Erős Vár, 1978 (48. évfolyam, 1-6. szám)
1978-02-01 / 1. szám
AM ERIKÁI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 44. ÉVFOLYAM 1978. FEBRUÁR 1. SZÁM A szolgálat és szenvedés realitása — Krisztusban Most örülök az érettetek hordozott szenvedéseimben és betöltőm az én testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az ő testéért, amely az egyház. Ennek lettem én szolgájává ama sáfárság szerint, amelyet Isten nekem adott számotokra, hogy teljes ismeretté tegyem az Isten igéjét azt a titkot, amely elrejtetett öröktől fogva és nemzedékek óta, most pedig jelentetett az ő szentjeinek. Ezeknek akarta Isten tudtukra adni, hogy mily nagy e titok dicsőségének gazdagsága a pogányok között. Ez a titok a Krisztus tlbennetek, a dicsőségnek az a reménysége, akit mi hirdetünk, mikor Intünk minden embert és tanítunk minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert úgy állítsunk az Isten elé, mint aki Jézus Krisztusban tökéletes. Ezért fáradozom én is, és tusakodom az ő ereje szerint, amely bennem hatalmasan munkálkodik. (Kol. 1:24-29.) se* Pál apostol a fenti igében a mai emberhez szól, aki a realitások emberének mondja magát. A régi korban, Páléban sok vallás a misztikumban gyökerezett. Ezért Pál egyenesen és reálisan magyarázza a Krisztus testét, az Egyházat és annak szenvedésben történő szolgálatát. O maga is betegsége miatt sokat szenvedett, szolgálatában mindent megtagadva, csak a Krisztus testét, az Egyházat szolgálta. A ma embere nem keresi a szenvedést, hanem igyekszik azt minden áron kikerülni. Gondoljunk csak a kábítószerekre, az italra, az egész nap bömbölő rádióra, vagy televízióra. Ennek a helyzetnek az a különös valósága, hogy az emberek a realitást keresik, mégis elbódulva hagyják futni az időt fejük felett, miközben mégsem szabadulnak a szenvedéstől. Hogyan érthetnénk ma a páli “szenvedésben eltöltött szolgálatot”? A ma embere a kenyérért vívott küzdelemben elfásul és nem érzi, hogy a szenvedéstől nem szabadul. Pál el tudta viselni a szenvedést, mert a legnagyobbat kapta cserébe, a “dicsőségnek azt a reménységét”, Krisztust, akiért nemcsak elfogadta, hanem szinte kereste a szenvedést, mely bölcs szívhez juttat. A mai tanítvány is kiveheti részét Krisztus szenvedéséből. Ez a szenvedés talán nem is más, csak egy kis lemondás a hétvégi kirándulásról, talán olyan mértékben adakozni az egyháznak, mint amilyen mértékben költekezünk utazásokkor és vakációk idején. Talán nem is más ez a szenvedés, mint felelősség-vállalás a keresztyén közösségért, az Egyházért, Krisztus testéért. Nincs eredmény áldozat nélkül, nincs jól nevelt gyermek, nincs boldogság, nincs sikeres üzlet, nincs jól eltöltött pihenés, és nincs szeretet: áldozat (szenvedés) nélkül. Ezért nincsen hit áldozat nélkül, mely bensőmben fölé emel az anyag világának. Sokan azért “szenvednek”, mert nem vásárolhatnak meg mindent, amit szemük-szájuk lát és kíván. Ez nem az a szenvedés, melyről Pál beszél. (Folytatás a 2. oldalon) Olvasónk írja: MEGBUKOTT AZ EMIGRÁCIÓ! A hazai rendszer újságai azt írták, hogy Carter elnök a “nyilas árulók által kihurcolt" korona ügyét “a jognak és igazságnak megfelelően rendezte". A leplezetlen önelégültség ez elszomorító sorai talán nem jelenhettek volna meg, ha az amerikai magyarság többet, jobban, hamarább és egységesebben cselekedett volna a Szent Korona megmentése érdekében. A rosszul tájékoztatott elnök döntését csak az őt megválasztó amerikai nép véleménye változtathatta volna meg. Mindent meg kellett volna tennünk, hogy a nagy amerikai újságokban oldalas hirdetések tömegével napról-napra, heteken át információs hadjáratban világosítsuk fel az amerikai közvéleményt a készülő merényletről. Igaz, tüntettünk Washingtonban, de ez nem volt elég. Mit csináltak egyesületeink? Mikor nem voltak éppen bál-rendezéssel elfoglalva, gyűléseket tartottak és bizottsági elnököket választottak. Mert ehhez jól értünk. Egymásnak elmondtuk kis magyar újságainkban a felháborodásunkat, de nem voltunk képesek a többszázezer, esetleg millió dolláros közös erőfeszítésre, amelynek sikere lett volna. Egyesületeink elnök urai arra hivatkoztak, hogy nincs pénz, sokba kerül. Pedig az egyesületek soktízezres vagyonának a bevetésével lehetett volna megindítani az összmagyarság áldozathozatalát! Ha ez megtörténik, akkor meg tudtuk volna értetni az amerikai kormánnyal és a közvéleménnyel, hogy a Szent Koronát a szovjet rablók elől a két koronaőr: Perényi Zsigmond báró és Radvánszky Albert báró intézkedésére a minden politikai rendszertől független koronaőrség vitte Mattsee-be,
