részt a temetésen Joachim Heubach németországi tartományi superint. és az említetteken kívül még több német, osztrák és más külföldi vendég is jelen volt. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségét dr. Káldy Zoltán püspök-elnök képviselte. A sírnál Ruttkay Elemér másodlelkész zárta a szertartást. Az Apostoli Hitvallás közös elmondása után elbocsátotta Ordass Lajost, Isten jó szolgáját utolsó útjára, hogy porrá legyen, ami porból vétetett. A koporsót hántoló sírásók munkája közben a Krisztusban diadalmat nyert egyház éneke zengett: “Krisztus, te vagy életem, Nyereség halálom. Reményem beléd vetem, A halál csak álom. Kegyes Üdvözítőmmel Mennyben együtt leszek, Hol én néki örömmel Mondok dicséretet. ” Mindennapi kenyér 1978. SZEPTEMBER HÓ 1. Fii 1:12-18. — Hős 4:1-11. 2. Fii 1:19-26. — Hós 5:8-14. PÜNKÖSD U. 16. VAS. — SZÉP. 3. Heti Ige: lPt 5:7 3. Rm 13:1-10. — Mt 18:15-20. 4. lTim 4:4-8. — Hós 5:15-6:6. 5. lTim 6:6-12a. — Hós 8:1-14. 6. lKor 7:20-24. — Hós 11:1-11. 7. lKir 17:1-6. — Hós 14:2-10. 8. 2Ts 3:6-13. — Hab 1:1-11. 9. Lk 6:20-26. — Hab 1:12-17. PÜNKÖSD U. 17. VAS. — SZÉP. 10. Heti ige: 2Tlm 1:10 10. Rm 14:7-9. — Mt 18:21-35. 11. JSir 3:22-33. — Hab 2:1-14. 12. Jk 1:2-12. — Hab 3:1-4, 8-19. 13. Jk 5:7-11. - Sof 1:1-9. 14. Mk 6:14-29. - Sof 2:1-7. 15. Ézs 49:14-21. — Sof 3:6-20. 16. Lk 21:10-19. — Préd 1:1-14. PÜNKÖSD U. 18. VAS. - SZÉP. 17. Heti ige: Mik 6:8 17. Fii 1:3-5, 19-27. — Mt 20:1-16. 18. Mt 12:1-8. — Préd 3:1-15. 19. Mt 15:1-20. — Préd 4:17-5:6. 20. Mt 17:24-27. — Préd 5:9-16. 21. lKor 9:19-23. — Préd 6:1-12. 22. Ézs 1:10-17. — Préd 7:1-14. 23. Jer 7:21-28. — Préd 11:1-10. PÜNKÖSD U. 19. VAS. - SZÉP. 24. Heti ige: Un 4:21 24. Fii 2:1-11. - Mt. 21:28-32. 25. lTs 4:9-12. — Préd 12:1-8, 13-14. 26. lMóz 4:3-15. — Jel. 1:1-3. 27. ÍJn 4:7-16a. — Jel 1:4-8. 28. Ef 6:1-9. — Jel 1:9-11. 29. Mt 18:1-10. — Jel 1:12-16. 30. 2Móz 23:20-26. - Jel 1:17-20. 1978. OKTÓBER HÓ PÜNKÖSD U. 20. VAS. — OKT. 1. Heti ige: Jer 17:14 1. Fii 4:4-8. — Mt 21:33-43. 2. Mk 8:22-26. - Jel 2:1-7. 3. Kol 3:5-11. - Jel 2:8-11. 4. Kol 3:12-17. — Jel 2:12-17. 5. Lk 19:1-10. — Jel 2:18-29. 6. ÍJn 1:5-10. — Jel 3:1-6. 7. Jer 17:12-17. — Jel 3:7-13. PÜNKÖSD U. 21. VAS. - OKT. 8. Heti Ige: Jel 3:5 8. Fii 4:10-13, 19-20. — Mt 22:1-14. 9. Jn 6:24-35. — Jel 3:14-22. 10. 2Móz 16:2-7a, 13-15. — Jel 4:1-11. 11. Jn 15:1-8. — Jel 5:1-5. 12. lKor 10:14-22. - Jel 5:6-14. 13. lPt 2:5-10. - Gál 1:1-5. 14. 2Kor 6:11-18. - Gál 1:6-10. PÜNKÖSD U. 22. VAS. — OKT. 15. Heti ige: 2Tim 2:5 15. lTs l:l-5a. — Mt 22:15-21. 16. Mt 10:34-39. - Gál 1:11-24. 17. 2Tim 2:1-5. - Gál 2:1-10. 18. Rm 14:13-21. - Gál 2:11-21. 19. lKor 9:13-18. — Gál 3:1-5. 20. Lk 22:31-38. — Gál 3:6-14. 21. lKor 7:29-31. — Gál 3:15-18. PÜNKÖSD U. 23. VAS. - OKT. 22. Heti ige: Zsolt 130:4 22. ITs 1:5b-10. - Mt 22:34-46. 23. Mt 7:1-5. — Gál 3:19-22. 24. Lk 17:1-4. — Gál 3:23-29, 25. Mt 6:9-15. — Gál 4:1-7. 26. JSir 3:37-44, 49-50. — Gál 4:8-20. 27. lMóz 18:20-33. — Gál 4:21-31. 28. Ézs 64:5-11. — Gál 5:1-12. PÜNKÖSD U. 24. VAS. — OKT. 29. Heti Ige: lTim 6:15-16 29. lTs 4:13-18. — Mt 25:1-13. 30. lKir 18:21-40. — Gál 5:13-24. 31. Reform, ünn. Rm 3:19-28. Gál 5:25-6:10. (J) TORZSÁTÓL — FARKASRÉTIG (Folytatás a 4. oldalról) londoni esperes beszámolója olvasható a lap más helyén.) Halálának hírét nagy megrendüléssel vették nemcsak az amerikai magyar evangélikusok, hanem a világ keresztyénéi mindenütt. Az itteni evangélikus templomokban ez a gyülekezeti imádság hangzott el: “Istenünk, Atyánk! Minden korban adtál egyházadnak vezetőket, mártírokat és bizonyságtevőket, akik Hozzád való hűségüket a szenvedés és a kereszt útján is megtartották.Hálát adunk a te szolgád Ordass Lajos földi életéért, áldott szolgálatáért, helytállásáért. Te adtál neki erőt, amikor Istennek kellett engedelmeskednie inkább, mint embereknek . . . Engedd, hogy az előttünk járók példájára tekintve, mi is mindhalálig hűek maradhassunk. Urunk, könyörülj egyházadon és mindannyiunkon a Krisztusért! Ámen. ” JUHÁSZ IMRE