Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-12-01 / 6. szám
ERŐS VÁR 5. oldal KRISZTUS MEGJELENÉSE Megjelent az Isten kegyelnie minden ember üdvösségére, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2:11-14). Hangulatosak, líraian kedvesek és felejthetetlenek a nagy karácsonyi esemény részletei: a hűvös betlehemi éjszaka, az állatok meleg lehelete, a szalma zizzenése, a pásztorok tűzvilágította arcéle, az angyalok fényessége, és a keleti bölcsek tisztességtevése. De nekünk nem szabad elakadnunk a részleteknél, az egészet kell látnunk a karácsonyi részletek között. Az “egész” pedig így fogalmazható meg: közénk jött az Isten fia. Pál apostol pedig még szabatosabban így szövegezi meg: megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Tehát a kegyelemnek különös gazdagsága és teljessége jelent meg a Krisztusban. A csőd miatt jelent meg. Mert miután feltűnt az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember a földön, rövidesen árnyék borult a világra és megjelent az első bűn. Kihullott az első könnycsepp és az első kiontott vér. De megindult az Isten kegyelme is a bűnös ember felé. Hangzott az ígéret, adatott a törvény és szóltak a próféták. Az idők teljességében pedig megjelent a Krisztus, az Isten üdvözítő kegyelme a földön, a betlehemi jászolban. Mindenki megláthatta, megismerhette benne az üdvözítő, bűnbocsátó kegyelmet. Karácsonykor nemcsak átvillant egy tünemény a világon, hanem minden kor, minden ember előtt megnyílt a lehetősége annak, hogy Krisztust és benne az üdvözítő kegyelmet megtapasztalja. Ezt a kegyelmet Krisztus földi élete idején is, most is csak hit által lehet megtapasztalni. Minden ember előtt megnyílt a lehetőség, csak az a kérdés: ki él vele? Készek vagyunk-e meglátni Krisztust az életünkben? Abban, amit életsorsnak nevezünk? Észrevesszük-e jelenlétét, segítségét, meghalljuk-e igéjét, engedelmeskedünk-e Szentlelke tanácsának? Karácsony most is nagyszerű alkalom, hogy felébredjünk és felnyíljék a szemünk Krisztus meglátására. Nem elég az, hogy Krisztus megjelent ezen a világon. Jézus Krisztus meg akar jelenni a mi belső világunkban, a mi életünkben és cselekedeteinkben is. A keresztyén élet lényege: Jézus Krisztus úrrá lesz egész belső világunkban. Pál apostol ezt olyan következetesen és szigorúan érti, hogy kimondja: akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az Övé. Hiába keresztelkedett meg, hiába jár a gyülekezetbe, hiába énekel, hiába imádkozik, semmit sem használ, ha Krisztust nem fogadta be az életébe. Először tehát a belső világunknak kell átrendeződnie a Krisztus Lelke szerint, s azután ebből az új lélekből kell az új cselekedeteknek megszületniük. Akinek az életében Krisztus megjelenik, az egyszerű, csendes, alázatos, szerető, szolgáló, békességet kereső, bizonyságtevő életet él. Ilyen karácsonyi emberekre van szükség, akikben kiábrázolódik a Krisztus és akiknek megjelenését sóvárogva várja a teremtett világ. Ez azt jelenti, hogy meg kell térnünk, mert a megtérő szíven és a megújult életen át sugárzik az Isten üdvözítő kegyelme. A karácsony ígéret is. Pál erről így vall: várva ama boldog reménységet. .. Jézusnak lesz még jelenése ezen a világon. Sokan vannak a gyülekezetben, akik Karácsonykor csak az első Karácsony hangulatos emlékeiből és tényeiből élnek: jászolbölcső, pásztorok, angyalok. Vannak olyanok, akik csak a jelen karácsonyát látják, azt, amikor Krisztus népe harcolja a hit harcát. Nem elég a múlt és a jelen Karácsonyán rajtafelejteni tekintetünket. Messzebb kell látnunk. A dicsőséges és hatalmas Úrra, a visszajövő Krisztusra. Hit által a Krisztus végső győzelme a miénk. Vajon benne élünk-e ennek az utolsó Karácsonynak a fényében? _________________________(—zó) Lapunk minden olvasójának ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET kíván A SZERKESZTŐSÉG Jertek, járuljunk elébe! Amikor elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: “Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt az, amiről üzent nekünk az Ür." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, valamint a kisgyermeket, aki a jászolban feküdt. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit éppen úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik (Lukács 2:15-20). A rendkívüli, “mennyei” jelenés eltűnt. Mindent újra betöltött az éjszaka megszokott sötétsége és csendje. De a szívekben tovább visszhangzott az üzenet-, megszületett néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus a Dávid városában. A jó hírt magábafoglaló üzenet indította el a pásztorokat, hogy felkerekedve megkeressék a “jelet” — egy kis gyermeket, aki bepólyálva jászolban fekszik. A jel nem volt fényes, nem volt megdöbbentő, sem térdrekényszerítő vagy ünnepélyes, mint az angyalok mennyei serege. Egyszerű volt, köznapi. Egy kis gyermek, mellette egy nő és egy férfi. Ezerszer látott kép városban, faluban, tanyákon, pásztorok sátraiban. Legfeljebb szegényesebb itt mindez a környezetet képező istállóval, bölcsővé lett jászollal. Nem lett volna több e gyermek, nem lett volna jellé a pásztorok számára sem, ha nem azzal érkeztek volna meg, hogy azt lássák, afelől nyerjenek bizonyságot, “amit az Úr tudtukra adott”.
