Erős Vár, 1978 (48. évfolyam, 1-6. szám)
1978-04-01 / 2. szám
ERŐS VÁR 7. oldal Tavasz a temetőben — János 20:11-18. — Egy szomorú könnycsepp, egy mosolygó, felvillanó szempár, egy tündöklő emberi arc — ez a Húsvét! Húsvét reggelén Jézus üres sírja mellett egy magányos asszony sír: Mária Magdaléna. Olyan elhagyatott, hogy majd megszakad a szíve. Mi lesz most vele?! Vége, vége mindennek! Pedig milyen jó volt már a bűneitől megszabadult, megszépült utat járni Jézussal, aki a tisztaság és a jóság soha nem ismert utain vezette hivő és imádkozó szívvel. És most újra egyedül maradt. Aztán megszólítja Jézus. Az élő Jézus. Csak egy szót mond neki. Csak a nevét mondja ki a régi kedves megszokott ismerős hangján: Mária! És Mária szeme felragyog: van értelme mindennek! Érdemes élni! Nem vagyok egyedül. Tartozom Valakihez. Örökké velem van az én Uram! És Húsvét reggelén egy lobogó hajú asszony tündöklő arca ragyog a tavaszi szélben. Mária -viszi a hírt fáradt szívű tanítványoknak, hogy Jézus él, mert ő látta az Urat! 1. E történet tükrében mindnyájan szembekerülünk az emberi szótár talán legszomorúbb szavával: egyedül. .. Nem hiába olvassuk már a Biblia első lapjain Istennek ezt a mondatát: “Nem jó az embernek egyedül lenni..." Emberi utunk legnehezebb pillanatait idézi ez a szó: egyedül... Egyedül a fájdalommal, szenvedéssel, csalódásokkal és nagy emberi próbákkal. Betegágyak lázálmait, nagy döntések tétova, tanácstalan küszöbét, mennyi bánattal hozza vissza elénk az emlékezés. Húsvét nélkül milyen nehéz találkozni ezzel a szóval: egyedül. Húsvét nélkül egyedül vagyunk a bűneinkkel. Mennyi gondot és bajt okoznak nekünk azok a bűneink, amiket látunk és ó nagyon is jól ismerünk. Szörnyű szenvedélyeink, amiknek tüzét nem oltotta még el a fogadkozás. Gonosz gondolataink, amelyek néha-néha érthetetlenül végigszáguldanak a szívünk csendjén. Eltévesztett pillánatok, amik elrontották valahol az életünket. Mennyi szomorúságot okoz nekünk magunknak az, ha másoknak okoztunk szomorúságot. Ki tudja végignézni azt a könnyet, amit miatta sírtak el és ki az, aki végig tudja nézni azt a bánatot, amit ő dobott a másik ember csendes arcába. Húsvét nélkül egyedül vagyunk a Halállal. Mária Magdaléna ezért sírt Húsvét reggelén, mert egyedül maradt. .. 2. Nos, a Húsvét azzal kezdődik, hogy a hivő ember az élő Jézussal találkozik. — Nem a karácsonyi gyermekkel, nem a távoli, templomi Jézussal, hanem a diadalmas, a győző, a velem járó, élő Jézussal. Amikor valakit az élő Jézus megszólít, először is azt mondja neki: nem vagy többé egyedül! Én a testvéred vagyok! Aztán azt mondja: van értelme az életednek! Isten gyermeke vagy! Azért születtél, hogy itt valamit elvégezz. Valamit elmondj. Valamit megépíts. Isten munkatársa vagy és Isten követe. Azért vagy itt, hogy rajtad és körülötted valami meglátszódjék Isten országából, Isten végtelen szeretetéből. A napot azért adta az Isten, hogy világosság, tavasz és élet áradjon belőle szerte a világban. Isten napja vagy te is: családi otthonban, templomban, mezőn, vagy műhelyben. Végül azt mondja Jézus: ne félj a haláltól, mert a halál csak gondolatjel, ami után még a Húsvét következik. Húsvét a mi hitünk gyönyörű hídja: rajta megyünk át a halálból az életre. * * * A húsvéti történet befejező része a lobogó hajú Mária, a tanítvány Mária, aki viszi magával a húsvéti hírt: Jézus él és Vele én is élek! A húsvéti történet a mi történetünk is. Hitünk a húsvéti hírt hordozza. Általa életünk nyugodt, munkánk vidám, szívünk tiszta és jó lesz, mert szabad hinnünk és szeretnünk az élőJézust, Akivel határtalan az élet! p«r— a M .........M H~1 [ Féltő szeretet J Felette igen szomorú az én lelkem — mindhalálig. Máté 26:38a. Uram! Milyen új arcodat látta az a három tanítvány, akit gyötrődésed helyére magaddal vittél az Olajfákhegyén. Eddig nem láttak rajtad félelmet. Akkor sem, amikor ők kétségbeesve meredtek az elnyeléssel fenyegető háborgó vizekre. Te nyugodt voltál. A félelem egyetlen arcizmodat sem változtatta meg, amikor gyilkos szenvedélyű ellenségeid gyűrűjében álltái. Ez egyszer volt csak ráírva arcodra a halálos szomorúság. Sokszor kérdeztem ennek az okát. Nem a haláltól féltél. Nem magadat féltetted. Azt féltetted, amiért dolgoztál — Isten országát. És féltetted az embereket, a tieidet, üdvösségüket. Ennyire egy voltál velünk, emberekkel! A félelmet is megosztottad velünk. Uram! Ne engedj elsiklanom szenvedéstörténeted e kis jelenete fölött. Sőt égesd bele elf elejthet etlenül a szívembe. És taníts meg általa a féltő szeretetre. Nem életem féltésére. Hanem annak a féltésére, ami ezen a földön szent, ami Isten ügye, amiért érdemes — szeretetből — meghalni. (Útravaló) Friedrich Lajos
